images.jpgNincs igazán megbízható statisztika arra vonatkozóan, hogy mennyire is tekinthetők innovatívnak a magyar vállalkozások. Sőt azt is rendkívül nehéz lenne megmondani, hogy mitől innovatív egy vállalkozás. Így mindenki pillanatnyi érdeke fogja eldönteni, hogy éppen milyennek ítéli meg e tekintetben a helyzetet.

Az elmúlt 10 évben volt alkalmam bőségesen tapasztalatokat szerezni arra vonatkozóan, hogyan is alakul az innováció ügye Magyarországon. Mint minden más területen, itt is rendkívül ellentmondásos a kép. Ahogy egyszerre nagyon gazdag és szegény is ez az ország, úgy innovatív és közben pedig a változásra képtelen is.

Mindebből számomra nem következik más, mint az, hogy csírájában mind a két lehetőség benne van a magyar valóságban. Ahogy a kertben elvetett haszonnövények magjai mellett ott vannak a gyomoké is, ugyanúgy találhatók meg az emberi társadalomban is a hasznos és a káros folyamatok szereplői. Rajtunk múlik azonban, hogy a haszonnövények termését arathatjuk-e le idővel, vagy a gyom borít-e el mindent. A magam paraszti származása okán is úgy vagyok ezzel, hogy a kultúrnövények megvédése érdekében a kertben is irtom a gyomot, amíg erővel bírom.

Az innováció területén ma több olyan rendkívül káros folyamat zajlik, amelynek megálljt kellene parancsolni. Ahogy azonban a parlagfű irtásban sem vagyunk eléggé sikeresek, úgy sajnos az innováció akadályait jelentő „gazokat” sem tudtuk még maradéktalanul eltávolítani abból a képzeletbeli kertből.

Sokan a gyomot nem tudják megkülönböztetni a haszonnövényektől. Hasonlóképpen a kellő tudással és tapasztalattal nem rendelkezők sem tudják megkülönböztetni a valódi innovációt a szélhámosságtól.

Magyarországon a vállalkozások vélhetően hasonló arányban innovatívak, mint a világ bármely más részén. A jelenlegi feltételek azonban nem kedveznek az innovációnak. Tartok attól, hogy ezen a területen is működik az ún. önbeteljesítő jóslat. Addig fogjuk ismételgetni azt, hogy a magyar vállalkozások nem eléggé innovatívak, amíg azok többsége ezt el is hiszi, s már nem is próbál az lenni. A közbeszédben mindenütt azt hallani, hogy a magyar vállalkozások nem adnak fel kutatás-fejlesztési megrendeléseket, s maguk sem folytatnak még kísérleti fejlesztési szintű munkákat sem.

Sajnos ez kezd ránk is érvényes lenni, ugyanis az energiánk nagy része, ami a korábbi években kutatás-fejlesztési munkák szervezésére, elvégzésére fordítódhatott, az ma különböző hivatalokkal folytatott ostoba csatározásokra megy el. A saját tapasztalataim tehát fényesen igazolják, hogy az elmúlt néhány évben negatív folyamat zajlott le ezen a területen, amely ma még felbecsülhetetlen mértékű károkat okozott.

Mint tudjuk, az önbeteljesítő jóslat valójában egy kezdetben hamis állítás, amely aztán olyan változásokat idéz elő a viselkedésünkben, amely végül az eredeti hamis állítást valóra váltja. Ez a megalapozatlanul állított jóslat tehát a végén azért tud valóra válni, mert az embereket az érzelmei, vagy éppen az értelme vezetik félre. Sokan hisznek a sorsszerűségben, s ezért nem is nagyon tesznek az ellen, hogy ez az egyébként nem kívánatos jóslat valóra válhasson.

Az önbeteljesítő jóslatok egyik fajtáját jelentik tehát azok, amikor az emberek elfogadják a környezetük rájuk vonatkozó negatív értékítéletét.

