Az innovációra felkészíteni hivatott felsőfokú szakképzés aktuális állapota sem maradhat ki a helyzetértékelésből. A téma különös aktualitását pedig az adja, hogy éppen most van készülőben az a felsőoktatási stratégia, amelynek címe és alcíme is jól kifejezésre juttatja a kormányzati szándékot. Autós hasonlattal élve ma valóban arra volna szükség, hogy bekövetkezzen a „Fokozatváltás a felsőoktatásban”. A kritikus szemléletűbb emberek, mint amilyennek magamat is tartom, a sebességváltás mellett a kormánykerék elfordítását, vagyis az iránymódosítást is rendkívül fontosnak tartják. Az alcím arra enged következtetni, hogy a stratégia tervezet kidolgozói is így gondolják, mert az alábbi módon fogalmaztak: „A teljesítményelvű felsőoktatás fejlesztésének irányvonalai”.

Van annak már 8-10 éve, hogy a műszaki felsőoktatással kapcsolatos véleményemet szóban és írásban is megosztottam illetékesekkel, de őszintén szólva, akkor túl sok hívet nem szereztem vele magamnak. Az események a 2010-es választások után örvendetes módon felgyorsultak, s egyre több helyről kaptam megerősítést arra vonatkozóan, hogy nem vagyok azért annyira egyedül a véleményemmel, másoknak is vannak nagyon hasonló gondolataik. Az alábbi linken található 2010-ben készült írásban röviden összefoglaltam a kritikám lényegét: 

http://www.dldh.hu/wp-content/uploads/2013/02/gyak_orient_oktatasi_strategia_hosszu.pdf

A problémákat természetük szerint 3 nagy csoportba sorolhatjuk:

•                     Szemléleti problémák

•                     Szerkezeti aránytalanságok

•                     Színvonalbeli lemaradás

Mindhárom problémacsoport közös jellemzője, hogy nem pozitív, hanem negatív irányú, azaz kedvezőtlen változások mentek végbe bennük. Igaz ugyan, hogy a felsőoktatásba jelentkezők számának nagyarányú növekedése egyértelműen pozitív tény lenne, ha ennek következményként nem kellett volna megtapasztalni azokat a változásokat, amelyek ma a felsőoktatás reformjáért kiáltanak.

A személeti problémák sokaságából kettőt emelnék ki, amelyek mindegyikére a készülő stratégia áttörésszámba menő választ ad. Régóta nincs jól megválaszolva az alábbi kérdés: ki a felsőoktatás megrendelője?

A korábbi stratégia készítői a hallgatót nevezték meg a felsőoktatás megrendelőjének. Ha a képzési szolgáltatás igénybevételének, vagy igénybe nem vételének a kérdése merül fel, mint egy autóvezetői vizsga megszerzésének szándéka esetén, akkor a megrendelő a hallgató, amennyiben ő fizeti a számlát. A hazai felsőoktatásban azonban többnyire nem a hallgató fizeti a számlát, így tehát nem is ő tekinthető megrendelőnek még akkor sem, ha a hallgatót kell megnyerni annak érdekében, hogy az adott intézményben kívánjon továbbtanulni.

Még kevésbé tekinthetjük megrendelőnek a hallgatót akkor, ha azt a kérdést tesszük fel, mit kell tanítani a felsőoktatásban? Ahogy a jogosítvány esetében, úgy a diploma megszerzéséhez is előzetesen meg kell határozni a feltételeket. Amennyiben mindenki számára triviális, hogy a nem megfelelően felkészült autóst sem szabad kiengedni a közúti forgalomba, úgy a diploma kiállításával tanúsított tudással nem rendelkező hallgatót sem volna szabad kiengedni az egyetemről.

A feltett kérdésben szerepel a megrendelő szó, ami a korábbi évtizedekben nem igazán volt jellemző a felsőoktatás és az állam viszonyában. Az állam és az egyetem is inkább támogatásokról, mint megbízói és megbízotti viszonyra jellemző megrendelésekről beszéltek akkor, amikor a képzés finanszírozásáról volt szó.

A szerkezeti aránytalanságok, mint következmény nagyon szoros kapcsolatban vannak a finanszírozás rendszerével. A képzési irányok nem a gazdaság és a társadalmi igényeket képezték le, hanem a finanszírozás által kikényszerített irányú változásokat követték. A viszonylag olcsón, elsősorban humán területeken megvalósítható képzési irányokban számos iskola, kar, szak jött létre, amelyen végzett szakembereknek elhelyezkedési nehézségei vannak.

A tömegessé váló oktatás óhatatlanul együtt járt a képzés színvonalának folyamatos csökkenésével is. A fokozatos csökkenés következtében sajnos sok esetben a rendszerben dolgozók sem vették idejében észre a lefelé csúszást, sőt a mai napig is többen vannak, akik messze nem látják olyan rossznak a helyzetet, mint ahogyan azt a stratégia tervezet megfogalmazza.

A probléma mélységét és természetét akkor értjük meg igazán, ha nem csak a felsőoktatás, hanem az oda jelentkező középiskolások felkészültségében mutatkozó visszaesés okait és következményeit is figyelembe vesszük. Érdekes módon sokszor éppen azok vitatják el a felsőoktatás színvonalának romlását, akik az egyetemekre bekerülő fiatalok felkészültségének visszaesését joggal teszik egyre hangosabban szóvá.

dr. Reith János

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.