„Innováció: látszat és valóság” címmel rendezett konferenciát a Világgazdaság, március 17-én, Budapesten. Sajnos a rendezvényen nem tudtam részt venni, a kiváló címválasztáshoz azonban ezúton is gratulálok a szervezőknek. Hogy mennyire igaz a mai magyar innovációs területre a fenti cím, szabadjon egy megtörtént esettel érzékeltetnem.

Egy japán tulajdonú, Magyarországon egyre növekvő kapacitással termelő autóipari beszállító cég hazai menedzsmentje – igazolva a magyar szürkeállomány kiválóságát – az egyik gépén kisebb fejlesztést javasolt a tulajdonosnak, amely a munka hatékonyságát növelte volna. A japán tulajdonosnak tetszett a javaslat, s kérte, hogy csomagolják össze a gépet, küldjék el Japánba, ahol a fejlesztést végrehajtják. A magyar menedzsment nem értette, hogy miért kellene hónapokra kivonni a gépet a termelésből, s Japánba küldeni, miközben idehaza néhány óra alatt a szükséges módosítás megoldható lett volna. A rövid úton érkezett válaszból kiderült, hogy a japán tulajdonos nem engedi Magyarországon megbontani a gép burkolatát, nehogy bárki lemásolhassa a technológiát. Ennél is nyomósabb érv volt azonban a számla, amelyet a japán anyacég kutatás-fejlesztési tevékenységről állított ki a hazai leányvállalata számára: gyakorlatilag a teljes évi nyereséget eltüntette a gép fejlesztése. S miután a hazai menedzsment tovább tiltakozott, a tulajdonos finoman utalt a korábbi évek adóhatósági ellenőrzéseire, amelyek során a céget többször megbüntették innovációs adókedvezmény igénybevételével kapcsolatosan, mondván az elszámolni kívánt tevékenység nem kutatás-fejlesztés. Innentől kezdve – jelezte a tulajdonos – nem kíváncsi a hazai menedzsment véleményére kutatás-fejlesztési kérdésekben.

A fenti történet nem egyedi, sok külföldi tulajdonú vállalatnál fellelhető valamelyik, vagy akár minden eleme. Az igazi átverés azonban nem az, amit a külföldi tulajdonú cégek tesznek, hanem az, ahogyan mi verjük át saját magunkat: a kutatás-fejlesztési ráfordítások GDP-hez viszonyított aránya évről-évre nő. Külön öröm, hogy ezen belül is a vállalati ráfordítások aránya mutatja a legnagyobb növekedést – állítja a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján számos szakértő. Az elvetemültebbek szerint igazi sikertörténet a hazai innovációs terület fejlődése. Kár, hogy közben a kutatás-fejlesztéshez, innovációhoz értő hazai cégek, szakemberek, szellemi műhelyek tönkremennek, s nem lesz kihez fordulni, ha egyszer valóban fejleszteni szeretnénk. Vajon erre utalt Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke a Magyar Innovációs Szövetség tisztújító közgyűlésén, ahol legnagyobb gondnak a hazai innovációs élet szereplőinek alacsony forrás-megkötő képességét nevezte? Innováció: látszat és valóság.

Dr. Kovács Zoltán

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.