A kutatás-fejlesztési tevékenységről nap mint nap egyre többet hallani, ugyanis sokan a kutatás-fejlesztés alapú innovációtól várják az ország válságból való kilábalását, a fejlett világhoz való csatlakozást. Ennek ellenére tárgyilagosan meg kell állapítanunk, hogy többségünknek csak nagyon felületes elképzelése, ismerete van arról, hogy mi az a kutatás-fejlesztés és az ennek eredményeit sikerrel felhasználó innováció. Ennél már csak az tekinthető nagyobb bajnak, ha az érintettek körében is egy valóságtól elrugaszkodott, misztikus kép él.

A BME-n a közelmúltban megtörtént az alapszakok felülvizsgálata, a tanárok, a diákok és az ipari partnerek körében végzett felmérések kiértékelése. Az egyes eldöntendő kérdésekre adott válaszokból sok érdekes és számszerűen is megjeleníthető tapasztalat olvasható ki. Talán még ennél is tanulságosabbak azonban azok a szöveges megjegyzések, amelyekkel a hozzászólók fontosnak ítélték kiegészíteni a mondandójukat.

A felmérés során a hallgatók és az oktatók által felvetett problémák megoldása érdekében indokolt volna egy átfogóbb elemzés elkészítése. Ugyanakkor egy félig-meddig kívülállónak tekinthető mérnök szemével úgy látom, hogy a kritikai észrevételek javát adó részproblémák mellett további olyan fontos kérdések maradtak megválaszolatlanul, amelyekre a felmérés nem terjedt ki, de a képzés színvonalának fejlesztése érdekében foglalkozni kellene velük.

Mintegy 10 évvel ezelőtt, amikor a műszaki felsőoktatás problematikájával elkezdtem foglalkozni, a mérnökképzés általános célkitűzése az alábbi módon volt megfogalmazható:

Az előző, „Átütő erejű változást ígérő felsőoktatási stratégia” címmel megjelent írásban befejezésként azt a gondolatot igyekeztem megfogalmazni, hogy a felsőoktatás szerepe és felelőssége sokkal nagyobb annál, mint amennyit magára vállal, s mint amilyen szerepet neki ma szánnak.

Nem túlzás kijelenteni, hogy a jelen társadalmi, s azon belül a gazdasági viszonyokat a múlt oktatási színvonala határozta meg. Az elmúlt 20 év alatt a képzés szinte minden területén számokkal is igazolhatóan jelentős visszaesés következett be. A jelenlegi közép és felsőfokú szakképzésről is az mondható el, hogy az elmaradott gazdaságunk szakember igényét sem tudja maradéktalanul kiszolgálni.

„A felsőoktatás magasabb fokozatba kapcsol” címmel jelent meg az új felsőoktatási stratégia, amely 2030-ig előretekintve igyekszik megfogalmazni azokat a valóban ambiciózusnak nevezhető célokat, amelyek elérése esetén európai mércével nézve is versenyképes képzési rendszer épülhet fel hazánkban.

Mint minden stratégiai tervező munka, így ez is átfogó helyzetértékeléssel kezdődik. A bevezetőben nagyon tömören írja le a mai állapotokat az alábbi mondat: „Ha ugyanis nem állítjuk kihívások elé a hallgatókat, ha hiányzik az oktatók lelkesedése, ha a kutatók belefásultak a „nyugattól” való évtizedes lemaradásba, akkor a teljesítmény is tartósan elmarad.” A következmény pedig az a társadalmi és gazdasági helyzet, amelynek megváltoztatása szinte minden területen jelentős változásokért kiállt. A stratégia mindezek ellenére joggal állapíthatta meg, hogy „a magyar felsőoktatás nemzetgazdaságunk egyik legsikeresebb, legversenyképesebb ágazata, s minden lehetőség adott arra, hogy létrehozzuk Közép-Európa legjobb felsőoktatási rendszerét.”

Az innováció fogalmát sokan a mai napig szinte kizárólag műszaki, technikai, technológiai folyamatokra értelmezik. Az életszínvonal javulását is attól várják, hogy sikerül-e forradalmian új felfedezésekre, találmányokra, műszaki megoldásokra szert tenni. Így nagyon kevés figyelem fordítódik azokra a megújulási lehetőségekre, életminőséget sok esetben még a műszaki fejlődésnél is jobban befolyásoló társadalmi jelenségekre, amelyeket röviden társadalmi innovációnak nevezhetünk.

A magyar gazdaság helyzetértékelése, a múltban elkövetett hibák és jelenbeli lehetőségek elemzése után viszonylag könnyű megfogalmazni azokat a javaslatokat, amelyek az ott megnevezett komplex problémák megoldását célozzák.

A hazai tulajdonú KKV-k vezetőinek szemszögéből egyszerűen levezethetők azok a javaslatok, amelyek az egész ország, s nem kizárólag a KKV-k érdekeit szolgálnák. Az első számú javaslatom a következőképpen hangzik: „Befektetők idecsábítása helyett megrendelések megszerzése”.

Az oktatás témakörében a KKV vezető szemszögéből már több írásom jelent meg ezen a blogon is. Ezek mindegyikében arra igyekeztem felhívni a figyelmet, hogy nagyon sok területen volna szükség valóban paradigmaváltás szintű változtatásokra. Jelen írásban is, ahogy a „Közös cél: a valódi innováció” konferencián, korlátozott idő és terjedelem áll a rendelkezésemre. Ezért három javaslatot fogalmaznék meg:

A korábbi írásokban az innováció helyzetértékelése és a lehetőségek elemzése után megkísérelem megfogalmazni azokat a javaslatokat, amelyek egy hazai KKV nézőpontjából fontosnak tűnnek.

A jelenlegi innovációpolitika a kutatás-fejlesztés alapkutatási, alkalmazott kutatási és kísérleti fejlesztési fázisait alapvetően különböző normatív alapon adott költségvetési pénzekkel és pályázati támogatásokkal kívánja a jövőben még nagyobb forrásokhoz juttatni. A „Befektetés a jövőbe” címmel elkészült innovációs stratégia célkitűzései szerint mind a hazai, mind pedig az EU-s pénzekből mintegy másfélszer több kell jusson Magyarországon kutatás-fejlesztési aktivitásokra.

A hazai gazdaság előtt is nyilvánvalóan számos lehetőség van, azonban ezek akkor lesznek jól kihasználhatók, ha konkrét tervek születnek a megvalósításukra. Éppen most készül a  Nemzetgazdasági Minisztérium felkérésére a Nemzeti Innovációs Hivatal és a Regionális Innovációs Ügynökségek közreműködésével Magyarország és a magyar régiók intelligens szakosodási stratégiája. A stratégia elkészítésére vonatkozó felhívásban az alábbit olvashatjuk: