Az előző írásokban egy k+f projekt minősítési eljárás iránti kérelmére született határozat, valamint a magunk tapasztalatai alapján igyekeztem megfogalmazni kutatói szemmel azokat a problémákat, amelyeket a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala által elbírált k+f projekt tervek és évekkel korábban megvalósult munkák esetében feltártunk.

Időközben az előzetes minősítési eljárás iránti kérelemre kiadott elutasítást követően a kérelmező benyújtotta felülvizsgálati kérelmét, amelyre a Fővárosi Törvényszék már meg is hozta azt a végzést, amely az eddigiekkel megegyezően nagyon tanulságos.

A Bíróság a szóban forgó SZTNH határozatot hatályon kívül helyezte, és a Hivatalt új eljárásra utasítja. A végzésben a felsorolt indoklások mindegyike roppant tanulságos kellene legyen azon szakértők számára is, akik az összes hasonló esetben hasonló hibákat követtek el.

A Bírói végzés alapján tehát az alábbi főbb megállapítások fogalmazhatók meg:

1. Az innovációs törvény értelmezése a minősítést végző hatóságnak problémát okoz.

A végzést hozó bíró a jogi terület szakemberként nagyon helyesen állapítja meg, hogy „a projekt tartalma soha sem önmagában, mindig a célkitűzés felől vizsgálandó meg”.

Vagyis a kutató-fejlesztő munka fő ismérve az, hogy olyan célokat fogalmaz meg, amelyek a törvényben leírtakat teljesítik. Nem követelmény ugyanakkor, hogy a projekt ezt a célt el is érje.

A Bíróság ezzel összefüggésben az alábbiakat mondja:

„A kutatás-fejlesztési tevékenység célmeghatározása akkor egzakt, ha az adott szakterület fogalmai szerint értelmezhető, a szakterületre jellemző szóhasználattal kifejtett, pontosan konkretizált tudományos vagy műszaki bizonytalanság feloldására irányul és a szaktudomány, technika pillanatnyi állásához képest elhelyezhető.”

A k+f munkák esetében a célmeghatározás döntő jelentőségét húzza alá a végzésből származó alábbi idézet is:

„Nem az a lényeg, hogy mit tesz a kérelmező, hanem hogy milyen konkrét, egzakt cél érdekében teszi ezt, ez az a keret, amely kijelöli azt a tevékenységi kört, amely a problémamegoldás célszerű eszköze lehet”.

Magam is úgy gondolom, hogy a Hivatal teljesen tévúton jár akkor, amikor egy új k+f projekt minősítése esetében az egzakt problémamegfogalmazás ellenére arra való hivatkozással kérdőjelezi meg az elvégzendő munka k+f jellegét, hogy abban vannak rutinmunkára emlékeztető mozzanatok, a témakörben már voltak valamifajta előzmények.

Az utólagos minősítések esetén pedig ez a tévedés abban nyilvánul meg, hogy magának a k+f projektnek a célkitűzéseit nem is vizsgálja ebből a szempontból. Az elkészült dokumentumokban kizárólag azt keresi, hogy milyen újdonság értékű eredmény született. Mintha minden kutatásnak sikeresnek kellene lennie! Ennél is nagyobb probléma a tapasztalataink szerint, hogy amennyiben pedig ezek az újdonság értékű elemek tárgyalásra is kerülnek a dokumentációban, a szakértő ezeket fel sem ismeri. Ennek pedig sajnos az a prózaian egyszerű magyarázata, hogy szakértő szaktudása ehhez sem elegendő.

2. A Hatóság által elkövetett hiba már jogi szempontból is jól felismerhető.

Önmagában már az is igen beszédes tény, hogy a Fővárosi Törvényszék végzését szakértő igénybevétele nélkül hozta meg. Ebből is következik, hogy a minősítést végző hatóság által elkövetett hibák elsősorban nem szakmai, hanem jogi természetűek.

Miután Bíróság megállapítja, hogy a Hivatal több dologra „vonatkozóan egyáltalán nem folytatott le vizsgálatot”, ezért a Bíróság az alábbiakat fogalmazza meg:

„Az Innovációs törvény 30/E §-ának (12) bekezdése b) pontja alapján a bíróság a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának döntését hatályon kívül helyezi, és a Hivatalt új eljárásra utasítja, ha a Hivatal előtti eljárásban olyan lényeges egyéb eljárási szabálysértés történt, amely a bírósági eljárásban nem orvosolható.”

„A tényállás kellő feltárásának és az indoklásának az elmulasztása olyan, az Innovációs törvény 30/A §-ának (1) bekezdésébe ütköző lényeges eljárásjogi szabálysértés, amely a kérelmező többfokú eljáráshoz való jogának sérelme nélkül ebben az eljárásban nem orvosolható, ezért a bíróság a rendelkező részben foglaltak szerint döntött.”

3. A Hivatal a kérelmező válaszait sem érti.

A Bíróság az alábbiakat állapítja meg:

„ A kérelmező által benyújtott minősítési kérelem csak részben követi az elektronikus űrlap utasításait, a projekt célkitűzése és a cél megvalósítása érdekében eszközölendő fejlesztési tevékenységek összekeverednek. Ugyanakkor a projekt céljára utal annak címe is....”

„Ezt a hibát nem észlelte a Hivatal, ennél fogva tévesen, illetve hiányosan ismertette határozatában a projekt célkitűzéseit és tartalmát.”

A minősítést végző Hivatal jóhiszeműségének, vagy a szakértelmének a hiányára utal az alábbi Bírói megállapítás is:

„Nem ismertette és egyáltalán nem is vizsgálta a Hivatal azt sem, amit kérelmező a 4.a) pontban, annak számozott 3 bekezdésében adott elő, nevezetesen: „Feldolgozási technológiák és termékek vizsgálata...”

Mindezek következtében a Bíróság kénytelen megállapítani, hogy a Hivatal egy sor fontos körülményt nem is vizsgált, így:

„A Hivatal a hibás tényállásfeltárás okán tévesen jutott arra a következtetésre, hogy a projekt nem tartalmaz olyan célkitűzést, amely az innovációs tv. fogalom meghatározása szerinti kísérleti fejlesztés körébe tartozhatna.”

A kérelmező mentségére szolgáljon a Bíró szerint is, hogy „ráadásul az űrlap szerkezete és tartalma sem orientál e két szempont következetes elhatárolására.” Az űrlapot pedig maga a Hivatal készítette azzal az útmutatóval együtt, amelynek a feladata a kitöltés megkönnyítése lenne.

„A Hivatalnak, észlelve a kérelem kitöltésének a hibáját, a 9/2012 (II.1) Korm. rendelet 9 §-a értelmében hiánypótlásra kellett volna felhívnia a kérelmezőt azzal, hogy a rendelet 1 §-ának megfelelően pontosan és elhatároltan adja elő a projekt célkitűzéseit és megvalósításának elemeit.”

Tehát nem csak a jóhiszeműség, hanem a jogszabályok is arra kötelezik Hivatalt, hogy az ügyfelekkel együttműködő legyen.

Majd a végzés így folytatódik:

„A Ket 1. § (2) bekezdése szerinti, féllel való együttműködési kötelezettsége körében a Hivatal azt is megtehette volna, hogy -joggyakorlat hiányában, akár saját módszertani útmutatója alapján- meghatározza azokat a szempontokat, amelyek alapján a fejlesztés célkitűzése és megvalósítása kifejtendők. Ez azért is indokolt, mert a jogszabály nem ír elő jogi, szakmai képviseletet a minősítési eljárásban, noha kétség kívül speciális szaktudás szükséges a minősítési kérelem megfelelő kitöltéséhez.”

Mint az eddigiekből is jól látszik, az előzetes minősítések esetében tehát a jogalkotó gondoskodott arról, hogy a Hivatal minél körültekintőbben járhasson el. Mind a fenti példa, mind pedig a magunk keserű tapasztalata azt mutatja, hogy a Hivatal nem hogy a jóhiszeműséget, de még a rájuk vonatkozó szabályozást sem ismeri, vagy ha ismeri is, nem annak szellemében jár el.

A „Szakértői vélemény felülvizsgálati kérelme” alcímmel készült írásban tárgyalt jogintézmény bevezetése nemrégiben újabb lehetőséget biztosított a Hivatalnak arra, hogy esetlegesen első hibás döntését korrigálni tudja.

A fentiekben leírtak alapján felvetődik a kérdés, hogy amennyiben egy előzetes minősítési eljárás során, a saját maga által összeállított kérdőívre adott válaszok alapján sem tudja a törvény előírásainak megfelelően a Hivatal a K+F projektek minősítését hibamentesen elvégezni, akkor mi várható azokban az esetekben, amikor a projektek utólagos minősítése a feladat? Itt ugyanis nincsen már az ügyfeleknek lehetősége arra, hogy visszamenőlegesen megválaszolják azokat a kérdéseket, amelyeket annak idején senki nem is tett fel a számukra. Ráadásul a mai napig nincsen semmiféle útmutató arra vonatkozóan, hogyan kellene magát a kutatás-fejlesztési tevékenységet dokumentálni annak érdekében, hogy a Hivatal által szintén le nem írt kritériumok alapján utólag pozitív minősítést kaphasson.

A Bírósági eljárás eredményét a magam részéről rendkívül előremutatónak tartom. Végre sikerült egy jogi területen valóban jól képzett szakember által megerősítve látni azokat a megállapításokat, amelyeket jó magam is k+f szakemberként, s nem képzett jogászként olvastam ki a valóban kicsit szűkszavú, de mindenképpen egyértelmű és világos törvényi megfogalmazásokból. A talány számomra továbbra is abban van, hogy az innovációs törvény alkalmazásáért felelős adóhivatalnak és a minősítéssel felhatalmazott Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának ezeket a törvényeket miért nem sikerült megértenie és alkalmaznia.

dr. Reith János

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.