Orbán Viktor miniszterelnök a 2015. évi évértékelő beszédében úgy fogalmazott, hogy a magyar ember természeténél fogva politikailag inkorrekt, vagyis még nem veszítette el a józan eszét. A magyar valóság ismeretében sajnos nem tudom maradéktalanul osztani ezt a helyzetértékelést. Ha ettől tesszük függővé, hogy kit tekintünk magyarnak, akkor nagyon kevés magyar ember él ma az országban. Ugyanakkor sajnos lényegesen többen élnek olyanok itt, akik nem szeretik a magyar emberek ezen kívánatosnak tekintett tulajdonságát.

A hazai innováció szemszögéből is roppant fontos volna, hogy minél több, „politikailag inkorrekt” ember kizárólag a józan eszére hallgasson. Az innovatív megoldások keresése, kidolgozása, bevezetése szintén többnyire a fenti értelemben vett inkorrekt, azaz a fő áramlattól eltérő, szokatlan lépést igényel. Már az első lépésnek számító helyzetértékelés is egy őszinte, világos, és minden szempontból tárgyilagos megközelítési módot tesz szükségessé. Ahogy a világban, úgy hazánkban sincsenek sokan ehhez hozzászokva. A szocializmus évtizedei után, az un. rendszerváltás utáni időkben is újratermelődtek azok a reflexek, amelyek az ésszerűséget, az innováció alapját akadályozzák.

Számos konkrét példával tudom alátámasztani állításomat. Ezek közül ma egy érdekes esetet mutatok be. Ha nem velem történik meg mindez, hanem mások mondják el nekem, akkor valószínűleg el sem hiszem.

Egy K+F tevékenységgel foglalkozó magáncég vezetőjeként sok helyen és sok alkalommal mutattam be azt a nyílt forráskódú komplex informatikai fejlesztésünket, amelyet hosszú évek kemény munkájával és sok pénz felhasználásával állítottunk elő. S miután a fejlesztés természete olyan, hogy nincs megállás, a mai napig dolgozni vagyunk kénytelenek rajta.

Történt egyszer, hogy az egyik magasságos minisztériumból (nevét fedje jótékony homály) felhívják a cégünk titkárságát, hogy az ügyvezetővel egy szakmai találkozó időpontjában kívánnak megegyezni. A megállapodott időpont előtti napon, ahogy tenni szoktam, alaposan felkészültem a vendéglátómból. Szerencsére találtam az interneten egy videót, amelyen az engem meghívó főosztályvezető éppen az informatikai fejlesztésünkhöz kiválóan illeszkedő témakörben tartott előadást. Meg kell mondanom, hogy az előadásából sajnos az derült ki, hogy szakmai kérdésekben még volna pótolnivalója. Így például az OpenOffice szövegszerkesztővel egy pdf. fájl előállítása egyáltalán nem volna szabad problémát okozzon a számára. Így tehát nem igazán volt jogos az az előadásában elhangzó kijelentése, hogy néhány más hiányosság mellett ez is olyan, ami a nyílt forráskódú rendszereknél még megoldásra vár.

Gondoltam, majd másnap udvariasan felvilágosítom főosztályvezető urat ezen egyszerű felhasználói kérdésben. A megadott időpontban percre pontosan megjelentem, a portán egy minisztériumi alkalmazott fogadott, felkísért a főosztályvezető helyettes irodájába. Azt gondoltam, rövidesen jön a főosztályvezető úr is, s megkezdődhet a nagy reményekre jogosító szakmai egyeztetés.

A főosztályvezető-helyettes leültetett, s azt kérdezte tőlem, hogy ugye tudom, hogy miért hívtak meg. Azt válaszoltam, hogy megelőzött, mert az első kérdésem nekem is pontosan az lett volna, hogy minek köszönhetem a meghívást. Hozzá kell még a dolog jobb megértéséhez tennem, hogy kb. fél évvel korábban éppen ezen főosztályvezető-helyettes és csapata számára tartottam egy bemutató előadást az informatikai fejlesztésünkről. Így talán megbocsátható a naivitásom, amikor egy előrelépést jelentő ajánlatot, felkérést, vagy valami hasonlót vártam.

A főosztályvezető-helyettes úr első mondata is még a reményt táplálta. Azt mondta, hogy cégünknél volt egy rendezvény, ahol nagy nevek vettek részt és hangzottak el. Miután szerencsére több ilyen is volt, további pontosítást kértem. Elém tették az egyik kollégám két évvel korábban megtartott előadásának azon fóliáját, amelyen a magasságos minisztérium főosztályvezetőjének és államtitkárának a neve is megjelent, mint akikkel korábban a fejlesztésünk ügyében kerestük a kapcsolatot, de különböző indokok miatt ez nem tudott létrejönni. A fólián kollégám a név mellett feltüntette a illetékesség hiányának indokait is. Ezt az urak sérelmesnek találták, s megbízták a főosztályvezető helyettest, hogy dorgáljon meg engem. Ezt azért tudom ilyen biztosan, mert azzal folytatta a vendéglátóm helyettese, hogy neki most engem meg kellene dorgálnia. Hirtelen úgy éreztem, hogy egy időutazás szereplője vagyok. Meglepetésemben hirtelen eldönteni sem tudtam, hány évtizedet sikerült ily gyorsan visszamennem az időben.

Viszonylag hamar magamhoz tértem, s kikértem magamnak azt, hogy egy szakmai találkozó ürügyén behívatnak a minisztériumba, majd a házigazda a helyettesére bízva engem, egy magáncég vezetőjét, megdorgáltat. Teszi ezt azért, mert sérelmesnek tartja az egyik kollégám előadásának a fóliáján a saját nevük és mellette megjegyzések szerepeltetését. Vélhetően nem teljesen ok nélkül érezték kellemetlennek a listában való szereplést, de csupán könnyen igazolható valós tényekkel találkozhattunk ott.

Miután kifejtettem, hogy ezt az eljárásrendet elfogadhatatlannak tartom, és sikerült a részleteket is megvilágítani, nyugodtabb hangnemben folytatódott a megbeszélés. Elővezettem a főosztályvezető úr néhány hónappal korábbi előadásáról készült videóra hivatkozással az egyik szakmai tévedést. Az újabb meglepetés akkor ért, amikor főosztályvezető-helyettes úr is kijelentette, hogy az márpedig így van. Indoklásként elmondta ő is, hogy a magasságos minisztériumban vizsgálják az ingyenes nyílt forráskódú rendszerek bevezethetőségét. Maguk is minden nap ilyeneket használnak, s ezt tapasztalták. A vita gyors eldönthetősége érdekében azt kértem, hogy kapcsolja be számítógépét, s szívesen megmutatom neki, hogyan kell a pdf. fájl exportot végrehajtani. Kiderült, hogy addig a „mentés másként” menüpont alatt keresték a megoldást, s miután nem találták, vonták le a téves következtetést.

Az egy percnél nem hosszabb, legalább szakmainak tekinthető tartalom után főosztályvezető helyettes úr magyarázkodva elmondta, hogy az informatikusok sajnos csak feltelepítették a gépeikre a szoftvereket, de a betanítás elmaradt. Így ők valóban azt hitték, hogy ez egy komoly hiányossága a nyílt forráskódú rendszerek szövegszerkesztőinek.

Elbúcsúztam, s egy több fordulós levelezés keretében még megpróbáltam egy bocsánatkérést „kierőszakolni”. Nem jártam sikerrel. A magam részéről már majdnem el is felejtettem a történteket, legfeljebb a tanulságok épültek be a tudatalattimba. Az agy furcsa működésének tulajdonítom, hogy a miniszterelnök bevezetőben idézett szellemes mondata előhívta ezt az emlékképet.

Szeretném azt hinni, hogy a józan ész felvállalása minden nézőpontból elfogadható. Immáron miniszterelnöki felhatalmazással élve úgy gondoltam, hogy ezen a fórumon megosztom a történetemet. Bízom abban, hogy hasznát tudják venni ennek a tanulságos esetnek mások is. Bár titkon inkább azt remélem, hogy az ugyancsak meghirdetett kötelező szerénység okán még csak hasonló sem fog előfordulni. Akik az én vendéglátóimhoz hasonlóan érzékenyek a hírnevükre, már XXI. századi megoldást választanak annak megvédése érdekében.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.