2013.10.09. 15:08
A kutatás-fejlesztés eredménye a publikáció?
A természettudományok és a műszaki tudományok területén viszonylag kikristályosodott gyakorlat alakult ki a kutatás- fejlesztés menetének a lebonyolítására, az eredmények közvélemény elé tárására.
„A bölcsészjellegű tudományos kutatás módszere Magyarországon többnyire ad-hoc jellegű, egyetemenként sőt tanszékenként változik. Szempontjai a magyar szabványt alig veszik figyelembe. Jelen oktatási anyag a magyar szabvány figyelembevételével igyekszik támpontokat adni tudományos dolgozatok elkészítéséhez.”
Forrás:Dr. Molnár János: A tudományos kutatás módszertana tárgy célkitűzése
A bölcsész jellegű tudományok módszertanát oktató tankönyvből származik a fenti idézetet. E két mondat kiválóan példázza a hazai helyzetet. Minden szó mögé igen fontos megállapítások tehetők:
A kutatás módszere ma Magyarországon többnyire ad-hoc jellegű, egyetemenként, sőt tanszékenként változik, az egyetemeken kívül lévő világban vélhetően sem sokkal jobb a helyzet.
Van ugyan szabvány több dologra is, de azokat nem szokás figyelembe venni. Más szavakkal, a hazai tudomány képviselői nem használják a saját munkájuk előírásait.
Az oktatási anyag sem céloz meg túl sokat. Egyrészt ugyanis csak igyekszik támpontokat adni. De mihez is? Kizárólag a tudományos dolgozatok elkészítéséhez. Nem csoda tehát, ha a laikus kívülálló azt gondolja, hogy a kutatás- fejlesztés valójában nem más, mint egy tudományos dolgozat elkészítése.
Sajnos ma Magyarországon a kutatás- fejlesztés egyetlen elismert végeredménye a dolgozat, a tanulmány, amelynek értékét oldalszámra szokás mérni. A kutató -fejlesztő munkák esetében is gyakran az tapasztalható, hogy az érdemi munka helyett dokumentumokkal jól körülbástyázott publikációk születnek. Nem csoda, ha a közvélekedés szerint a k+f munka lényege egyre inkább nem más, mint egy megbízási díjjal arányos terjedelmű mű megírása.
Nagyon különböző ettől az a szemlélet, amely a dolgok érdemi lebonyolítására koncentrál, s csak ezt követően tartja fontosnak a történések dokumentálását. Azt látjuk, hogy a fejlett világban a szakmai publikációk, az eredmények közzététele nem csupán marketing eszköznek tekinthető, sokkal inkább egy olyan ellenőrző szerepnek, amely segít felfedezni a hiányosságokat, ami új szempontok bevonását eredményezheti a megnyugtató módon soha le nem zárható kutatási folyamatban. A kutatás- fejlesztés utolsó szakaszában készül el a beszámoló, amelyben törekedni kell arra, hogy a megfogalmazott eredmények egymásra épüljenek, kapcsolódjanak más hasonló kutatások eredményeihez, azokkal valamifajta viszonyra mutassanak rá.
A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy az ország fejlettségi szintje és a társadalomban az innovatív szemlélet és gyakorlat elterjedtsége szoros összefüggésben van. Azon kellene tehát idehaza is dolgozni, hogy megteremtsük azokat a viszonyokat, amelyek alkalmassá tesznek bennünket a nemzetközi versenyben való eredményesebb részvételre. Az eredményességet a fejlett világban ugyanis bevételben és profitban mérik, s nem csupán a publikációk számában, mindenféle hivatkozási indexekben.
A tudomány fejlődésének, az eredmények gyors hasznosulásának következtében alakulhatott ki az a magas szintű tömegtermelés az elmúlt néhány évtized során, amelynek köszönhetően ma egy átlag polgár is sokkal kényelmesebben élhet, mint akárcsak néhány száz évvel ezelőtt a leggazdagabb emberek. Nagyon vigyázni kellene éppen ezért arra, hogy a tudománynak köszönhető fejlődés eredményeit ne hagyjuk elpazarolni. Ne engedjünk teret azoknak a negatív folyamatoknak, amelyek letérítik még a tisztességes szándékú embert is a kívánatos útról.
dr. Reith János
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
zamatos turbolya 2013.10.26. 17:29:31
Aktuális példával élve ez kicsit olyan, mintha attól jobban fociznánk, ha többet költünk rá. Építünk nagy stadionokat, több pénzt kapnak a játékosok és az edzők és akkor majd jó lesz. Hát a nagy túrót. A fociban az eredményt a gólok jelzik, és ezek jelenleg sajnos köszönőviszonyban sincsenek a ráfordításokkal.
Valószínűleg a K+F területén is érdemesebb lenne a GDP-vel magával, vagy abból képzett viszonyszámmal jellemezni a teljesítményünket, mint a ráfordításainkkal.
A K+F ráadásul nagyon összetett tevékenység, része az alapkutatás, az alkalmazott kutatás éppúgy, mint a kísérleti fejlesztés. Ezeknek az eredményei is mások, s a kockázatuk is más. A legkockázatosabb és a legkevesebb azonnal hasznosítható eredménnyel az alapkutatás jellemezhető, míg a sor végén álló kísérleti fejlesztés jellemzően kisebb kockázatú, s az esetek többségében piacra vihető termékben, szolgáltatásban jelentkezik az eredménye.
Nagyon nem mindegy, tehát, hogy ha már mindenáron a ráfordításokkal akarjuk jellemezni a K+F tevékenységet, akkor melyik területre öntjük a pénzt.
Jelenleg a legfőbb kedvezményezett az elsősorban alapkutatásokban érdekelt Akadémia, ahol a publikáció megjelenésével a maguk dolgát általában befejezettnek tekintik a tudósaink (tisztelet a kivételnek).
Kedves politikusaink! Ha véletlenül egyszer valamelyikőtök tényleg komolyan gondolja az innovációt, és az innováció alapú gazdaságfejlesztést, akkor figyeljetek a sor végére is! A publikációból nem lesz adóbevétel és szárnyaló GDP!
Reith János 2013.10.28. 23:17:39
A kutatás-fejlesztés nem automatikusan garantálja a legjobb megtérülést, mint ahogy a szakirodalomban erről értekezni szokás. Mindent, így a kutató-fejlesztő munkát is lehet rosszul, azaz eredményektől mentesen végezni. Az alapkutatások esetében a kialakult publikálási kényszernek köszönhetően az új ismeretek közzététele miatt elvileg bárki hasznosíthatja az eredményeket. Így a befektetés nem feltétlen azoknál térül meg, akik az alapkutatást finanszírozták.
Maximálisan egyet kell értenem azzal, hogy valóban nagyon nem mindegy, mire fordítjuk a kutatás-fejlesztésre, azaz a jövőbe történő befektetésre szolgáló forrásokat. Források alatt nem kizárólag pénzt értek, hanem minden olyan erőforrást, amelyet egy ország mozgósítani képes a saját fejlődése érdekében. Talán éppen az a legnagyobb probléma ma a tudomány és a politika világában is, hogy a pénzen kívül nem lát más eszközöket.
Nagyon jó lenne, ha Magyarország abban a helyzetben volna, hogy a mainál lényegesen többet tudna áldozni kutatás-fejlesztésre és innovációra. Ehhez azonban nem több pénzre, hanem több szellemi teljesítményre és több kreativitásra volna szükség. Attól ugyanis nem feltétlenül lesz valaki eredményesebb a kutatás-fejlesztés területén és az innovációban, ha több pénzt kap, viszont ha eredményesek vagyunk e két területen, komoly esélyeink vannak sokkal nagyobb bőségben a javakat előállítani. Vagyis a kutatás-fejlesztés nem cél, amire áldozni illik, hanem eszköz a jólét biztosításához. Mint minden eszközre, erre is igaz, hogy lehet jól és sután is használni.