Nagyon elkeserítő az innováció iránt minden nehézség ellenére elkötelezett emberektől azt hallani, hogy életképes innovatív ötletek hasznosításával idehaza felesleges is kísérletezni. Tanulságos történetek tucatjai forognak közszájon arról, hogy milyen módon sikerült egy-egy világraszóló eredményt ellehetetleníteni. Hasonlóképpen hosszú a listája azoknak a magyar vonatkozású felfedezéseknek, találmányoknak, amelyek ugyan itthon születtek meg, de már nem idehaza hasznosultak. A kezdeti gáncsoskodások után a feltalálók úgy döntöttek, hogy a világ más részén próbálnak szerencsét. Az utólagos, sokat szelídült vélemények szerint idehaza többnyire csak ostoba, irigy, s csak akadályok építésére képes emberekbe és intézményekbe ütköztek annak idején.

A legkiválóbb ötletnek sincs esélye a megvalósulásra?

Az okkal szkeptikusok szerint tehát egyre többen gondolják úgy, hogy ha kiviszi az ember külföldre az ötletét, könnyebben talál rá befektetőt, s előbb, vagy utóbb hasznosul az eredmény. Sok olyan ötlet ismeretes, amelynek hasznosítása idehaza nem tudott még elindul sem. A külföldi hasznosítása után pedig már világsikerként került vissza Magyarországra. Vélhetően ezt a jelenséget fogalmazza meg az alábbi ideillő magyar közmondás: „senki sem lehet próféta a saját hazájában”

A tárgyilagosság érdekében természetesen nem szabad elhallgatni az érem másik oldalát sem. Sok szélhámos, csaló van a világban, így hazánkban is, akik feltalálták magát a csodát, s annak anyagi és erkölcsi hasznát jó pénzért hajlandók másoknak átengedni. Az ezen a módon felkínált nagy lehetőségek pedig sok embert megszédítenek, s óvatlanná tesznek. A csalás itt is, mint minden más területen büntetendő cselekmény. Miért éppen az olyan jelentős terültek, mint az innovációval szoros kapcsolatban lévő tudomány és az ennek eszközeit használó kutatás-fejlesztés lenne mentes az emberi szélhámosságoktól?

Több olyan feltalálót is van szerencsém ismerni, akik vakon hisznek találmányuk kiválóságában, de ezen kiválóság igazolásáig még nem jutottak el, s elsősorban ehhez szeretnének pénz formájában segítséget kapni. Aki innovációval foglalkozik, az jól tudja: Az ötlet kiválósága után a megvalósított eredmény kiválósága is kevés még ahhoz, hogy a piacon való hasznosulás is a remélt üzleti eredménnyel járjon. Csaknem minden feltaláló kezdetben azt gondolja, hogy a kiváló ötletének a hatalmas profittal járó célig jól kitaposott útjai vannak. Ezért sokan mindenüket hajlandók kockára tenni, s a dicsőséget jelentő elsőbbségi jogokért utolsó megtakarításaikat is kifizetni. Ezek a feltalálók szinte mindenüket elvesztették azért, hogy találmányuknak a szükséges védelmet, maguknak pedig a dicsőséget megszerezzék. Az innováció védelem területén dolgozó, monopol helyzetben lévő hivatalok jól tudják ezt, s igyekeznek is a maguk javára kihasználni.

Meggyőződésem, hogy a szellemi területeken talán még fokozottabban igaz, mint a mezőgazdasági-, vagy az ipari termelés területén, hogy szinte semmit nem volna szabad „nyersanyag” formában eladni. A magasan feldolgozott termék értékesítése mindig sokkal jobb üzlet.

Örvendetes módon több olyan fejlesztőt is van szerencsém ismerni, akik a felfedezéseiket, találmányaikat idehaza szeretnék az ország, az itt élő emberek javára hasznosítani. Sajnos eddig nem alakult ki ennek a hasznosításnak az intézményes formája, sem pedig a kultúrája. Ellenben világszínvonalú a díjszabása annak a hivatalnak, amely a jogi védelmet ígéri a szabadalmi bejelentés kérelem benyújtóknak.

Kétségtelen tény, hogy nagyon nincsenek könnyű helyzetben azok, akik egy tudományos és/vagy üzleti szempontból is jelentős eredményt szeretnének hazai viszonyok közötti hasznosítani. Nagy valószínűséggel minden olyan emberi tulajdonsággal találkozni fognak az őket körülvevő környezetben, amelyeket a nagyon negatív jellemvonások között tartunk számon. A feltalálókat körbevevő emberek általában sokat képesek megtenni azért, hogy a „nagy ötlet” ne valósulhasson meg nélkülük. Ha pedig nem sikerül bekerülni a közvetlen haszonélvezői körbe az elképzelt szerepben, akkor többnyire a megvalósulás megakadályozása lesz a fő cél. A történelemből is sok olyan eset ismeretes, amikor a feltaláló a titkát a sírba magával vitte.

Tárgyilagosan szemlélve az innováció területén tapasztalható anomáliákat kijelenthető, hogy össztársadalmi szinten sokkal kisebb kárt okoz az, ha valaki nagyon meg akar oldani egy valós problémát, de az nem sikerül neki, mint az, amikor egy feltalálónak valóban a kezében van egy előrevivő megoldás, de annak megvalósítását elfogadhatatlan okokból megpróbálják egyesek megakadályozni. Az a tapasztalatom, hogy a gáncsoskodások mögött többnyire valamilyen emberi gyengeségre visszavezethető okok szoktak a mozgató rugók lenni (pl. irigység, eszmei komfort érzés sérelme, stb.).

Időnként olyan nagy ötletek is megszületnek, amelyek megvalósulásának a feltételei csak a jövőben teremtődnek meg. Ezeket a korukat megelőző találmányoknak talán még fontosabb szerepe van az emberiség fejlődésében, mint az azonnal üzleti haszonra válthatóknak. A legnagyobb értetlenséggel és ellenállással is általában ezeken a területeken találkozunk.

Az utóbbi években nem kis számban alakultak olyan külföldi érdekeltségű társaságok, amelyek az ötletgazdáknak a külföldi korlátlan lehetőségeket ígérik cserébe azért, hogy a sokszor hosszú és kemény munkával kidolgozott eredményeiket megosszák velük. A kiszolgáltatott helyzetbe került ötletgazdák pedig a szinte egyedüli megoldásként maradó lehetőséggel élve, olcsón adják el magukat a találmányukkal együtt.

Mint a fenti rövid eszmefuttatásból is jól látszik, a világban szokásos nehézségek mellett sok „hungarikum” számba menő probléma vár még megoldásra az innovatív ötletek hasznosítása területén is.

dr. Reith János

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.