A napokban nagy élményben volt részem. Idézést kaptam egy bírósági tárgyalásra, amelyen a felperes egy, az adóhatóság által megbüntetett cég volt, az alperes pedig az adóhatóság. A per tárgya, hogy felperes szerint az adóhatóság nem megfelelően járt el vele szemben, s emiatt elfogadhatatlan módon szabott ki reá bírságot.

Az Adóhatóság ugyanis azt állította, hogy felperes számára a cégünk által a korábbi években elvégzett munka nem tekinthető K+F tevékenységnek, amely kijelentését az SZTNH szakvéleményére alapozta. Így tehát az adóhatóság szerint jogtalanul vette igénybe az adókedvezményt, amelyet büntetéssel megnövelt összegben be is hajtott rajta. Felperes azért idéztetett be a Bíróságra, hogy a K+F munkát elvégző cég ügyvezetőjeként tanúsítsam, részükre évekkel korábban K+F munkát végeztünk.

Józan paraszti és kutatói ésszel sem lehet már komolyan venni azokat a jogi és szakmai érveléseket, amelyeket az adóhatóság a jegyzőkönyveiben, határozataiban előráncigál annak érdekében, hogy az éppen vizsgált adóalanyait az innovációs járulékkedvezmény igénybevétele miatt megbüntethesse. Mint tudjuk, az innováció korlátlan lehetőségeket képes teremteni. Az adóhatóság kényszerűen megismerkedve az innováció fogalmával és tartalmával, kialakította a maga fogalomértelmezését, s egyre innovatívabbá vált. Így mind a jog, mind pedig valamennyi tudományterületen a kreativitás szellemében a dolgokat újraértelmezi, azokat új környezetbe helyezi. S valóban, ennek köszönhetően számára semmi sem lehetetlen. Ma már ott tartunk, hogy azon korábbi vizsgálatok eredményeit is felülellenőrzi, s új megállapításokat tesz, amelyeket annak idején rendben lévőnek fogadott el.

Számomra egyáltalán nem okozott meglepetést, amikor a sajtó arról adott hírt, hogy feltörték az SZTNH honlapját, s arról titkos anyagok váltak elérhetővé illetéktelenek számára. Csakhamar kiderült, hogy szó sincs semmiféle honlapfeltörésről, de ennek a ténynek a bonyolultsága eléri már azt a szintet, amelynek részleteit a sajtóban tárgyszerűen ismertetni reménytelen vállalkozás. Így tág tere marad a közvélemény megtévesztésének. Talán még ennél is bonyolultabb, s ráadásul kevésbé jól tálalható szenzációként az a hír, hogy a világon mindenütt elismerten K+F munkának számító tevékenységünket az SZTNH szakértői annak el nem fogadhatónak minősítik.

Informatikai tárgyú K+F projektünk többszöri SZTNH általi minősítése során igen árulkodó ismereteket volt alkalmunk szerezni a szakértői felkészültségről. Így tehát egyáltalán nem lepett meg bennünket a „weboldal feltörés” ténye. Legfeljebb az volt számunkra valóban váratlan, hogy egy szakértői intézetben ilyen „gagyi hiba” okozta a biztonsági rést.

(http://index.hu/tech/2014/04/01/a_vilag_leggagyibb_hibajat_kovette_el_a_szabadalmi_hivatal/)

Az sem okozott meglepetést, hogy a Hivatal a felettes szervéhez, a KIM-hez tett közérdekű bejelentésből értesülve a biztonsági résről, nem megköszönte és azonnal intézkedett a rés betöméséről, hanem ellentámadásba lendült, s az etikusan és a törvény előírásai szerint eljáró bejelentőt igyekezett a sajtón keresztül az olvasóközönség előtt és több hatóságnál is bűnözőnek beállítani.

Azért nem lepett meg bennünket ez a szcenárió, mert pontosan ugyanezt tapasztaltuk a mi ügyünkben is...

A sajtóban több helyen megjelent a hír, miszerint az SZTNH honlapjáról titkos anyagokat töltöttek le hackerek. Ma már nem lehet vita tárgya ez ügyben, hogy rosszindulatú támadás indult-e a Hivatal ellen, vagy pedig „etikus hacker” fedezett fel egy biztonsági rést. A magam részéről ismerve a történet lényegét, csodálkozva kell megállapítanom, hogy egy ilyen viszonylag egyszerű és egyértelmű ügyben milyen szinteken és milyen melléfogások tudnak bekövetkezni.

  Az előző, „A duális képzés, csak félmegoldás” címmel készült írásomban már kifejtettem, hogy a gyakorlat orientáció erősítésén is túlmutató célokat kell megfogalmazni, ha a felsőoktatás reformja egy XXI. századi követelményeket teljesítő, a mainál lényegesen színvonalasabb szakirányú felsőoktatást kíván megvalósítani.

  A felsőoktatás reformja kapcsán folyó vitákban sokan a duális képzés¹ egyik, vagy másik modelljének a bevezetésében, országos szinten való elterjesztésében látják az egyedül üdvözítő megoldást. Ugyanakkor egyre többen hívják fel arra a figyelmet, hogy a duális képzés csupán egy eszköz ahhoz, hogy a jelenleginél gyakorlatorientáltabb képzés valósulhasson meg.

  Hosszú ideig a tudás közvetítése leginkább az iskola intézményéhez volt kötve. Hazánkban Klebelsberg 1920-as években kiteljesedő kultúrpolitikájának következtében – amely felismerte azt, hogy az iskola a legteljesebben segíti a tudás megszerzését - ugrásszerű fejlődésnek indult iskolarendszerünk. Közel egy évszázad elteltével a jelenlegi helyzet ismeretében kijelenthető, hogy egy hasonló jelentőségű ugrásszerű változásra volna szükség ma is. Az utóbbi két évtizedben újra megtapasztalhattuk, hogy az egyre terjedő, már-már „trendi” félműveltség rosszabb a teljes tudatlanságnál. Különösen igaz ez napjaink felgyorsult és kicsire zsugorodott világában, ahol ezt a félművelt „elitet” a mindenhová eljutó média követendő mintaként a társadalom elé helyezi.

A blogon megjelent korábbi két cikkben Bay Zoltán, „Az élet erősebb” című művének ismertetése során már szóba került Szent-Györgyi Albert neve, akitől a hazai képzés ügyében több értékes idézet is szerepelt. Nemrégiben került a kezembe annak a felszólalásnak a szövege, amelyet 1930 novemberében az Országos Testnevelési Tanács kongresszusán mondott el Szent-Györgyi Albert. A hivatkozott cikk az alábbi linkeken érhető el:

http://www2.szig.hu/?tPath=/iskolatortenet/&article_id=3740

és

http://www.waldorfsuli.hu/index.php/waldorf-pedagogia/olvasosarok/396-szent-gyorgyi-albert-az-iskolai-ifjusag-testnevelese

Az azóta eltelt hosszú idő miatt a megfogalmazás talán kissé szokatlan a ma embere számára, de a beszédből számos megállapítás sajnos ma is égetően aktuális.

Az előző, azonos címmel megjelent írásban kiemelt három általános megállapítás talán valóban a legfontosabbnak tekinthető Bay Zoltán, „Az élet erősebb” c. művében megjelent gondolatok közül. Az innovációpolitika szemszögéből tekintve azonban legalább annyira hasznos más megfogalmazások is találhatók a II. világháborút közvetlenül követő években megírt könyvben, amelyek kibontása hasonlóképpen tanulságos lehet a jelenkor számára.

1. A tudomány művelésének, az eredményes k+f-nek feltételei vannak

Magyarországon sajnos nem új keletű probléma az, hogy a tudomány művelésének a feltételei nem ideálisak. A szemlélet, az élet legfontosabb kérdéseihez való viszonyulás egy-egy kultúrában sokkal lassabban változik, mint ahogy azt az ember remélni merné. Bay Zoltán a saját korában az alábbi rövid és tömör megfogalmazással élve mondta el azt a helyzetértékelést, amely nagyon hosszú ideje érvényes hazánkban: „Az nem igaz, hogy a tudomány padlásszobákban születik, és az sem igaz, hogy a tudományt korgó gyomorral kell csinálni. Elegünk van abból, hogy mindig azt halljuk, a tudományra nincsen pénz.”

Bay Zoltán az „Az élet erősebb” címmel 1950-51 között megírt könyve (megjelenés  éve: 1990) ma is meglepően aktuális. A könyvben szereplő életképekből a második világháború és az azt követő rövid időszak történelmének egy apró szeletét ismerhetjük meg a szerző szemüvegén keresztül. Az utólag lejegyzett írás azzal a céllal készült, hogy a hazájából eltávozni kényszerülő atomfizikus -mások írásaival együtt- az amerikai embereknek hiteles képet fessen Magyarország akkori helyzetéről. Különösen értékesek azok az általános érvényű megállapítások, amelyek többsége, sajnos, szinte változatlanul ma is aktuális. Sőt, talán maguk a viszonyok sem változtak meg oly mértékben, mint azt az ember ennyi idő eltelte után remélhetné.

Az örök érvényűnek tekinthető megállapítások közül jelen írásban három karakterisztikus véleményt emelnék ki: