Az előző írások kapcsán kibontakozott vita összefoglaló megállapítása röviden úgy fogalmazható meg, hogy a hazai politikai és gazdasági elit talán már kezdi felismerni nem csak az innováció szükségességét, hanem a benne rejlő lehetőségeket is. Így indokolt volna a címben szereplő kérdés megválaszolása, amelyet eddig is sokan feltettek már.

A nyilvánosságot megcélzott válaszokból a legfontosabbakat Csath Magdolna, „Irányt mutat az Irinyi-terv” címmel a „Magyar Idők” kiadványban tömören az alábbi módon foglalta össze:

„Nemzetközi elemzések bizonyítják, hogy az innovációhoz fontos a megfelelő tudásszint, a vállalkozói szellem, a nyitottság, a kockázatviselő képesség, a túlzott centralizáltság lebontása és a barátságos üzleti környezet, amelyet elsősorban az alacsony szintű bürokrácia, a tisztes piaci verseny és az átlátható, kiszámítható üzleti környezet jellemez..”

A felsorolásban szereplő faktorok mindegyike tekintetében elmondható, hogy nem állunk túl jól sem a nemzetközi összehasonlítások, sem pedig a hazai szakmai vélemények alapján. Óriási tartalékok vannak még tehát mindegyik területen, amelyek kiaknázása sok feladatot ad az országban szinte mindenkinek.

A megfelelő tudásszint fogalmát tovább boncolgatva kijelenthetjük, hogy mind az oktatás, mind pedig a szakképzés területén ma inkább egy negatív irányú trend érvényesül, mint egy a fejlett oktatással rendelkező országokhoz való gyors felzárkózás. Több írást is igényelne ennek a problémakörnek a kifejtése. Itt legyen elegendő azt megállapítani, hogy az innovációra felkészíteni hivatott oktatás és képzés szemléletét és színvonalát haladéktalanul javítani volna szükséges. A felismerés talán már itt is megszületett, a tettek azonban még váratnak magukra.

A vállalkozói szellem erősítése sok kihívás elé állítja a politikát. „Magyarországon szinte szitokszó a vállalkozó” címmel megjelent írásban bővebben is kifejtésre kerül (http://www.uzletresz.hu/penzugy/20140529-magyarorszagon-szinte-szitokszo-a-vallalkozo.html), hogy „nem jellemző a magyar munkavállalóra, hogy hatalmas kedvvel vágna bele az önállóságba és lépne ki az alkalmazotti rutinból azért, hogy a maga urává váljon.” „...tíz magyarból három határozottan azt állítja: nincs az a pénz, amiért vállalkozásba fogna.” Ez természetesen nem jelenti azt, hogy tízből heten ezt szívesen megtennék. Az itt idézett felmérés szerint „100 magyarból 22 véli úgy, a megfelelő családi támogatással el tudná képzelni, hogy vállalkozást indítson”. A vállalkozásindítást meg is valósítók aránya értelemszerűen még ennél is alacsonyabb. Ami azonban szintén beszédes adat ezzel kapcsolatban az az, hogy a vállalkozót a felmérésben a résztvevők 72 százaléka ítéli meg negatívan.

A nyitottság kérdése ebben a relációban többféleképpen is értelmezhető. A magyar gazdaság a rendszerváltást követő időben túlzottan is nyitottá vált, a hazai vállalkozások ebben a környezetben kénytelenek ma is dolgozni, így bizonyos fokú nyitottságot feltétlenül mutatniuk kellett. A beszállítói szerepbe való kényszerülése sok hazai vállalkozásnak enélkül nem is ment volna. Az új iránti nyitottság egészen más formában jelenik meg akkor, ha nem kényszerről, hanem saját akaratunkból történő választási lehetőségről van szó. Számos tény igazolja, hogy jelenleginél sokkal nagyobb nyitottságra volna szükség hazánkban az új dolgok iránt. Ez azonban nem pusztán hajlandóság kérdése. A rendelkezésünkre álló lehetőségeink erősen bekorlátoznak bennünket. Nagyon nyitott lennék például magam is egy sor modern technikai eszköz és technológia beszerzésére, de ebben a lehetőségeim erősen behatárolnak.

A kockázatviselő képességét a hazai vállalkozásoknak szokás alacsonyra értékelni, egyben az egyik legnagyobb hibájuknak is felróni. Számos olyan bizonyíték van azonban, amely ennek ellenkezőjét látszik igazolni. A magyar vállalkozások igen nagy számban mentek tönkre vevői nemfizetések következtében. Sokan a teljes vagyonukat, nagy számban pedig még az életüket is elvesztették az eltúlzott kockázatvállalásuk következményeként.

A kockázatviselő képesség valójában egy hajlandósági kérdésből, s egy anyagi lehetőség determinálta összetevőből áll. Idevonatkozó hiteles felmérés hiányában kijelenthetem, hogy a hazai vállalkozások kockázatviselő hajlandósága még akár a világ átlagát is meghaladó lehet, azonban a megfelelő nagyságú tőke hiánya miatt rendkívül alacsony lesz végül a kockázatvelő képességük. Nincs ugyanis miből nagyon kockáztatniuk. A vevői nemfizetésekkel szemben sajnos jogrendünk sem segítette a kockázatot bevállaló vállalkozásokat, akik így érthetően egyre óvatosabbak lettek.

A túlzott centralizációt a rendszerváltás előtt a politika és gazdaság sajátos kapcsolata biztosította. A rendszerváltás után ennek lebontása viszonylag gyorsan, de átgondolatlanul történt meg. A szabályozási feladatokon túlmutató állami szerepvállalás, a protekcionista centralizáció a gazdaságban valóban nem az innovációt segítő, kikényszerítő erő.

Barátságos üzleti környezetről ugyan sokat lehet hallani, s olvasni a sajtóban, ahogy a rendőrautók oldalán is ott látható a „Szolgálunk és védünk” felirat. Vélhetően nagyon kevesen vannak azonban, akik hitelt adnak az ilyen szlogeneknek, a másik oldalon pedig azok, akik komolyan is gondolják ezt.

A bürokráciánk ugyancsak nagyon messze van attól, hogy annak alacsony szintjéről beszélhessünk. Ez legfeljebb a működésének a színvonaláról mondható el.

A tisztes piaci verseny feltételei sehol a világon nem tekinthetőek ideálisnak, azonban a mai hazai viszonyok között még sok tenni való volna ezen a területen is. Ezzel függ szorosan össze az átláthatóságnak és az üzleti környezet kiszámíthatóságának az a fajta növekedése, ahol előre minden kiszámítható, mert eleve eldöntöttnek tekinthető. Nem az innovációt elősegítő körülmény az, ha a verseny teljes kizárásával dőlnek el piaci és nem piaci folyamatok. Vélhetően a fenti idézet szerzője sem erre a fajta átláthatóságra és kiszámíthatóságra gondolt, mint az innovációt elősegítő feltételre.

Az innovációt akadályozó és elősegítő tényezők bővebb elemzésére remélhetőleg a későbbi írásokban még számos alkalom kínálkozik bővebben is visszatérni.

dr. Reith János

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.