A korábbi írásokban az innováció helyzetértékelése és a lehetőségek elemzése után megkísérelem megfogalmazni azokat a javaslatokat, amelyek egy hazai KKV nézőpontjából fontosnak tűnnek.

A jelenlegi innovációpolitika a kutatás-fejlesztés alapkutatási, alkalmazott kutatási és kísérleti fejlesztési fázisait alapvetően különböző normatív alapon adott költségvetési pénzekkel és pályázati támogatásokkal kívánja a jövőben még nagyobb forrásokhoz juttatni. A „Befektetés a jövőbe” címmel elkészült innovációs stratégia célkitűzései szerint mind a hazai, mind pedig az EU-s pénzekből mintegy másfélszer több kell jusson Magyarországon kutatás-fejlesztési aktivitásokra.

A lényegesen több pénz elköltése vélhetően semmilyen gondot nem fog okozni, az okos elköltése és az előteremtése viszont annál nagyobbat. Éppen ezért tartanám igencsak megfontolásra érdemes gondolatnak azt, amit röviden az alábbi módon fogalmazhatunk meg:

„Támogatások helyett megrendelések!”

Ez azt jelenti, hogy a K+F célú pénzeket ne mindenfajta viszont-elvárások nélkül kaphassák meg olyan közösségek, amelyek érdemi eredmények előállítása nélkül élik fel a különböző technikai megoldásokkal hozzájuk eljuttatott támogatásokat. Az adófizetői pénzeket ne támogatásként kapják meg a K+F tevékenységet végző projektek, hanem olyan megrendelések formájában, amelyek a kifizetésekkel arányos értékű, Magyarország érdekei szerinti ellenszolgáltatást tartalmaznak. Számos olyan valós lehetőség van a K+F minden szintjén, amely indokolttá teszi állami megrendelések feladását. Különösen kitágul ezen lehetőségek köre, ha egyéb, valós piaci igényekre fordítható összegekkel kombinált módon kerülnek ezek a K+ F célú megrendelési összegek felhasználásra. Folyamatosan fennálló, valós állami igények magasabb szintű kiszolgálására nyílna ezáltal lehetőség. Így mind az állam, mind pedig a K+F munkákkal megbízotti kör lényegesen jobban járhat, s egy sor innovatív megoldás gyorsabb elterjedése válna lehetővé. Az elméleti fejtegetés illusztrálására egy jó példa lehet az alábbi:

A fűtés korszerűsítésére szoruló állami intézmény olyan pályázót kellene keressen ez esetben, aki nem csupán egy mai piaci szintű megoldást kínál versenyáron, hanem K+F pénzekkel megtoldva egy innovatív megoldást nyújt. Elvárás lehetne a megajánlott innovatív megoldással szemben, hogy a piacon kaphatónál valamilyen szempontból továbbfejlesztettnek, így összességében jobbnak tekinthető legyen. Sikeres K+F eredmény esetén az állam egyben tulajdonosává is válik a kidolgozott jobb megoldásnak, így azt minden más hasonló esetben szabadon felhasználhatja. Az állam tehát mind a K+F-et, mind a kivitelezési munkát megrendeli és kifizeti, s azok eredményének a tulajdonosává is válik. Az így megvalósuló projektek esetében kényszerűen létrejönnek az egyes szereplők közötti azon együttműködések, amelyek hiánya jelenti ma a legnagyobb problémát. A megrendelő feladata és lehetősége is egyben dönteni arról, hogy ennek az új K+F eredménynek a hasznosítása milyen módon történjen meg.

Számos hasonló ésszerű K+F és kivitelezési projekt terve fogalmazható meg, amelyekben az alapkutatást végző akadémiai intézetek, az alkalmazott kutatás-fejlesztéssel foglalkozó egyetemek, és döntően kísérleti fejlesztésre szakosodott versenyszférabeli szereplők vehetnének közösen részt, s a megrendelt projekt sikere érdekében egymással szoros együttműködést kellene kialakítaniuk. A jelenlegi gyakorlat e tárgyban az, hogy a közöttük való együttműködés csak esetleges, s ők valójában nem is tekinthetők az innovációs piaci szereplőinek. A legtöbb területen kialakultak mind a működés, mind az eredményértékelés azon szigetmegoldásai, amelyek egyre jobban eltávolodtak egymástól.

Ehhez hasonlóan fogalmazható meg a második javaslat is:

„Puha pályázati pénzek helyett adókedvezmények!”

Mint tudjuk, a pályázati pénzek estében valójában adóforintok újraelosztása történik meg egy túlméretes adminisztráció mellett. Ennél is nagyobb baj, hogy a pályázati támogatások puha forintok módjára költődnek el általában. Sokkal hatékonyabb a tapasztalataim szerint, ha a K+F munkákat adókedvezményi formában tesszük támogathatóvá. Ennek több előnye is van:

• Egyrészt olyan valós megrendelői igények fogalmazódnak meg, amelyekre K+F munka elvégzése indokolt. Sikeresség esetén az eredmény gyakorlati alkalmazására is sokkal nagyobb eséllyel kerül sor. Nem íróasztal mögött ülő, sokszor a valóságos viszonyokkal tisztában nem lévő emberek döntik el a célokat és prioritásokat.

• A K+F munka megrendelője minden segítséget megad, hiszen ő maga közvetlenül is érdekelt a sikerben. Szemben a ma ismert és elterjedt pályázati rendszerrel, ahol általában hiányzik az egyes szereplők közötti szoros kapcsolat, az egymással való együttműködés kényszere.

• A nagyon is valóságos megrendelő elvárásai ismeretében a K+F munkát végző pontosabban ismerheti a célokat, az eredmények felhasználási körülményeit. A K+F pályázatok esetében ezzel szemben sokszor csak fiktív megrendelők igényei jelennek meg, s a célok is sokszor túlságosan távoliak.

Sokan elkötelezett hívei a pályázatokkal való támogatások rendszerének. Nekik is el kell azonban fogadniuk azt, hogy az adókedvezményeknek is vannak híveik, akik szerint ez a megoldás számos esetben hatékonyabb. Így tehát a két rendszer kiválóan megfér egymás mellett, s a valóságban előforduló sokfajta lehetőség miatt jól ki is egészítené egymást.

A harmadik javaslat pedig az alábbi:

„K+F projektek minősítése helyett akkreditáció!”

Az innováció területére is igaz, hogy mindig a konkrétumok függvénye, hogy egy feladat kisméretű, vagy éppen nagyobb összegű ráfordítással valósítható meg. Így tehát nem indokolt minden esetben a projektek minősítése ahhoz, hogy annak K+F jellege utólag igazolható legyen. Egy közlekedési példával élve: ugyancsak megterhelő és felesleges dolog volna minden autómozgás esetében útvonalengedélyt kérni. Sokkal egyszerűbb a jogosítványok kiosztásával, azaz egyfajta akkreditációval a vezetői jogosultságot megadni. Különleges transzportok esetében viszont már indokolt lehet az egyedi útvonalengedélyek rendszerét is fenntartani.

Amennyiben az innovációt sokkal általánosabbá, sokkal több területre kiterjedővé kívánjuk tenni, még inkább indokolt az akkreditáció.

A fentieket összefoglalva tehát elmondhatjuk, hogy a hazai innováció hatékonyságának a növelése a jelenleginél innovatívabb szervezési modelleket igényelne. Az innováció alapját jelentő kreativitás kibontakozásához, a valóban innovatív megoldások fejlesztéséhez több automatizmussal, nagyobb szabadságfokkal jellemezhető ágazatirányítási rendszer lenne szükséges.

dr. Reith János

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.