Nemrégiben találtam egy nagyon találó mottót az http://igazsagszolgaltatas.bloglap.hu/ honlapon, amely így hangzik: "Veszélyes dolog, ha az embernek igaza van valamiben, amiben a hivatalos szervek tévednek."

Ezzel szoros összefüggésben legalább ennyire igaz az is, hogy Magyarországon sajnos a szavak szintjén elmondottak és a valóságban zajló folyamatok között időnként mély szakadék tátong. Ezen szakadékok betömése többnyire hosszú évek munkáját igényli. Erre tekinthető kiváló példának az az időrabló és idegölő munka, amit immáron több éve vagyunk kénytelenek folytatni a magunk igazának a megvédése, a cégünk hírnevének a megőrzése érdekében.

Az innovációt elősegíteni hivatott 2003. évi járuléktörvény annak idején abból a felismerésből született, hogy az ország fejlődésének a gyorsítása megkívánná az innováció adókedvezménnyel való ösztönzését. A gazdasági társaságok a bevételük egy meghatározott hányadát K+F projektek finanszírozására fordíthatták. Amennyiben ezt nem tették, akkor az innovációs járulékot adók módjára be kellett fizessék, ami egy országos alapból került pályázatok formájában újraelosztásra.

Magunk is úgy láttuk 2006-ban, hogy ez kiváló lehetőséget teremt megbízóink számára olyan K+F projektek megrendelésére, amelyek a törvény preambulumában is jól megfogalmazott célokat teljesítik. Az azt megelőző években saját erőből indított K+F témáinkat általánosított tartalommal meghirdettük. A közös finanszírozású projektek révén minden korábbinál nagyobb összegű forrásokhoz juthattunk, s ebből következően minden megbízónk érdeke szerinti gyorsabb előrehaladásra teremtődött esély.

Csakhamar meg kellett azonban tapasztalnunk, hogy vannak olyan körök, akiknek ahhoz fűződik érdeke, hogy ezeket az adókedvezményeket az adóalanyok maguk ne használhassák fel. Sokkal kedvezőbb ezen kör számára, ha a járulékkedvezményt nem veszik igénybe, hanem befizetik a közös kalapba. A pénzek újraelosztása révén nagyobb esélyük keletkezik a támogatások elnyerésére, mint piaci alapú megrendelések megszerzésére.

K+F projektjeinkről kezdetben kellő tudás és hozzáértés nélkül egyes megyékben az adóhatóság kijelentette, hogy az nem teljesíti a törvényi előírásokat, s ezért megbízóink nem jogosultak a saját adókedvezményüket igénybe venni. Azon ügyfeleink, akiket adóhatóság a vizsgálatok során „jóindulatúan” figyelmeztetett, a következő évekre már nem hosszabbították meg velünk a szerződésüket. Ezzel jelentős gazdasági károkat okozott adóhatóság cégünknek már 2008-tól kezdődően. Miután ezen hitelrontó akciókat elszigetelt jelenségnek gondoltuk, sajnos nem tettünk erőteljes lépéseket ellene. El kell ismerjük, hogy az évekkel későbbi próbálkozásaink sem jártak sok sikerrel, így nehéz megmondani, hogy eséllyel előzhettük volna meg az itt ismertetett mai problémákat.

A fentiekben röviden vázolt előzményeket követően 2011-ben törvényi felhatalmazással az SZTNH kapta meg a jogot és a feladatot a K+F projektek előzetes és utólagos minősítésére. Nagyon megörültünk ennek, s azt reméltük, hogy végre elindulhat egy olyan tisztulása folyamat, amelynek célja a piacon kétség kívül jelen lévő szélhámos társaságok szakmai alapon való kiszűrése. Ettől a lépéstől cégünk a saját piaci lehetőségeinek a kiszélesedését remélte.

Nem ez történt. Kiderült, hogy SZTNH K+F ügyekben az adóhatóság felkészültségét alig meghaladó szinten van, s ráadásul kísértetiesen hasonló módszerrel és szemlélettel fogott hozzá a munkájához. Hiába kapta meg tehát a volt szabadalmi hivatal a törvényi felhatalmazást a minősítésre, annak elvégzésére nem készült fel. Ma már minden kockázat nélkül kijelenthetem, hogy SZTNH többnyire kellő képzettséggel nem rendelkező munkatársakkal és külső megbízottakkal végeztette el a szakértői munkát. A Kutatás-fejlesztési projektek elbírálását többnyire tudományos terülten végzettséggel nem rendelkező szakemberekre bízták. Az általam ismert szakvélemények a szakértő nevének megadása nélkül is, pusztán a tartalom alapján fényes bizonyítékai ennek. A szakképzettség hiányánál is problematikusabb azonban az alkalmazott eljárásrend. A szakértőnek szerint úgy kell egy évekkel korábbi K+F tevékenységet megítélnie, hogy annak tartalmát alkalma sincs megismerni.

