Egy külföldi ismerőssel való beszélgetés során merült fel, hogy Magyarországon a kutatás-fejlesztési célú adó- és járulékkedvezmények miért kizárólag a non-profit működésmódhoz kötötten jelennek meg, s a fejlesztési pályázatok esetében is alvállalkozóként vagy konzorciumi tagként is miért csak non-profit szervezetre osztható a k+f tevékenység. Kérdéses, hogy miért indokolt a non-profit, vagy for-profit működési mód megkülönböztetése ebből a szempontból. Miért nem a k+f tevékenységre való alkalmasság inkább a meghatározó?

Az utóbbi években az e tárgyban szerzett tapasztalatok alapján többféle magyarázat adódhat erre.

Az első és leglogikusabbnak tűnő válasz az lehetne, hogy kedvezményezetti kör meghatározása vélhetően az egyes lobbik eredményességén múlik. A k+f fogalmának a közfelfogásban elterjedt értelmezése is arra mutat, hogy sokkal inkább az alapkutatás jellegű tevékenységet azonosítják a legtöbben a kutatás-fejlesztés fogalmával, mint a kísérleti fejlesztés törvényi definíciójában jól megfogalmazottakat.

Az innovációs törvény 4. §. 1. pontja szerint: „kísérleti fejlesztés a meglévő tudományos, technológiai, üzleti és egyéb, vonatkozó ismeretek és szakértelem megszerzése, összesítése, megosztása és felhasználása új, módosított vagy javított termékek, eljárások vagy szolgáltatások terveinek és szabályainak létrehozása vagy megtervezése céljából.”

Mint a definícióból jól látható, itt már nem az új ismeretek létrehozásának a megcélzásán, hanem annak megszerzésén és új módon való felhasználásán van a hangsúly.

A másik ok vélhetően az, hogy a többi között a k+f tevékenységgel foglalkozó akadémiai és egyetemi szféra is forráshiányos, így ezen hiányok pótlására kiváló lehetőséget teremtenek az adókedvezmények alapján összegyűjthető és magas intenzitási mértékkel jellemezhető pályázati pénzek. Kétségtelen tény, rövid távon jól elfedhetők ezzel a bajok, azonban hosszabb távon és következményeiben nagyon sok kárt okoz ez a szemlélet és gyakorlat. Többek között ennek lesz az a következménye, hogy nincs érdemi elvárás az ezeken a módokon finanszírozott k+f munkákkal szemben.

Ez a tény annyira közismert, hogy a kívülállók számára is nyilvánvaló: a non-profit szervezeteknek adható és odaítélt pénzekért cserébe érdemi szakmai tartalom, netán üzleti eredménnyel is járó végkifejlet nem várható. Sok esetben a projektek végén az egyetlen eredménynek valamifajta publikáció lesz tekinthető. Talán ennek a régóta fennálló torz gyakorlatnak a következménye az is, hogy a k+f minősítését végző hatóságok is ez alapján alakították ki a k+f fogalomértelmezésüket. Az alábbi korábbi írásokban ezeket a kérdéseket bővebben kifejtettem:

http://innovacio.blog.hu/2013/12/12/innovacios_torveny_a_nav_altal_ujraertelmezve

http://innovacio.blog.hu/2013/11/20/anomaliak_vii_friss_torvenyszeki_hatarozat_es_tanulsagai

A hazai non-profit szférában zajló k+f munkák esetében megfigyelhető, hogy a projektek többségének a végén valóban nem lesz más ellenőrzésre alkalmas produktum, mint a beszerzett eszközök és a kutatócsoport által a témáról elkészített írásművek. Úgy tűnik tehát, hogy így áll össze egy szerves egységet adó torz-szüleménnyé az a kép, amely ma a kutatás-fejlesztés finanszírozását, a működési módját és az eredményességét jellemzi. Természetesen vannak üdítő kivételek, amelyek azonban sajnos inkább tekinthetők ma ezen rossz rendszer selejtjének, mint egy jól felépített rendszerműködés törvényszerű következményének.

dr. Reith János

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.