A mai magyar valóságot számos ilyen alapon működő „mechanizmus” hozta abba az állapotába, amelyből hitem szerint kizárólag egy paradigmaváltás szintű változás-sorozat vezetheti ki. Jól láthatóan azonban az emberek többsége továbbra is abban reménykedik, hogy neki magának nem kell változtatnia, azonban a társadalom összes többi tagjától ezt elvárja.

Van azonban az önbeteljesítő jóslatnak egy másik alkalmazási lehetősége is. Ebben az esetben a jóslat lehet az elérni kívánt pozitív állapot megelőlegezése is, amelynek érdekében aztán az emberek önként mindent megtesznek. Jó hinni ugyanis abban, hogy már elértük azt az ideális közeli állapotot, amelytől a valóságban azonban sajnos még távol vagyunk. Amennyiben azonban hiszünk benne, teszünk érte, előbb-utóbb valóban meg is érkezünk ide. A baj ebből legfeljebb akkor szokott lenni, ha túl nagy lépést kellene tenni a távolság leküzdésére, vagy a fizikai és/vagy szellemi restség megakadályoz bennünket ennek az útnak a megtételében.

Aki tehát azzal kezd neki egy feladatnak, hogy "ez nekem biztosan nem fog sikerülni", s nem is tesz meg minden tőle telhetőt, akkor már lényegében le is mondott az eredmény eléréséről. Amennyiben viszont azt gondolja, hogy „biztosan sikerül elérni a célomat”, s ezért minden tőle telhetőt el is követ, nagy valószínűséggel be is fogja tudni bizonyítani a saját igazát.

Nincs tehát más dolgunk, mint megfogalmazni azt a kívánatos igazságot, amelyet a magunk számára megálmodtunk, majd a hétköznapokban ennek az elérése és fenntartása érdekében szorgalmasan tenni.

A magam részéről eszerint a logika szerint járok el. Változatlanul, sőt egyre erőseben hiszek abban, hogy a cégemben az elmúlt években komoly és jelentőségteljes kutatás-fejlesztési feladatokat oldottunk meg, amelyek hasonlóképpen jelentős gazdasági eredményeket fognak megalapozni. Nem hagyom magunkat befolyásolni azoktól a negatív értékítéletektől, amelyeket hozzá nem értő, a maguk rövid távú érdekeit szem előtt tartó hivatalnokok próbálnak meg ránk erőltetni.

Reményeim szerint önbeteljesítő jóslatként rövidesen az válik valóra, hogy a magyar valóságot az innováció, a minden területre kiterjedő megújulás, a megvilágosodás fogja jellemezni, s nem az a tényleges valóság, amelyet ki-ki a maga vérmérséklete szerint ír le.

dr. Reith János

A bejegyzés trackback címe:

https://innovacio.blog.hu/api/trackback/id/tr596471267

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

♔bаtyu♔ 2014.07.04. 09:25:09

"Sajnos ez kezd ránk is érvényes lenni, ugyanis az energiánk nagy része, ami a korábbi években kutatás-fejlesztési munkák szervezésére, elvégzésére fordítódhatott, az ma különböző hivatalokkal folytatott ostoba csatározásokra megy el."

Már az első mondatnál sejtettem, hogy nem sokat vállalkozhattál te, de ebből jól látszik, hogy tényleg nem.

Nagyságrendekkel kevesebb a szívás a hivatalokkal mint régebben volt és mielőtt itt orbánoznának a szokásos ballibsik, ez a folyamat már Gyurcsányék előtt elkezdődött, már Gyurcsányék idejében is rövid idő alatt lehetett ügyeket intézni.

Ma már nagyon sok mindent, bonyolult dolgokat is intézhetsz a neten, az személyes ügyintézés is nagyon rugalmas, pld. még nincs meg az összes engedélyed, de már mehet a szezonális vállalkozásod, mert károd keletkezne.

Nem azt mondom, hogy nem foghatsz ki seggfejet, de nagyságrendekkel jobb ma a helyzet az államigazgatás technikájában, szemléletében, komfortjában. Ma az már elképzelhetetlen, hogy ügyintéző a cipődre köpjön, a korrupció (az átlag szinten) pedig szinte kihalt, hiszen nincs miért sorbanállnod, várakoznod.