Jóhiszemű feltételezésem szerint az adóhatóságot kezdetben megtéveszthette az, hogy az innovációs járulék begyűjtésében jeleskedő cégek egy részének az üzleti módszere az volt, hogy egy adott tartalmú tanulmányt árult, s sikeresen adott is el több helyre anélkül, hogy alapját valamifajta K+F munka képezte volna. A megrendelők számára pedig azzal igyekezett az üzletet vonzóvá tenni, hogy a pénzösszeg egy meghatározott hányadát visszajuttatta a megrendelőhöz, vagy munkatársainak. Ezzel szemben cégünk több megbízó megrendelése alapján közös finanszírozású érdemi K+F projekteket bonyolított, amelyeknek az adóhatóság nézőpontjából hasonlóképpen az volt az „eredménye”, hogy a munkákról készült jelentés részben, vagy akár teljes egészében megegyezett más megrendelőknél található jelentésekkel. Abból az alapvetően téves szemléletből kiindulva, hogy a K+F munka végeredménye a róla készült tanulmány, adóhatóság azt a hibás következtetést vonta le, hogy legfeljebb az első megbízónál fogadható el K+F munkaként az adott témakörben dokumentált munka, s vehető igénybe az adókedvezmény. Amikor azonban ezen kezdeti tévedésére fény derült, adóhatóság már kényszerpályán érezte magát. Az SZTNH-val „kooperációban” történő későbbi ellenőrzések során folytatódott a már évekkel korábban megkezdett „tévedéssorozat”. Ma már azonban meg vagyok győződve arról, hogy nem tévedésről, hanem egy nagyon is tudatos akciósorozatról beszélhetünk. Annyira világosan írták le volt ügyfeleink a jogi és szakmai szempontból egyértelmű helyzetet, hogy kizártnak kell tartsuk, ne értette volna meg a két hivatal ezeket. Az adóellenőrök közül néhány nagyon nem szívesen hozta meg elmarasztaló határozatát, több esetben is a mentegetőzés részükről felsőbb utasításra hivatkozással történt. A helyszíni ellenőrzések alapján az ellenőrök maguk is felismerték, hogy a típus határozatokban leírt indoklások nem állják meg a helyüket.

Jómagamnak is tehát egy nagyon hosszú tanulási folyamatra volt szükségem ahhoz, hogy olyan egyszerűen és világosan legyek képes látni a dolgokat, mint ahogy azok valójában kezdettől fogva voltak. A mai távolságból és látószögből visszatekintve a korábbi történésekre, logikus és könnyen érthető folyamatokká állnak össze. Kezdetben elkövettem azt a hibát, hogy a joginak és K+F szakmainak álcázott adóhatósági és SZTNH megállapításokra megpróbáltam az általam felfogott tartalmuk szerint reagálni, a feltett kérdésekre a legjobb tudásom szerint válaszolni. A rosszhiszemű feltételezéseket visszautasítottam, a tévedéseket helyreigazítottam, a nem mindig értelmes kérdésekre is visszafogottan, a legnagyobb tisztelettel igyekeztem felelni. Ügyfeleinket megpróbáltuk a hivatalok elleni vitájukban szakmai és jogi érvekkel segíteni. Mi magunk ugyanis nem lévén ügyfél a náluk zajló adóhatósági eljárásokban, közvetlen beavatkozásra nem kaptunk lehetőséget.

Az eltelt hosszú évek alatt azonban rá kellett jöjjek arra, hogy messze nem az volt a dolog lényege, hogy cégünk és az egyetemi professzorok alkotta munkatársi kör valóban K+F munkát végzett-e, hanem az, hogy a megrendelőinktől utólag büntetésekkel megfejelve súlyos milliókat, összességében pedig tíz-milliárdokat lehessen beszedni. A megbüntetett cégeknek az volt a bűne, hogy az innovációs járulékukat nem a központi innovációs alapba fizették be, hanem törvény adta joguknál fogva, a saját látókörükben zajló, érdekeiket is figyelembe vevő K+F projektekre merészelték elkölteni. Ma már egy kicsit restellem, hogy erre a tényre a megbüntetett cégek főkönyvelői sokkal hamarabb rájöttek, mint ahogy nekem ez sikerült. Vélhetően a határtalan optimizmusom és a még megmaradt naivitásom az oka ennek.

