A napokban valaki feltett nekem egy nagyon okos kérdést, amelyen hosszasan el kellett gondolkoznom. A kérdés pedig úgy hangzott, hogy mi az innováció, a megújulás legnagyobb akadálya. Viszonylag hosszú ideje vagyok kénytelen ezzel a problémakörrel foglalkozni, így az akadályokat illetően egy hosszú lista jött már az eddigiekben is össze. Ezek egy részét jelen blogon az egyes írásokban kibontottam már.

Ahogy az akadályozó körülményeket egy helyre összegyűjtve, egymás alatt leírva néztem, egyszeriben mindegyik fogalom mögött eredendő okként megjelent számomra egy fogalom, amelyről már számtalanszor kénytelen voltam megállapítani, hogy méltatlanul keveset foglalkozik vele a tudomány. Valószínűleg azért nincs könnyű helyzetben a tudomány, amikor ezt a fogalmat alaposan szemügyre kívánja venni, mert nagyon sok megnyilvánulási formája van, nagyon változatos módon képes a különböző helyzetekben megjelenni.

Egy külföldi ismerőssel való beszélgetés során merült fel, hogy Magyarországon a kutatás-fejlesztési célú adó- és járulékkedvezmények miért kizárólag a non-profit működésmódhoz kötötten jelennek meg, s a fejlesztési pályázatok esetében is alvállalkozóként vagy konzorciumi tagként is miért csak non-profit szervezetre osztható a k+f tevékenység. Kérdéses, hogy miért indokolt a non-profit, vagy for-profit működési mód megkülönböztetése ebből a szempontból. Miért nem a k+f tevékenységre való alkalmasság inkább a meghatározó?

Az utóbbi években az e tárgyban szerzett tapasztalatok alapján többféle magyarázat adódhat erre.

Az első és leglogikusabbnak tűnő válasz az lehetne, hogy kedvezményezetti kör meghatározása vélhetően az egyes lobbik eredményességén múlik. A k+f fogalmának a közfelfogásban elterjedt értelmezése is arra mutat, hogy sokkal inkább az alapkutatás jellegű tevékenységet azonosítják a legtöbben a kutatás-fejlesztés fogalmával, mint a kísérleti fejlesztés törvényi definíciójában jól megfogalmazottakat.

A PISA felmérés sajnos igazolta azt, amit minden józan gondolkodású és reális helyzetértékelésre alkalmas ember régóta tudott: egyre gyengébb a hazai képzés színvonala. Az elmúlt napokban a sajtóban több helyen is jelentek meg ezzel kapcsolatban tudósítások, amelyek közül az egyik legátfogóbb elemzést az alábbi írás adja:

http://index.hu/tudomany/2013/12/07/johetne_mar_egy_jo_kis_pisa-sokk/

Úgy tűnik, valóban nem lehet az ember próféta a saját hazájában. Régóta mondom és írom, hogy a hazai képzés minden szinten egyre jobban lemarad a nemzetközi mezőnyben, s önmaga korábbi helyzetéhez képest is. Történik mindez annak ellenére, hogy a lehetőségek oldalán egy nagyon jelentős javulás következett be az elmúlt években. Úgy tűnik, hogy addig a többség nem hajlandó meghallani a figyelmeztető hangokat, amíg azok nem külföldről jönnek. Legalább ekkora baj az is, hogy nem elsősorban szakmai, hanem azonnal politikai kérdéssé válik az ügy, s az ellenérdekű felek nem a megoldást, hanem az ebből származtatható politikai hasznot keresik.

Az előző, azonos címmel megjelent cikkben láthattunk egy olyan publikációt, amely kiválóan mutatja be az adóhatóság K+F ügyekben kétségkívül meglévő alapvető tévedését. Az egyik tévedés tehát abban ragadható meg, hogy egy munka az adóhatóság értelmezése szerint csak akkor fogadható el K+F tevékenységnek, ha az új tudományos eredményekkel zárul, vagyis nem elegendő ezt a projektek során megcélozni, szemben a törvény egyértelmű megfogalmazással. Az innovációs törvényben leírt K+F-re vonatkozó szabályozás helyes értelmezését adja az a bírói ítélet, amelyről az alábbi korábbi írásban már szó esett: http://innovacio.blog.hu/2013/11/20/anomaliak_vii_friss_torvenyszeki_hatarozat_es_tanulsagai

Az adóhatóság másik tévedése, hogy a K+F munka lényegének valamifajta írásmű elkészítését tartja, amelyet nemes egyszerűséggel minden esetben tanulmánynak nevez. Azaz az érdemi K+F tevékenység ellenőrzése helyett a sehol nem szabályozott dokumentáció elsősorban alaki, másodsorban pedig tartalmi vizsgálatát végzi el. Erre az általunk gyakran megtapasztalt tényre szolgál kiváló bizonyítékként az alábbi ugyancsak adóhatóságnál készült „publikáció” is:

http://nav.gov.hu/data/cms261121/Ellenorzesi_gyakorlat_jogesetek_bemutatasa_2._resz_4.pdf

Megdöbbenéssel, értetlenül és megbotránkozva szemléljük azt a folyamatot, amit a NAV és az SZTNH hatósági munkája során az innováció ellen ma Magyarországon elkövet.

Két olyan a NAV által jegyzett, interneten megtalálható „publikációt” mutatok be, amely a K+F kérdésekben való felkészültségüket kiválóan illusztrálja. Az általunk megismert jegyzőkönyvekből és határozatokból még sok hasonló árulkodó részt lehetne idézni.

