Napjainkban számos helyen tetten érhető az a tévedés, hogy az innovációt azonosítják a kutatás-fejlesztési tevékenységgel. A súlyos fogalmi zavar legjellemzőbb megjelenési formája mutatkozik meg akkor, amikor az innovációs tevékenységet szabályozó törvényeket megvizsgálva azt tapasztaljuk, hogy azok valójában csak a kutatás-fejlesztésről és a technológiai innovációról tartalmaznak rendelkezéseket.

 Az innováció és a kutatás-fejlesztés kapcsolatának vizsgálatához vázlatosan nézzük meg az innováció, mint fogalom leginkább ismert értelmezéseit!

  Az innováció fogalmát Schumpeter vezette be, 1939-ben megjelent művében. Innovációnak a termelési tényezők új kombinációját nevezte, amelynek öt jellemző területe az alábbi:

• új termékek előállítása,

• új termelési technológia bevezetése,

• új piac megnyitása,

• új nyersanyag beszerzési források megnyitása,

• új szervezet létrehozása vagy szervezet megszüntetése, átszervezés.

  Az innováció tehát új termékekben, új technológiákban, valamint új szervezeti felépítésben egyaránt jelentkezik már a múlt században megjelent értelmezés szerint is. A Schumpeter által leírtak lényeges pontja az újszerűség, amelynek valódi célja a nagyobb érték előállítása a fogyasztók megnyeréséért folytatott versenyben.

  A következő lényeges meghatározást az az első ízben 1963-ban megjelent Frascati kézikönyv tartalmazza, amely számos módosítást megért, s amely egészen az elmúlt évekig a kutatás-fejlesztési tevékenység értelmezésének alapja volt. A Frascati kézikönyv szerint „az innováció egy ötlet átalakulása, vagy a piacon bevezetett új, illetve korszerűsített termékké, vagy az iparban és kereskedelemben felhasznált új, illetve továbbfejlesztett műveletté, vagy valamely társadalmi szolgáltatás újfajta megközelítése (OECD, Frascati Manual)”.

  Szintén a Frascati kézikönyv alapján „a műszaki innováció olyan tudományos, műszaki, szervezeti, pénzügyi és kereskedelmi jellegű tevékenység – ideértve az új ismeretanyagba történő befektetést is –, amely ténylegesen vagy szándék szerint technikailag új vagy tovább fejlesztett termékek és eljárások megvalósításához vezet. A K+F egyike e tevékenységi körnek – az innovációs folyamat bármelyik szakaszában (OECD Frascati Manual)”.

  Ez utóbbi meghatározásból két nagyon fontos elemet kell kiemelnünk. Az első a „szándék szerint” megfogalmazás, amely azt mondja, hogy a kutatás-fejlesztési tevékenység minden esetben megcélozza az elérni kívánt eredményeket, de nem minden esetben vezet a célok eléréséhez. A másik lényeges eleme a meghatározásnak, hogy a kutatás-fejlesztési tevékenység csupán egyike a számos tevékenységnek, amelyek összességében a teljes innovációs folyamat létrejöttét eredményezik.

  Az innováció meghatározására tett kísérletek közül végezetül meg kell említenünk az 1997-ben született Oslo Kézikönyv értelmezését. A Kézikönyv szerint az innovációs folyamatban a kutatás-fejlesztési tevékenység mellett az innovációs tevékenységek más formái is megkülönböztethetők. Az Oslo Kézikönyv szerint ezek a következők:

• a nem tárgyiasult technológia és know-how megszerzése,

• a tárgyiasult technológia megszerzése,

• a felszerelés és műszaki tervezés (máshova nem besorolt), egyéb tőke szerzése,

• a termelés megindítása,

• az új vagy továbbfejlesztett termék marketingje.

  Az Oslo Kézikönyv az innovációs tevékenységek közé sorol tehát számos olyan új elemet is, amelyek a kifejlesztett új termékek gyártásának és elterjesztésének alapvető folyamatainak részeit képezi, beleértve a marketing tevékenységet is.

  A rövid összefoglaló alapján jól látható tehát, hogy a kutatás-fejlesztés csupán egyike a számos egyéb innovációs tevékenységnek. Ahhoz azonban, hogy egy-egy kreatív ötlet megvalósuljon, majd a termelésbe, kereskedelembe kerülve valódi hasznot, profitot termeljen a gazdaság számára, számos egyéb tevékenységnek is le kell zajlania. Ezek az egymásra épülő tevékenységek alkotják az innovációs láncot, melynek szakadásmentessége a feltétele annak, hogy a kreatív ötlet valóban új javak előállítását eredményezze.

  Napjainkban Magyarországon sok helyütt és sokszor elhangzik, hogy az országot az innováció vezetheti ki a gazdasági válságból, hiszen a magyar egy kreatív nemzet, amely számos nagy tudóst adott már a világnak. A mondat mindhárom része igaz, de sajnos nem állnak ok-okozati összefüggésben egymással és mint mindig, a retorika és a tettek mezején a legkisebb összhangot sem látjuk.

  A 2003-ban megszületett Kutatási és Technológiai Innovációs Alapról szóló törvény és a 2004. évi kutatás-fejlesztésről és technológiai innovációról szóló törvény ugyan nagyon jó elképzelés volt arra nézve, hogy az állam segítse az innovációs folyamatokat, azonban a jogszabályok megfogalmazása, majd még inkább különböző hatóságok általi értelmezése egyre inkább az innováció gátjává vált.

 Dr. Kovács Zoltán

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.