Nemrégiben írtam arról egy rövid cikket, hogy a műszaki innovációnál is nagyobb szükség volna hazánkban egy szervezeti jellegű, társadalmi szintű innovációra. Nem is gondoltam akkor, hogy ilyen rövid időn belül egy ennyire kiváló példát fogok találni arra, ahol ennek a nagyon hiányzó megújulásnak be kellene következnie.

Orbán Viktor miniszterelnök a 2015. évi évértékelő beszédében úgy fogalmazott, hogy a magyar ember természeténél fogva politikailag inkorrekt, vagyis még nem veszítette el a józan eszét. A magyar valóság ismeretében sajnos nem tudom maradéktalanul osztani ezt a helyzetértékelést. Ha ettől tesszük függővé, hogy kit tekintünk magyarnak, akkor nagyon kevés magyar ember él ma az országban. Ugyanakkor sajnos lényegesen többen élnek olyanok itt, akik nem szeretik a magyar emberek ezen kívánatosnak tekintett tulajdonságát.

A közelmúlt történései egyre több területen mutatják meg azokat az okokat, ami miatt nem csökken, hanem sokkal inkább nő az életszínvonal különbség Magyarország és a még ma is fejlettnek mondott Nyugat-Európa, (egyes szóhasználatban röviden a nyugat) között. Márpedig Európa szerte is óriási problémák vannak az innováció, a megújulás területén (lásd: Európai paradoxonnak elnevezett jelenség). Magyarországon pedig akkorák a gondok, hogy ennél nagyobb már nem is lehetne. Számomra csak az elmúlt néhány évben derült ki, hogy hogyan is lehetnénk innovatívak ebben az országban, s folytathatnánk ennek megalapozása érdekében K+F munkát, ha maguk az érintettek sem tudják mindig, hogy mi is az valójában. Az elszegényedési folyamat következményének tudom be azt is, hogy esetenként még azzal is találkozni, hogy némi pénz reményében egyesek akár még arról is képesek megfeledkezni, amit korábban tudtak róla.

Az utóbbi időben egyre több konkrét ügyben ütköznek ki azok a problémák, amelyek az igazságügyi szakértés területén már évek óta halmozódnak. A médiából a laikus közvélemény is egyre gyakrabban értesül azokról a visszásságokról, amelyekhez hasonlókat a korábbi években igyekezett az igazságszolgáltatás házon belül tartani. A jól tájékozottak szerint a bírók, az ügyészek, a védőügyvédek körében régóta jól ismertek a „szakértők szakképzetlenségére”, befolyásolhatóságára vonatkozó problémák. Ennek a helyzetnek is, mint minden körülménynek, a hátrányai mellett vannak előnyei is.

A Figyelő 2014 november 28-i számában „Innovatív adóhatóság” címmel megjelent cikkben Bucsky Péter szerző egy nagyon összetett, s valóban bonyolult összefüggéseket tartalmazó témát dolgozott fel. Közérthető módon fogalmazta meg azokat a problémákat, amelyek a Kutatás-fejlesztés alapú innováció területén megoldásért kiáltanak. Sajnálatos ténynek tekinthető, hogy más lapok a téma fontossága és aktualitása ellenére nem foglalkoznak az itt felmerült kérdések boncolgatásával.

„Innováció: látszat és valóság” címmel rendezett konferenciát a Világgazdaság, március 17-én, Budapesten. Sajnos a rendezvényen nem tudtam részt venni, a kiváló címválasztáshoz azonban ezúton is gratulálok a szervezőknek. Hogy mennyire igaz a mai magyar innovációs területre a fenti cím, szabadjon egy megtörtént esettel érzékeltetnem.

A HVG 2015. február 7.-i számában cikk jelent meg „Milliárdoktól esnek el a magyar vállalkozások tájékozatlanságuk miatt” címmel. Az újságíró tájékozatlansága miatt sajnos már a címben leírtak sem tekinthetők igaznak. A hazai vállalkozások ugyanis tisztában vannak az adókedvezményekkel, azonban az elmúlt évek rossz tapasztalatai megakadályozzák őket abban, hogy a kutatás-fejlesztéshez kapcsolódó adókedvezményeket igénybe vegyék.

Kutatás-fejlesztéssel foglalkozó cégként örömmel olvastuk a Figyelő 2014.11.27-én megjelent számában az „Innovatív adóhatóság” c. cikket Bucsky Péter újságíró tollából. A Nemzeti Adó és Vámhivatal, karöltve a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalával, régóta folytatja azt a megítélésünk szerint nagyon káros tevékenységet, amely sokmilliárdos veszteséget okozott a hazai és hazánkba települt nemzetközi cégeknek, s főként magának az innováció ügyének.

A tudós társadalmon belül is komoly viták tárgya szokott lenni, hogy mire jó egy-egy tudományos eredmény, s valójában mit is kell egy kutató-fejlesztő munka végeredményének tekinteni.

Több területen érte vád az adóhatóságot az elmúlt években is, hogy törvénytelen eszközökkel szed be pénzeket, vagy tartja vissza azokat. A törvénytelen esetek sorát gyarapítja véleményem szerint az a gyakorlat is, amelyet az alábbiakban megpróbálok nagyon röviden és érthetően vázolni. Az ide sorolható ügyek talán azért nem kaptak eddig megfelelő sajtóvisszhangot, mert meglehetősen bonyolult összefüggések megértését igénylik. Évekbe telt nekem is, mire minden fontos részlet ismeretében összeállt az a kép, amelyet most T. olvasó elé tárok.