Az elmúlt több évtizedes tapasztalat birtokában kijelenthető, hogy az eddig megismert pályázati rendszer több sebből vérzik, így megérett egy alapos reformra.

 Az innovációpolitikában a támogatási célú pályázatok rendszere a befizetett adók egy olyasfajta újraelosztási rendszerét jelenti, amely sok esetben értelmetlen és felesleges célokra ad puha pénzeket pályázati támogatások elnyerésére szakosodott szereplők számára. Ezek a „pályázati piaci” szereplők a legritkább esetben azok, akik felelős gazdálkodásuk eredményeként az adókat befizették. A pályázati rendszer tehát nem más, mint az adóforintok újraelosztása egy hatalmas méretű bürokráciával megterhelt rendszerben. Így a befizetett adók csak egy része jut vissza azokhoz, akik azokat nem csak elnyerni, hanem megtermelni is képesek. A pénzek jelentős része olyan improduktív szervezetek túlélését biztosítja, amelyekre nem is volna szükség, ha a megfelelő pályázati célok közvetlenül adókedvezmények formájában, vagy más módon maradhatnának az érintetteknél.

 Ahol „ingyen pénzek” osztogatása történik, ott általában nagy a tolongás, a korrupció lehetősége is a sokszorosára nő. A hazai és EU-s pályázati rendszerek esetében egyaránt probléma, hogy nem minden szereplőnek azonos az érdeke abban, hogy a pályázati cél gyorsan és hatékonyan elérhető legyen. Tapasztalataink szerint például a hazai lebonyolító szervezeteknek sokkal inkább a kifizetések elodázása volt az érdeke, így az ügyfelekkel való packázás számos eredményes formáját sikerült tökélyre fejleszteniük. Gyakori, hogy olyan papírkötegeket és olyan formában kérnek be többedik alkalommal hiánypótlási céllal, amelyek kiválóan alkalmasak mindenfajta határidő újraindításához. A törvény által megszabott határidők pedig általában csak a pályázókra érvényesek, a hivataloknak mindig van akceptálni szükséges érve a késésre.

 Legalább ekkora problémát jelent a szakmai hozzá nem értés. A pályázatok esetében szinte kizárólag „könyvelési” szempontok érvényesülnek. A felelősség áthárítására, a szakmai hiányosságok kompenzálására pedig a még több igazolás, a még több papír bekérése jelenti az univerzális megoldást. A pályázati rendszer a működési mechanizmusa folytán eleve nem lehet gazdaságos. Nagyon kevés olyan terület nevezhető meg, ahol ettől a gazdaságossági kritériumtól el lehet tekinteni, s megoldásként a pályázat marad az egyetlen jó lehetőség a cél elérésére.

 A pályázat célját és értelmét adó előnyök sokkal egyszerűbben és gazdaságosabban is biztosíthatók. Ilyen eszköz például a különböző adókedvezmények rendszere. Többször merül fel a kérdés úgy, hogy egy-egy fejlesztési cél közvetlen támogatások, vagy normatív alapon adható adókedvezmények formájában érhető-e el hatékonyabban.

 Sokak számára meg sem kérdőjelezett evidencia, hogy a pályázatok fontos társadalmi, nemzetgazdasági célokat fogalmaznak meg. Az elmúlt két évtizedben megvalósult pályázatok jelentős részéről jelenthető ki azonban, hogy már a célmeghatározás is hibás volt. Nem igaz tehát az a sztereotípia, hogy a jó célok a rossz végrehajtás következtében nem teljesültek.

 Több statisztika is igazolja, hogy a pályázati támogatások összegével messze nem arányos eredmények születnek, azaz ezek a pénzek általában rendkívül alacsony hatékonysággal hasznosulnak.

 A K+F területén működő pályázati rendszer tehát reformra szorul, amelynek előkészítésében és véleményezésében minden érintettnek szerepet kellene vállalnia annak érdekében, hogy az egyébként is szűkös források ne pazarló módon kerülhessenek felhasználásra. E cikk keretein belül a következőket emelném ki:

•  Az adókedvezmények rendszerére jó példa az innovációs járulék, amelynek 2011. év végéig való felhasználási lehetőségei számos olyan folyamatot indítottak útjára, amelyek tapasztalataiból sokat lehetne tanulni. Éppen ezért érdemes volna olyan felméréseket végezni, amelyek jól összehasonlítható eredményeket adnak arra vonatkozóan, hogy az adókedvezmények, vagy a pályázatok jelentik-e a jobb megoldást.

• Más adónemek esetében is van lehetőség az innováció közvetlen, vagy közvetett módon való elősegítésére. Ilyennek tekinthető a jelenleg érvényben lévő szabályozás szerinti bér és járulékaihoz fűződő kedvezmény a PhD végzettséggel rendelkezők esetében.

• Az általános forgalmi adó területén az innovatív termékek elterjesztését célzó kedvezmények bevezetésével szintén nagymértékben meggyorsítható az új javak elterjedése végfelhasználói körben. Az ÁFA tartalom jelenlegi szintje mellett sokan választanák a forgalmi adó mentes, korábban nem ismert új terméket, szolgáltatást, annak kockázataival együtt is. Ez a piaci forgalomélénkülés miközben sok esetben nem is járna ÁFA bevétel csökkenéssel, aközben a piaci mechanizmusok élénkülése folytán a többi adónem növekedését eredményezné.

 Az innovációpolitikának megítélésünk szerint nem elsősorban az innováció első két lépését jelentő szakaszt, hanem a sokkal nagyobb munkát, kockázatot és egyben hasznot is ígérő elterjedési folyamatot kellene támogatnia adókedvezményekkel és még számos más módon. Az innováció első két lépése mit sem ér, ha az nem párosul a minél szélesebb körben való hasznosulással. A támogatások a nulláról induló innovációk esetében már csak azért is tűnnek feleslegesnek, mert sem parancsszóra, sem pénzért nem lehet senkitől elvárni azt, hogy világmegváltó szintű ötletei legyenek.

Hiányosság ma Magyarországon, hogy nincs kialakult rendszere az ötlettől és annak prototípus szintű megvalósításától az új termék, vagy szolgáltatás piaci bevezetéséig tartó folyamat intezményesített támogatására.

dr. Reith János

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.