a-pisa-felmeres-eredmenye-42979.jpg

A PISA felmérés sajnos igazolta azt, amit minden józan gondolkodású és reális helyzetértékelésre alkalmas ember régóta tudott: egyre gyengébb a hazai képzés színvonala. Az elmúlt napokban a sajtóban több helyen is jelentek meg ezzel kapcsolatban tudósítások, amelyek közül az egyik legátfogóbb elemzést az alábbi írás adja:

http://index.hu/tudomany/2013/12/07/johetne_mar_egy_jo_kis_pisa-sokk/

Úgy tűnik, valóban nem lehet az ember próféta a saját hazájában. Régóta mondom és írom, hogy a hazai képzés minden szinten egyre jobban lemarad a nemzetközi mezőnyben, s önmaga korábbi helyzetéhez képest is. Történik mindez annak ellenére, hogy a lehetőségek oldalán egy nagyon jelentős javulás következett be az elmúlt években. Úgy tűnik, hogy addig a többség nem hajlandó meghallani a figyelmeztető hangokat, amíg azok nem külföldről jönnek. Legalább ekkora baj az is, hogy nem elsősorban szakmai, hanem azonnal politikai kérdéssé válik az ügy, s az ellenérdekű felek nem a megoldást, hanem az ebből származtatható politikai hasznot keresik.

Az általános és középiskolai szint esése automatikusan együtt jár a felsőoktatásban is bekövetkező negatív irányú változással. Különösen a munkaadói oldalon ütköznek ki azok az anomáliák, amelyeket a PISA felmérések még a képzés időszakában végzett egzakt felmérésekkel is mutatnak.

A felmérések eredményei kiváló bizonyítékul szolgálnak arra, hogy a nemzetközi mezőnyben hazánk éppen azokon a területeken került jelentős lemaradásba, amelyeken közismerten már régóta javítani kellene. A matematika, a természettudományok azokra a problémamegoldó képességekre hivatottak felkészíteni a tanulókat, amelyekre az életben az egyik legnagyobb szüksége van mindenkinek.

Annak ellenére tehát, hogy régóta megkongatták egyes szakemberek a vészharangot, s előremutató lépéseket vártak a politikától, valójában relatíve kevés előrelépés történt, s azt a keveset is óriási viták kísérték. Egyes véleményformálók még most is inkább a felmérések lesújtó eredményeinek az elbagatellizálására tesznek kísérletet ahelyett, hogy a kiutat keresnék ebből a csapdahelyzetből.

Miután az általam korábban leírtakat (

http://www.dldh.hu/wp-content/uploads/2013/02/gyak_orient_oktatasi_strategia_hosszu.pdf

) a PISA felmérések sajnos igazolták, már nem a helyzetértékeléssel, hanem a tennivalókkal érdemes foglalkozni. Jelen cikkben tehát arra a kérdésre keresem a választ, hogy mit kellene tenni a helyzet gyors és radikális mértékű megváltoztatása érdekében.

Éppen mostanság van készülőben a felsőoktatási stratégia, amelyet a közeli jövőben várhatóan el is fogad a kormány. Ebben a stratégiában nagyon kevés szó esik a középfokú képzés outputját, így a felsőoktatás inputját jelentő képzés színvonalbeli problémáiról. Feltétlenül kiegészítésre szorul tehát a stratégia abból a szempontból, hogy a felsőoktatás milyen bemeneti követelmények esetén lesz képes elérni az ott megfogalmazott célokat. A XXI. századi színvonalú képzést a felsőoktatásban ténylegesen megvalósítani csak akkor lesz esély, ha ehhez az intézményes oktatás minden szintjén megtörténik a régóta késő reform. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a felsőoktatás egyedül egészen biztosan nem lesz képes behozni azokat a lemaradásokat, amelyeket az alap- és középfokú képzés ma felhalmoz.

A PISA felmérés eredményeivel összefüggésben a felsőoktatás azon a módon is érintett, hogy ő bocsátja ki azt a pedagógusi kört, amely ezekben az iskolatípusokban az oktatás napi munkáját végzi. A megújulás tehát nem csak egy-egy szűk területen, hanem átfogó módon szükséges ahhoz, hogy érdemi javulást célozhassunk meg.