A Hivatali megállapításokra az ügyfeleink által a segítségünkkel leírtaknak minimális haszna volt. Sok esetben alaposságunk és jóindulatunk még magunkra nézve volt hátrányosnak tekinthető. Olyan összefüggésekre voltunk kénytelenek rávilágítani, amiből a hivatalok azonnal látták, hogy az adott területen vissza kell vonulniuk. Az akceptált kifogások eredménye az lett, hogy a büntetés kiszabhatósága érdekében újabb, még kreatívabb elmarasztaló ürügyek kieszelésére került sor. Az új ürügyek egy része természetesen nekünk kedvezett, mert ezek még árulkodóbbak voltak a hatóság alapvető tévedéseit illetően. Voltak azonban szép számban olyanok is, amelyekkel viszont még nehezebb vitatkozni. No nem azért, mintha ezek igazak és akceptálhatók lennének, hanem mert még nehezebb elmagyarázni az érvelés hibáit. Jó iskola volt ez tehát a számunkra is.

Utólag persze könnyű okosnak lenni. Erre az egyszerű motivációra már a kezdeteknél abból is rájöhettem volna, hogy amikor egy-egy megállapításról NAV maga is kénytelen volt belátni, hogy tarthatatlan, akkor gyorsan keresett egy másik érvet a büntetés kiszabására. A lényeg tehát az volt, hogy a pénz beszedhető legyen. A motivációra visszatérve: Minden érintett természetesen tagadja, hogy a büntetéseknek lenne kapcsolata a hivatali alkalmazottak javadalmazásával, de ezt ma már senki nem hiszi el.

A jelenlegi helyzet tehát megítélésem szerint nagyon egyszerűen leírható. A K+F tevékenységgel soha nem foglalkozó NAV és SZTNH évekkel korábban lebonyolított K+F megbízásokról úgy mond szakmai értékítéletet, hogy ehhez a megfelelő kompetenciái hiányoznak. A NAV jegyzőkönyveiben, határozataiban, az SZTNH szakvéleményeiben leírtak ezt kiválóan dokumentálják.

A jogi előírások értelmezésében is nagy különbségek vannak a Hivatalok és közöttünk. A Hivatalok azonban erejüknél fogva úgy gondolják, hogy nem csak jogértelmezésük érvényesítésében kerekedhetnek felül, hanem K+F szakmai kérdésekben is kioktathatnak bennünket. Nevetséges és elkeserítő egyszerre számomra, amikor lényegében szakképzetlen és laikus hivatalnokok magyarázzák el, hogy mégis miért nem a kutatók tudják jól, mi is az a kutatás fejlesztés. Ezek szerint mi mindannyian évtizedek óta a saját tevékenységünket illetően tévedésben vagyunk? Ennél már csak az a bosszantóbb, hogy olyan követelményekre hivatkoznak hivatalaink, amelyek értelmezése a vonatkozó elméleti ismeretek és gyakorlat hiányában láthatóan komoly nehézséget okoz a számukra.

Időközben cégünk a K+F témák tárgyában megkérdőjelezhetetlen szakmai kompetenciával rendelkező szakértőktől kért nyilatkozatot. Ezen szakértők cégünk álláspontját erősítették meg. Attól tartok azonban, hogy a mai Magyarországi viszonyok között ez sem lesz elégséges ahhoz, hogy a nagy hatalmú Hivatalaink belássák tévedésüket, s jóvátegyék azokat az óriási károkat, amelyeket a hozzá nem értésükkel okoztak. A hozzá nem értésre, mint okra való hivatkozás jelenti még részemről a jóhiszemű megközelítést.

Az a tény ad némi reményt az erkölcsi győzelemre, hogy egyre többen értik meg: Az ország az ezen a szinten végzett munkával, a jogbizonytalansággal, az érdemi K+F tevékenység lejáratásával még nagyobb mélységekbe fog süllyedni. Remélhetőleg a folyamatban lévő perekben a bíróságok hamar felismerik azt a „magyar abszurdnak” nevezhető helyzetet, amit a fentiekben leírtak jelentenek, s ítéleteikkel segítenek orvosolni a bajt.

A bejegyzés trackback címe:

https://innovacio.blog.hu/api/trackback/id/tr927350432

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.