Az előző, „A duális képzés, csak félmegoldás” címmel készült írásomban már kifejtettem, hogy a gyakorlat orientáció erősítésén is túlmutató célokat kell megfogalmazni, ha a felsőoktatás reformja egy XXI. századi követelményeket teljesítő, a mainál lényegesen színvonalasabb szakirányú felsőoktatást kíván megvalósítani.

  A mai vitákat elnézve, nézőpont kérdése, hogy egy előremutató szerves fejlődés, vagy pedig egy torzulás eredményeként következtek-e be azok változások a felsőfokú képzésben, amelyek a jelenlegi helyzethez vezettek a fejlett világban és Magyarországon is. A magam részéről a műszaki felsőoktatásban szerzett tapasztalataim alapján úgy látom, hogy a fő problémát a gazdaság és a képző intézmények egymástól való elszigetelődésének egyre több területen való erősödése okozza. A duális képzéssel a munkaadók valójában nem kívánnak mást tenni, mint a hallgatókon keresztül a befolyásukat a képzésre, nevelésre valamilyen szinten a saját kezükbe venni. Ennek pedig az a fő oka, hogy a jelenlegi képzéssel több szempontból sem lehetnek elégedettek.

A duális képzés tehát az alábbi fő gondokat igyekszik orvosolni:

  -A felsőfokú szakképzés szerkezete eltávolodott a valós igényektől, így műszaki, természettudományos képzettségű szakemberből kevés, humán végzettséget adó szakmákban végzőkből túl sokat képezünk. A szakemberhiányból fakadó problémák miatt a gazdasági szereplők igyekeznek minél korábban magukhoz csábítani leendő munkatársaikat.

  -A felsőfokú szakképzés túlzottan elméletivé válása következtében egyre több időbe telik, és egyre nagyobb költségekkel jár a friss diplomások szakmai szempontból való felkészítése a leendő feladataira. Összességében romlott a képzés színvonala, különösen a probléma megoldó képességek tekintetében figyelhető meg nagy visszaesés.

  -A csapatban való fegyelmezett munkára való szoktatás, a kulturált viselkedés szabályaira való felkészítés, általában a nevelési feladatok elvégzése is egyre inkább a munkahelyekre hárul.

  Az „elszigetelődés” fő okát és tartalmát az adja, hogy a felsőoktatás térítésmentessége, az állami finanszírozás következtében rejtve marad a tény, mely szerint a képzés anyagi fedezetét valójában a gazdaság termeli meg. Így tehát a gazdaság nem tud közvetlen megrendelőként megjelenni, a befolyásolási lehetősége ezáltal jelentősen lecsökken. Ennek a következménye az, hogy akik a mélyebb összefüggéseket nem látják, azok ma a felsőoktatás megrendelőjének a hallgatót tekintik. Az intézményeknek is a hallgatókat kell megnyerniük annak érdekében, hogy hozzájuk jelentkezzenek, s megkaphassák utánuk az állami normatívát. A jelenlegi túlméretezett felsőoktatási „piacon” még inkább létkérdéssé vált ez, ugyanis a fennmaradásuknak ez a záloga.

  Az elszigetelődés mutatkozik meg abban is, hogy a tananyagok tartalma távolodóban van a jelenlegi gazdaság elvárásaitól. Itt azonban nem feltétlen arról van szó, hogy irreális elvárásokat fogalmaznak meg a leendő munkaadók. Sokkal inkább arról, hogy a felsőoktatás a napi kapcsolatok hiányában csak késve értesül a változásokról. A korábban jellemző volt megbízások mennyisége szintén lecsökkent. A gazdaság és a felsőoktatás között nagyon változatos okokból a szakemberek „átjárása” is egyre nehezebbé vált. Az egyetemi hierarchiában való előrehaladás gyakorlata olyan ma, hogy kívülről csak nagyon kivételes esetekben van valakinek lehetősége bejutni a felsőoktatásba, s a bérviszonyok sem feltétlenül segítik a kívánatos mértékű frissítéseket.

  Az egyetemek nagyon kevés kivételtől eltekintve hosszú ideje nem tekintik feladatuknak a nevelést. Mentségükre szolgáljon, hogy a jelenlegi körülmények között nagyon lehetőségük és eszközeik sincsenek erre. Az elmúlt 20 évben beindult a tömegképzés, a „bolognai modell” bevezetése sem segítette a nevelési funkció megerősítését.

  Az elszigetelődés mellett további tényezők nehezítik meg ma a felsőoktatás helyzetét. Így például a korfáról leolvasható születések számának ugyancsak drasztikus változásai miatt jelentősen csökken a továbbtanulók létszáma. A politikai kurzusváltások miatt sok olyan átalakuláson vannak túl egyetemeink, amelyek szintén nem a kiegyensúlyozott, hosszú távon tervezhető munkájukat segítették elő.

  Itt tehát az ideje annak, hogy egy olyan új modell kidolgozása történjen meg a felsőoktatás számára, amely már azonnal orvosolni képes a legnagyobb fájdalommal járó bajokat, hosszú távon pedig egy mainál sokkal egészségesebb létforma garanciáját adja.

Dr. Reith János

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.