A napokban egy régi ismerősöm talált rám az interneten és hívott fel telefonon. Hosszasan beszélgettünk el arról, hogy mit tehet az egyes ember a maga szűkebb-tágabb működési területén az ország megújulásáért. A témaválasztást az adta, hogy éppen az ezen a blogon megjelent írásaim alapján dobta ki a nevemet az innováció tárgyában a kereső.

Elmondta, hogy az ő tapasztalatai alapján is, amikor másokkal beszél, akkor a többség elégedetlen a helyzetével, s a szavak szintjén őszinte híve mindenfajta megújulásnak. Ennek ellenére, amikor a cselekvésre kerülne a sor, akkor az emberek többségének a kreativitása arra fordítódik inkább, hogy mégis mit és miért nem kellene megcsinálni.

Részben az aggódás, részben pedig az egyet nem értés okán ismerősöm elmondta, hogy szerinte az írásokban sok a sarkos, néhány nagy ember érdekét sértő megfogalmazás. Nem tartja szerencsésnek semmilyen szempontból azt, ha az innováció útjában álló akadályokkal, sőt azok néven nevezésével, konkrét problémák kielemzésével keresem a magam igazát. Szerinte inkább azzal kellene ezekben az írásokban foglalkoznom, hogy a jövőben mit és hogyan kellene másként, jobban csinálni.

Nem ismeretlen számomra ez a problémamegközelítés. Nem utolsó sorban a „polkorrekteskedő”, a valódi problémákat a szőnyeg alá seprő, helyettük álproblémákat generáló mentalitás elterjedése vezetett oda, hogy egyre többen veszítik el hazánkban az innovációra való képességüket, és/vagy szorulnak be egyre szűkebb területre. Akik pedig végképp nem találják a helyüket idehaza, azok inkább elhagyják az országot, mintsem egy időrabló, idegölő szélmalomharcba fogjanak.

A nálunk fejlettebb országokban szerzett tapasztalatok azt mutatják, hogy egy valamivel őszintébb és nyíltabb szellemiség jellemzi ott az embereket. Ők nem kell folyton azon aggódjanak, hogy melyik önmagát nagynak képzelő, valójában többnyire percember lábujjára lépnek a véleményük kimondása, vagy akár a maguk tapasztalatai megfogalmazása közben.

Nemrégiben jelent meg egy vitaindítónak szánt írás az Aschner Lipót kör tagjainak tollából, amelyben többek között jól felvázolják az ország jövőképét arra az esetre, ha nem történik valamilyen áttörés típusú változás hazánkban. A cikk az alábbi linken érhető el:

http://hvg.hu/velemeny/20131030_Hass_Alkoss_Gyarapits

A hozzászólási lehetőséget is biztosító megjelenés óta eltelt több hónap, de nagy visszhangnak, vélemények és konstruktív javaslatok özönének a mai napig nincs jele. Úgy tűnik tehát, hogy az olvasók többségét ezek a kérdések, teljesen hidegen hagyják. Így egyáltalán nincs mit csodálkozni azon, hogy az innováció ügye -sok más területtel megegyezően-, takaréklángon pislákol.

A cikk által felvázolt három út közül a fejleményeket nyomon követve a legvalószínűbb forgatókönyvnek az tűnik, hogy maradunk az a bérmunkás Magyarország, amely úton a rendszerváltás után elindultunk. Ennek a célnak a megvalósulása érdekében nem is kell különösebben tennünk, ez a mi aktív hozzájárulásunk nélkül is meg fog tudni valósulni. A jelenleg tapasztalható fásultság mellett már azzal is sajnos nehéz az embereket kizökkenteni, amikor ennek a jövő generáció szempontjából nem túl szerencsés megoldásnak egészen magas szinteken az erőltetése és siettetése látható. Legyünk a beszállítók országa, s hozzunk ide minél több külföldi befektetőt, hallani ma is gyakran a hivatásos véleményformálóktól. Azt azonban már nem szokás hozzátenni, hogy ezzel a lépéssel hosszú távra pecsételjük meg az ország sorsát. A korábban volt „adjunk el mindent” és „engedjük át a gazdaság működtetését” típusú döntéseknek a következményeit van alkalmunk a jelenben megtapasztalni.

A közelmúltban is voltak sokan, akik itthon, Magyarországon szerették volna tudásukat, tapasztalataikat kamatoztatni a maguk és az itt élő emberek hasznára. Sok sikertelen próbálkozás után a többségük úgy döntött, hogy nem erőlködik tovább, az új iránt sokkal nyitottabb külföldi országokban próbál szerencsét. Teszik ezt sokan annak ellenére, hogy ott ők egy eleve hátrányos helyzetből induló, nem egyenrangú szereplőként vesznek részt, gyakran csak a periférián folyó versenyben. Ennek ellenére sokan kevésbé érzik magukat kiszolgáltatottnak gazdasági, jogi és minden más szempontból, mintha kalandvágyból Magyarországon maradtak volna.

Vélhetően nem vagyok egyedül azzal a tapasztalatommal, hogy a hazai kultúrában az emberek a több száz évi elnyomáshoz igazodó módon vannak szocializálva. Szemben ezzel a fejlett országok polgárai pedig azt szokták meg, hogy mindig voltak gyarmataik, mindig voltak olyanok, akik őket szolgálták.

A jelen valóságára, az új iránti fogékonyságra is nagyon rányomja a bélyegét ez a mentalitásbeli különbség. Nálunk sajnos a hazai fejlesztések iránt az azonnali elutasítás jelenik meg már-már reflexszerű működésként nálunk. Ezzel szemben a fejlettebb és kulturáltabb országokban sokkal inkább egy őszinte érdeklődés figyelhető meg az új iránt. A magát valóban szabadnak és felsőbbrendűnek képzelő polgár az új dolgokban azt keresi, hogy ő mi módon vehetne részt benne, hogyan húzhatna hasznot belőle. Sajnos az elmúlt két-három évtized sem sokat javított idehaza azon a sok évszázados tapasztalaton, hogy minden jelentősebb változás nem számunkra, hanem mások számára jár előnnyel.

A beszélgetésben előjött egy olyan aspektus is, hogy egy hazai KKV vezetőjének egyáltalán mekkora illetékessége, kompetenciája van a nagyok dolgába beleszólni. További ezzel összefüggő kérdés, hogy mennyire kerülnek meghallgatásra ezek a javaslatok, s van-e egyáltalán értelme erre a napi termelést segítő vezetői feladatoktól időt elrabolni. Magam is sokszor tettem fel ezt a kérdést.

A nyilvánvaló kudarcok ellenére azonban mindannyiszor arra a következtetésre jutottam, hogy a jövő generációk érdekében még az eddigieknél is többet kell tenni. Talán éppen azon a területen volna a legnagyobb szükség az innovációra a mai Magyarországon, amely módszert kínál az itt élő emberek hozzáállásának a radikális mértékű megváltoztatására. A szemléletváltás sok fontos kérdésben hosszú ideje késik. Nem elég ugyanis bármilyen nagyszerű ötletet valaki részéről megfogalmazni, annak a részleteit is alaposan ki kell munkálni, majd pedig gondoskodni kell arról, hogy ez az új szemlélet minél több emberhez eljuthasson. Az innováció ugyanis csak így lesz teljes és sikeres.

dr. Reith János

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.