Az első publikációt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal , Közép-dunántúli Regionális Adó Főigazgatósága 2011.03.03.-i dátummal, „Innovációs járulék csökkentő tételek szabályszerű elszámolása, 2011 évi változások” címmel tette közzé, s még ma is az alábbi linken olvasható:

http://www03.nav.gov.hu/nav/regiok/kozep_dunantul/kozepdunantul/archivum_kdr/2011/innovaciosjarulek.html

Cégünk honlapján megjegyzésekkel kiegészítve szintén megtalálható:

http://www.dldh.hu/wp-content/uploads/2013/05/nav_tajekoztato.pdf

Az első adóhatósági megállapítás a következő:

„Általánosságban az minősül az Atv. szerint elfogadható K+F tevékenységnek, melynek során valamilyen új tudományos vagy műszaki eredmény, ismeret születik, és a fejlesztési munka (projekt) célja valamely tudományos és/vagy műszaki bizonytalanság feloldása.”

Sajnos beigazolódott, amit cégün belül immáron két évvel ezelőtt megállapítottunk, nevezetesen hogy a k+f projektek előzetes minősítése nem fogja beváltani a hozzá fűzött reményeket. Szakmai körökben a kérdés annak idején úgy merült fel, hogy a k+f projektek egyenkénti minősítése, vagy a k+f tevékenységet végző szervezetek akkreditációja volna a megfelelőbb megoldás.

Nem okoz nagy örömet számunkra annak kimondása, hogy sajnos nekünk lett igazunk, a projektenkénti minősítés rendszere lesújtó tapasztalatokat eredményezett. A napi gyakorlatban megfigyelhető anomáliákat már több rövid írásban összefoglaltam, ezek a blogunkban címen mindenki számára elérhetők.

Jelenleg a „9/2012. (II.1.) Korm. rendelet az egyes tevékenységek kutatás-fejlesztési szempontú minősítése iránti eljárás részletes szabályairól” hivatott a tervezett k+f projektek minősítésének menetét előírni.

Egy abnormálisan magas szinten adóztatott országban, ahol ráadásul ezért cserébe botrányosan alacsony színvonalú ellenszolgáltatást kapunk, sokkal nagyobb a kísértés az adók optimalizálására és elcsalására, mint ahol az adófizető nem kell ablakon kidobott pénznek tekintse befizetett adóját.

2010-ben egyes érdekkörök összehangolt támadást intéztek az innovációs járulék törvény által akkor nem csupán lehetővé tett, hanem kifejezetten kívánatos felhasználása ellen.

Az innovációs törvény 2003. évi bevezetését az indokolta, hogy sajnos  Magyarország a megújulási képesség tekintetében már akkor is hátul kullogott az európai mezőnyben. (Lásd korábbi cikkünkket: http://innovacio.blog.hu/2013/10/10/innovacio_nemzetkozi_osszehasonlitas) A törvény nem csupán lehetővé tette, hanem kifejezetten azt célozta meg, hogy a járulékkötelezettek minél szélesebb köre az árbevételének egy meghatározott hányadát innovatív célok, pontosabban k+f projektek finanszírozására használja fel.

   Az előző írásokban egy k+f projekt minősítési eljárás iránti kérelmére született határozat, valamint a magunk tapasztalatai alapján igyekeztem megfogalmazni kutatói szemmel azokat a problémákat, amelyeket a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala által elbírált k+f projekt tervek és évekkel korábban megvalósult munkák esetében feltártunk.

Időközben az előzetes minősítési eljárás iránti kérelemre kiadott elutasítást követően a kérelmező benyújtotta felülvizsgálati kérelmét, amelyre a Fővárosi Törvényszék már meg is hozta azt a végzést, amely az eddigiekkel megegyezően nagyon tanulságos.

Az eddigi tapasztalatok alapján jól látszik, hogy a k+f tevékenység előzetes és utólagos minősítését illetően valóban jelentős anomáliák alakultak ki, amelyek miatt szükségessé vált a vonatkozó törvényi helyeken módosítások elvégzése. Az előző írásomban (Szakértői vélemény felülvizsgálati kérelme) az egyik változásról és annak következményeiről volt szó. A másik jelentős változás az, hogy a kutatás-fejlesztésről és a technológiai innovációról szóló 2004. évi CXXXIV. törvény 30/G.§-a a következő bekezdéssel egészült ki:

„Az (1) és a (3) bekezdés szerinti eljárásban a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a feltett kérdések és benyújtott iratok alapján alakítja ki a szakértői véleményt, a tények megállapítására nem végez külön bizonyítást és nem tart helyszíni szemlét. Szükség esetén azonban a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala további adatok szolgáltatását kérheti a megkereső bíróságtól vagy hatóságtól.”

Vélhetően sokan voltak elégedetlenek az SZTNH által készített szakvéleményekkel, így szükségessé vált egy olyan gyors és egyszerű jogorvoslati lehetőség törvénybe iktatása, amelynek segítségével a szakma szabályai szerint helyére kerülhetnek a k+f minősítések, korrigálhatóak a szakértői tévedések.

A kutatás-fejlesztésről és a technológiai innovációról szóló 2004. évi CXXXIV. törvény 30/D.§-a nemrégiben a következő (2a) bekezdéssel egészült ki:

„A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a 30/A.§-a (1) bekezdésében és a 30/C.§-a (1) bekezdésében felsorolt kérdésekben hozott döntését megváltoztatási kérelem alapján, annak a bírósághoz történő továbbításáig visszavonhatja vagy a megváltoztatási kérelemben foglaltaknak megfelelően módosíthatja, ha megállapítja, hogy döntése jogszabályt sért vagy ha a megváltoztatási kérelemben foglaltakkal egyetért.”