Az élmezőnyben lévők ismeretében kijelenthető, hogy ezúttal sem lesz elegendő az a szokásos recept, mely szerint írjunk fel több pénzt ezen területek számára, s ettől automatikusan javulni fog a képzés színvonala. Ennél azért lényegesen alaposabb helyzetértékelésre és részletesebb célmeghatározásra van szükség.

A magam részéről még nem találkoztam olyan szakemberrel, aki ha eddig nem tanulta meg a szakmáját professzionális szinten, akkor több fizetésért képes lesz magasabb teljesítményt nyújtani. Éppen ezért a sorrend csakis fordítva határozható meg. Vagyis bárki kaphat lényegesen több fizetést, ha az elvégzett munkája alapján ezt kiérdemli. Semmiképpen sem jó megoldás az, hogy a megelőlegezett bizalom jeleként adjuk oda a több pénzt. Félő, hogy évek múltán majd újra azt leszünk kénytelenek megállapítani, hogy nem előrébb, hanem esetleg még hátrébb végeztünk a sorban.

Messze nem kívánom ezzel azt állítani, hogy a közoktatást, a felsőoktatást ne kellene lényegesen nagyobb forrásokhoz juttatni. Azt viszont állítom, hogy ezeket a pótlólagos forrásokat csak és kizárólag egy alkufolyamat végén, a jól mérhető minőségi követelmények meghatározása és eredmények elérése után volna szabad odaadni. Ennek az a feltétele, hogy kidolgozásra kerüljön egy olyan viszonylag egyszerű metrika, amely az elvégzett munka eredményét hitelesen méri, s minősíti. A szakmai körökben meglebegtetett un. portfólió alapú minőségértékelés véleményem szerint ma még nem alkalmas erre a célra.

Az a tapasztalatom, hogy az előlegként odaadott pénzeket a közszférában nem előlegként szokás kezelni. A pénzügyi kultúra hiánya nem csak ebben, hanem a pénzek elköltésének a mikéntjében is jól tetten érhető. Miközben az egyik oldalon jogos panaszáradat hallatszik arról, hogy kevés a rendelkezésre álló pénz, aközben a másikon mértéktelen pazarlást lát az ember. Ebből következően kijelenthetjük, hogy a lényegesen több pénz elköltése sem fog gondot okozni egy rosszul működő rendszernek úgy, hogy annak ne legyen következménye a színvonal javulás. Ezen állítás igazolására a magyarországi gyakorlatban kivételesen sok jó példa található.

A felsőoktatási stratégia készítésének eddigi fejleményei is kiválóan rámutatnak arra, hogy nem elegendő a képzési célra odaadott pénzek felhasználásában közvetlenül érdekelteket, azaz a tanárokat és a diákokat megkérdezni, hanem célszerű egyrészt a finanszírozást biztosítani kénytelen szereplők és a képzési folyamat eredményével nap mint nap szembesülő szakemberek véleményét is kikérni. Azt láthatjuk ugyanis, hogy ma a képzésből kikerülők esetében nem csak színvonalbeli problémák vannak. A képzési rendszer által kibocsátott fiatal munkavállalók szemléletében is súlyos gondok érzékelhetők, a képzési szakmaszerkezet pedig egyáltalán nem követi a munkaerőpiac valós szükségleteit.

El kellene tehát indítani egy konzultációs folyamatot mihamarabb annak érdekében, hogy feltárhatók legyenek mindazok a problémák, amelyek megoldása nélkül a képzésben belátható időn belül érdemi javulásra esély sem lesz. Enélkül pedig a hazai gazdaság ígért és remélt fellendülése sem fog bekövetkezni. Továbbra is marad az ország abban a 22-es csapdában, amibe az elmúlt két-három évtizedben magunk sétáltunk bele. A felmérési eredmények ismeretében tehát ma már sajnos kijelenthetjük, hogy a képzés minősége egyszerre oka és következménye is az ország rossz gazdasági helyzetének.

dr. Reith János

A bejegyzés trackback címe:

https://innovacio.blog.hu/api/trackback/id/tr395689984

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása