Kutatás-fejlesztéssel foglalkozó cégként örömmel olvastuk a Figyelő 2014.11.27-én megjelent számában az „Innovatív adóhatóság” c. cikket Bucsky Péter újságíró tollából. A Nemzeti Adó és Vámhivatal, karöltve a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalával, régóta folytatja azt a megítélésünk szerint nagyon káros tevékenységet, amely sokmilliárdos veszteséget okozott a hazai és hazánkba települt nemzetközi cégeknek, s főként magának az innováció ügyének.

Az alapjában véve bonyolult kérdést kiválóan vázolta fel az újságíró, így végre széles körben válhat ismertté az a tarthatatlan állapot, amely ma az innovációs járulékkal kapcsolatos utólagos adóhatósági ellenőrzéseket jellemzi.

Bízunk abban, hogy a cikk csak első mérföldköve annak a folyamatnak, amely során sikerül lebontani a hazai innováció útjában álló akadályokat, s a hatóságokkal is elfogadtatni azt, hogy valódi innováció nélkül csak a teljes leszakadás lehet Magyarország sorsa.

A cikk on-line változata itt olvasható:

http://figyelo.hu/cikkek/412519-igy-gatolja-magyarorszag-az-innovaciot

A nyomtatott formában megjelent cikk beszkennelt változata az alábbi linken található:

http://www.dldh.hu/wp-content/uploads/2014/11/figyelo_2014_11_27.pdf

A bejegyzés trackback címe:

https://innovacio.blog.hu/api/trackback/id/tr697245973

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása