szellemi_tul_vedelme2.jpg  A ma Magyarországon ismertté váló, folyamatosan csökkenő számú innovatív megoldások mind nagyobb hányadára igaz, hogy a hasznosításuk sajnos nem idehaza történik meg. Az általános tapasztalat okainak elemzése nagyon messzire vezetne. Az azonban jól látható, hogy az időnként felszínre kerülő innovatív megoldások megvédésére és a benne rejlő gazdasági előnyök kihasználására nem kellő mértékben készültünk fel. A szellemi tulajdonvédelem területén dolgozó szakemberek éppen ezért igen gyakran fogalmazzák meg ezzel összefüggésben a következőket:

  „Ésszerűtlen dolog tehát jogi védelem biztosítása nélkül egy innovációs projektet végrehajtani.” Forrás: Mobilitás, Járműipar, Logisztika (MJL), Kutatás-fejlesztési és Innovációs (KFI), Ágazati Stratégiai Fehér Könyv (ÁSFK)

  Kétségtelen tény, hogy amennyiben valaki valamilyen új szellemi értéket létrehoz, akkor annak megvédésére a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és az egyéb szervezetek által felkínált jogi védelemhez kapcsolódó szolgáltatásokat nem szabad figyelmen kívül hagynia. Ezek a szervezetek teljes körű szolgáltatást kínálnak a szellemi alkotások védelme terén a szerzői joggal kapcsolatos kérdésekben.

  A hazai termelő szféra szemszögéből viszont azt állítjuk, hogy a szellemi tulajdon jogi védelme csak egy eszköz a sok szóba jöhető megoldás közül, s azok közül is az egyik leggyengébb.

  Ennek megértéséhez nézzük a részleteket: A kutatás-fejlesztés során az ember általában sok időt és energiát igénylő kitartó munkával létrehoz valamilyen új értéket, amelyet szeretne a maga és az általa kedvezményezni kívánt szűkebb-tágabb környezete javára hasznosítani. Ha a fentiekben említett jogi védelmet kívánja megszerezni, akkor a találmányáról készítenie kell egy igen körültekintően megfogalmazott leírást, amit a szabadalmi hivatalok lényegében egy faliújságra függesztenek ki, és egy eljárást követően az elsőbbség megállapításának eredményeként lajstromba vesznek. Az ügyvivői irodáknak és szabadalmi hivataloknak kifizetett komoly pénzekért cserébe kapunk egy pecsétes papírt arról, hogy az adott alkotás szerzői és hasznosítói joga a miénk. A védelem mértéke időben és térben is korlátozott. További súlyos összegű kifizetésekkel a védelmet időben kinyújthatjuk, más országokra kiterjeszthetjük. A szabadalmi eljárások során azt is megértjük, hogy a jogi védelmet valójában az egyes nemzetek törvényei és különböző nemzetközi megállapodások biztosítják, vagy nem biztosítják, a velünk kapcsolatban álló hivatalok csupán a jog érvényesítéséhez szükséges technikai feltételeket teremtik meg a számunkra.

  Egy jó hasonlattal élve ez olyan, mintha a saját előállítású autónk tulajdonjogának a védelme során megelégednénk azzal, hogy annak a törzskönyve a mi nevünkre van kiállítva. Magát az autót pedig nem védenénk meg egyéb módon, a kulcsait is benne tartanánk, hiszen az autólopást a törvény bünteti.

  A szellemi tulajdon jogi védelmének ígéretével kapunk egy hamis biztonságérzetet abban a tekintetben, hogy ezt a tulajdonunkat tőlünk nem vehetik el. A valóság azonban az, hogy számos módon veszíthetjük el a remélt hasznot. Így például egy „ráfejlesztéssel” elhomályosíthatják a szerzői elsőbbségünket, az anyagi hasznát pedig ugyancsak a legkülönbözőbb megkerülési technikákkal arathatják le. A lemásolás, a felhasználás ténye nem biztos, hogy minden esetben a tudomásunkra jut. Jogos igényünket pedig korántsem biztos, hogy képesek leszünk érvényesíteni. Egy ezek után még esetlegesen megindított jogi eljárás során sem garantált, hogy az általunk jogosnak vélt igényünk tárgyában a per győzelemmel zárul. Felkészülhetünk arra, hogy jelentős időt, energiát és pénzt kell a jogaink megvédésére is áldozni. Vannak a világban azonban olyan országok is, ahol pedig még csak nem is érdemes a találmányhoz fűződő jogok megvédésével próbálkozni, mert ott azt nem tartják tiszteletben. Ennyi bizonytalanság után felmerül az emberben a kérdés, hogy akkor mi is a valóban jó megoldás?

  Nyilvánvalóan az, ha nem elégszünk meg a jogi védelem gyenge eszközrendszerével. A fejlesztési eredményeket házon belül el kell vinni a hasznosítás valamely elfogadható fokáig. Ez valóban több időt és munkát követel, de a többletbefektetés általában busásan megtérül, így nem csak a dicsőség, hanem az anyagi előny is a hasznosítónál marad. Természetesen egy piacra kerülő termék ötletét és gyártási technológiáját is el lehet lopni, de ebben a szakaszban már sokkal kevésbé éri meg ezt megtenni. Minél nagyobb rejtett tudástartalom van egy termékben, annál inkább igaz ez, ami a szabadalom levédése és a mintaoltalom árkülönbségében is jól megmutatkozik.

  Javaslatunk tehát az, hogy az innovatív ötletek kidolgozói ne álljanak meg a munkával azon a ponton, ahol már publikálható az ötletszintű eredmény, hanem vigyék el legalább a prototípus szintű alkalmazásig projektjüket. Ha ez önerőből nem megy, akkor is maguk keressenek megbízható partnert, akivel a munkát be tudják fejezni.

  A k+f munka végpontja tehát ne a publikáció, s ne az ennek egy másik sajátos formáját jelentő szabadalom legyen. El kell jutni a piaci, vagy társadalmi szintű hasznosításig. Az innovációs láncot szakadás mentesen, a teljes körű hasznosításig ki kell építeni ahhoz, hogy érdemi eredményt érhessünk el. A k+f eredményekre is igaz tehát, hogy azt sem szabad nyersanyag formájában eladni. Pláne nem ingyenesen átengedni másoknak azon a módon, hogy idejekorán publikáljuk.

  A kutatás-fejlesztés állam által finanszírozott non-profit szférájában mára kialakult az a fonák helyzet, hogy nem a tudományos eredményeket közzétevőnek fizetnek a munkájáért, hanem maga a szerző fizet, különösen igaz ez a magas impaktfaktorú („Az impaktfaktor a tudományos folyóiratok tudománymetrikai mérőszáma, amely az egyes folyóiratok minőségét hivatott értékelni”) publikációk esetében, ahol azok lényegében fizetett hirdetések formájában jelennek meg.

  A fenti elemzés tükrében kijelenthetjük tehát: A tudománypolitika területén (is) több reformértékű lépésre volna szükség annak érdekében, hogy a tudomány valóban azokat a célokat szolgálhassa, amelyek érdekében megszületett, s azokat gazdagítsa, akik a műveléséhez szükséges adóforintokat megtermelik és rendelkezésre bocsátják.

Szerző: dr. Reith János

A bejegyzés trackback címe:

https://innovacio.blog.hu/api/trackback/id/tr315549168

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Toma01 2013.11.22. 09:55:27

Ezt a témát humoros fomában járja körül Szőke András a Magyar Szellemi Tulajdonvédelmi Egyesület honlapján:
www.mszte.com/luzer_elek.php
süti beállítások módosítása