Nemrégiben írtam arról egy rövid cikket, hogy a műszaki innovációnál is nagyobb szükség volna hazánkban egy szervezeti jellegű, társadalmi szintű innovációra. Nem is gondoltam akkor, hogy ilyen rövid időn belül egy ennyire kiváló példát fogok találni arra, ahol ennek a nagyon hiányzó megújulásnak be kellene következnie.

Az eddigiekben azokat a problémákat igyekeztem szóvá tenni, amelyek a hazai innovációt akadályozó körülménynek tekinthetők. A kiszerkesztett jelenségek javarészt olyan eseteket boncolgattak, amelyekben valamifajta hibás szemlélet érhető tetten.

A mai írásomban már azt is kénytelen vagyok megkérdőjelezni, hogy egyáltalán működik-e még valami. Nem csak nekem, hanem egyre több ismerősömnek az a tapasztalata, mintha az abnormális működés irányából a nem működés felé mozdult volna el Magyarországon minden. A külföldi országokba irányuló levelezésben még változatlanul a korábbi normalitás jelei mutatkoznak, így a viszonyítási alap továbbra is megmaradt.

A blogon meglehetősen sok írásban foglalkoztam azzal, hogy a hazai innovációnak milyen akadályaival találkozhatunk a hatósági területeken (adóhatóság, Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, stb.), az innováció egyik fő terepét jelentő magyar gazdaságban, s az innovációra felkészíteni hivatott oktatásban.

Az utóbbi hónapok, s lassan már évek történései alapján kijelenthetem, hogy a korábbi időszakban sokat szidott abnormális működést is már visszasírja az ember. Lassan, de biztosan haladunk abba az irányba, hogy a nemműködés kezd egyre jellemzőbbé válni.

Ha évekkel ezelőtt az ember írt egy levelet a hivatalnak, ha nem is törvényes határidőn belül, de előbb-utóbb számíthatott valamifajta válaszra. Mai szemmel már annak is örülnék, ha a szokásos bikkfanyelven megfogalmazott, valójában lerázási szándékkal készült választ megkapnám.

Ma azonban egyre több területen az látszik, hogy már válaszokat sem nagyon kapunk. Több olyan konkrét ügyet gyűjtöttem csokorba, amelyek mindegyike kiváló bizonyítéka ennek az új trendnek. A jelenség okait megfejtenem még nem sikerült, de a hasonló tapasztalatokkal rendelkező ismerőseimtől több jó hipotézist hallottam már. Mindegyikben sok igazság van. Meg kell vallanom, a magyarázatokban rejlő társadalmi jelenségek egyike sem szimpatikus a számomra. Az okok jobb megismerése érdekében kísérleteket végzek, vizsgálati eszközöket igyekszem kifejleszteni.

Ezen eszközök közül ezennel három módszert megosztok a T. Olvasóval.

Ha valamely hivataltól nem kapok a kérdésemre 30-60 nap múlva sem választ, akkor megkeresem azt a másik hivatalt, amely viszont elvileg azért van, hogy garantálja az információadást, azaz a normális működést. Így a két hivatal munkájának eredményként akár még meg is születhet az a válasz, amit normális esetben azonnal is megkaphattunk volna. Ezen módszer segítségével sikerült például hosszú évek eredménytelen próbálkozásai után megtudnunk azt, hogy kik is készítik valójában SZTNH-nál a szakértői véleményeket. A végeredmény minden várakozásomat felülmúlta, de valahogy mégsem vagyok nagyon boldog tőle. Kiderült, hogy K+F szakmai kérdésekben szabadalmi ügyvivők, vagy éppen ki tudja milyen megfontolások alapján kiválasztott, többnyire pályakezdő friss diplomások készítik a szakvéleményeket. A szakértők e két csoportjában közös, hogy a szükséges elméleti és gyakorlati ismeretekkel - mai modern szóhasználattal-, a megfelelő kompetenciákkal nem rendelkeznek. A szakvélemény tartalma alapján ezt eddig csak vélelmezni mertem.

A másik módszerem az, hogy egy az alábbihoz hasonló levéllel próbálkozom válaszhoz jutni:

Tisztelt Elnök Úr!

A <Dátum> keltezéssel Önökhöz intézett levelemre eddig semmilyen válasz nem érkezett. Élek a gyanúperrel, hogy ennek valamilyen "technikai" jellegű oka van. A biztonság érdekében kérdezem, hogy a válasz elmaradását tekintsem-e az ilyen esetekben szokásosan érdektelenséget kifejező válasznak.

A hivatkozott korábbi levelem a csatolmányban.

Van olyan eset, amikor már sikerrel jártam. A statisztikai kiértékeléshez még gyűjtenem kell az adatokat.

A harmadik módszer csak abban az esetben értelmezett, amikor a címzettek kifejezetten azt ígérik, hogy ők aztán minden megkeresésre garantáltan válaszolnak.

T. Cím!

A lent megismételt tartalmú levelet <Dátum> napon küldtem meg, amelyre válasz a mai napig nem érkezett. Ezek szerint mégis előfordulhat a honlapon (ismertetőben, stb.) leírtakkal ellentétben, hogy valamely megkeresésre mégsem születik válasz, vagy ennél is hosszabb átfutási időkkel kell számolni?”

A fenti példákban az első és a második levél kiküldése között általában a 30 napot meghaladó időszakot illik várni. A kisembernek ugyanis mind a törvényeket, mind pedig az íratlan szabályokat ismernie illik. A hivatalok esetében ez nem feltétlenül van így.

Miután a fenti módszerek sem mindig segítenek abban, hogy az ember legalább valamifajta választ kapjon, így a fentiekhez hasonló esetek megoldására T. olvasóktól remélek hatékonyabb innovatív javaslatokat.

A bejegyzés trackback címe:

https://innovacio.blog.hu/api/trackback/id/tr727350090

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.