A felsőoktatás reformja kapcsán folyó vitákban sokan a duális képzés¹ egyik, vagy másik modelljének a bevezetésében, országos szinten való elterjesztésében látják az egyedül üdvözítő megoldást. Ugyanakkor egyre többen hívják fel arra a figyelmet, hogy a duális képzés csupán egy eszköz ahhoz, hogy a jelenleginél gyakorlatorientáltabb képzés valósulhasson meg.

  A magam részéről azonban ennél tovább mennék, s célként nem a duális képzést, nem a gyakorlatorientáció erősítését, hanem annak a magasabb szintű képzésnek a céljait fogalmaznám meg, amely valóban képes olyan elméleti és gyakorlati tudással felvértezett szakembereket nevelni, akik alkalmasak a ma gazdaságából a jövő valóban tudásalapúnak és innovatívnak nevezhető gazdaságát és társadalmát felépíteni. Ha ennél kevesebbet tűzünk ki célként, akkor folytatódik valamennyi területen az egy helyben toporgás, leszakadás, ami a magyar társadalom osztályrésze immár évtizedek óta.

  Számos nemzetközi összehasonlító mérés is igazolja, hogy mind a közoktatásunk, mind pedig a felsőfokú képzésünk területén hosszú idő óta folyamatosan romló tendencia tapasztalható. A magyar társadalom, a magyar gazdaság „fejlődése” a maga jellegzetes módján szintén évtizedek óta mutatja ugyanezeket a válságtüneteket.

  Sajnos nem mondhatjuk el, hogy a mai magyar gazdaság azon a magas szinten volna, amelyre a duális képzés megteremtésével felhozható volna a képzés színvonala is. A mai magyar gazdaság is duális, azaz óriási különbségek vannak a multinacionális és a még csekély számban megtalálható hazai vállalkozások lehetőségei és szakemberigénye között.

  A képzés gyakorlati orientációjának a javítása nem csupán a tananyag tartalmában, hanem a képzés egészének a szellemiségében követel jelentős változásokat. A duális képzésben ugyanakkor meg kell ragadni az alkalmat arra is, hogy a valódi tudás valóban eljuthasson a gazdaságba. A legnagyobb baj ugyanis ma Magyarországon legtöbb esetben a dolgok valóságalapjában keresendő.

  A képzés területén a valóságalap hiánya számos módon mutatkozik meg. Az okokat is viszonylag könnyű felfedezni, ha az ember hajlandó kritikusan szemlélni a maga és közvetlen környezete tevékenységét. Az állításom igazolására kiválóan alkalmasak az elmúlt rövid időszak konkrét személyes tapasztalásai, amelyek - sokakkal konzultálva az adott kérdésről - meglehetősen általánosnak tekinthetők.

  A műszaki felsőfokú képzés lezárásaként ma már sokkal inkább diploma tervet (MSc) és szakdolgozatot (BSc) szokás írni, mint készíteni. Elméletileg az lenne mindkét esetben a cél, hogy a mérnökjelölt az előző években a különböző tantárgyak keretében megtanultak használatának képességét egy számára minden korábbinál komplexebb feladat megoldása révén igazolja, a záróvizsgán pedig ezt az önállóan kidolgozott megoldást megvédje. A konzulens dolga a szükséges és elégséges segítség megadása, s nem pedig a szakmai tartalom rendelkezésre bocsátása, amely alapján már a dolgozat megírható.

  Ilyen formán tehát egyfajta duális képzésnek tekinthető az, amikor a diplomakészítés nem az egyetemen, hanem egy leendő foglalkoztatónál történik. Mégsem lehetünk minden esetben maradéktalanul elégedettek ennek a modellnek az eredményével.

  A diploma elméletileg azt volna hivatott igazolni, hogy annak tulajdonosa rendelkezik mindazokkal az ismeretekkel, képességekkel, amelyeket az adott végzettséggel rendelkező szakembertől joggal elvárhat a leendő munkaadó. Ez az elmélet. S mi ezzel szemben a mai valóság, a mai gyakorlat?

  A szocializmus bukása, a rendszerváltás után még inkább „elanyagiasodott” környezetünkben polgárjogot nyert az a szemlélet, hogy minden annyit ér, amennyit fizetnek érte. Ma a konzultációt végzők, a diplomaterveket bírálók a legtöbb esetben semmiféle anyagi ellenszolgáltatásra nem számíthatnak. Megfelelő anyagi és erkölcsi megbecsülés, számon kérhető intézményesített elvárás nélkül így tehát mindenkinek az egyéni hozzáállásától függ, hogy milyen színvonalon végzi el ezt az egyébként rendkívül fontos munkát.

  A munkahelyekre frissen kikerülő fiatalok nyilvánvalóan akaratlanul is továbbtanulnak, csak éppen egy döntően másfajta környezetben és másfajta metodika szerint. Sajnos ez az új környezet sem mindig alkalmas a kiváló munkaerővé válás folyamatát elősegíteni. A nálunk kezdő munkaerőnek félig viccesen a mentoraik előtt azt szoktam mondani, hogy csak a hasznos dolgokat lessék el és tanulják meg, a károsakat pedig igyekezzenek felismerni és elkerülni. Ma a fiatalok túl korán szembesülnek azokkal az egyértelműen káros jelenségekkel, amelyek immáron évtizedek óta akadályozzák a fejlődést. Szavakban ugyan szinte mindenki üdvösnek tartaná a fejlődést jelentő változásokat, de amikor tenni is kellene érte, nagyon lecsökken a résztvevők száma.

Dr. Reith János

1 A szakképzés olyan rendszere, melyben iskola és vállalat együttesen járul hozzá a tanulók szakképzéséhez.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.