Ami pedig a kisvállalkozások innovációját illeti, inkább itt vásárolok mint pld. bécsben. A kereskedők udvariasabbak, több a spontán kedvezmény. A múltkor arra kaptam 4000 Ft-ra 500 Ft-ot, hogy látja, motorral jöttem, ő is motoros.
Kétszer vissza mész, már kapod a 10%-os törzsgárda igazolványt és egyebek. Nagy a fantázia.

nu pagagyí 2014.07.04. 10:00:19

A magyar cégek ugyanolyan innovatívak, mint a fejlett világ cégei. A különbség csupán annyi, hogy nem műszaki-technológiai vagy termékfejlesztésben, hanem adóoptimalizálásban, mutyiban és a tőke nélküli egy helyben táncolásban alakítanak nagyot.

Reith János 2014.07.04. 10:03:28

Kedves batyu!

Nagyon örülök a hozzászólásodnak, mert így legalább alkalmam van értesülni azokról a véleményekről, amelyek megfogalmazódnak egy-egy ember fejében akkor, amikor az írásaimat elolvassák.

Nem tudom, hogy az első mondat, vagy akár az idézett rész mennyiben árulkodik arról, hogy nem sokat vállalkoztam. Miután én a véleményemet a nevemmel együtt vállalom, így könnyen meggyőződhettél volna az interneten a nevemre rákeresve arról, hogy 1991 óta folyamatosan a saját vállalkozásomat vezetem, s immáron 23 éve ebből élek. Ennek ellenére elvileg persze lehetséges, hogy Neked van igazad, s még nem vállalkoztam eleget. Meg aztán az is elképzelhető, hogy nem ugyanazt értjük a „vállalkozás” kifejezés alatt.

Nem nagypolitikai összefüggésekre kívántam utalni akkor, amikor csupán azokat a innovációszakmai kifogásaimat fogalmaztam meg, amelyek nagyon is valóságos tapasztalatokon nyugszanak. Ha a blogon szereplő többi írásaimat elolvasod, ezekből azok konkrét tartalma is megismerhető.

Nem vonom kétségbe, hogy sokat javult a közszférában is sok területen a helyzet. Én azonban nem azokról a kérdésekről írtam, amelyek rendben vannak, azoknak akad propagandistája minden politikai érában bőségesen. A fejlődést, a hibák orvosolását nem az fogja eredményezni, ha csak azért kellene elégedettnek lennünk mindennel, mert vannak egyes részterületek, ahol javult a helyzet. A magam részéről továbbra is azt igyekszem a természetesnek tekinteni, ha a dolgok a maguk normális menete szerint zajlanak, s kifogásolni azokat, ahol viszont komoly gondokat látok.

mrZ (törölt) 2014.07.04. 10:37:15

A vállakozások a "nincs miért" "nem üzlet" alapon nem innovatívak.
Tizedakkora összegért elintézik a konkurenciát a hivatalok, kapsz neked kedvező szerződést, rád szabott szabályozást, kivételes elbánást. Nem új dolog hogy a korrupcióba befektetett összegnek a legnagyobb a megtérülése.
A helyzet igaz az egész nyugati világra, a ketőt hátra időszakban vagyunk, a konzervativizmus a gazdaságban is hódít. Optimizmust nem lehet sikerpropagandával gyártani.
Külön kihangsúlyoznám az adózási és illeték rendszert/mértéket, az egykaptafára készült bürokratikus procedúrákat, a kötelezően előírt monetáris gondolkodást, az esztelen pénzosztogatást, kierőszakolt nemzetközi szerződéseket.

sas70 2014.07.04. 12:27:37

Az innovációt, a fejlett gondolkodást már az oktatás megöli, sajnos ebben csak visszalépés tapasztalható, nem pedig fejlődés. És a nagybetűs életben sincs szükség innovációra, sőt egyre inkább csak megfelelésre és megbízhatóságra, az utóbbi időben újra, sokkal inkább politikai megbízhatóságra. Ez megöl minden újítást, gondolkodást és mehet a laisser fair laisser passait.

2014.07.04. 13:20:56

A manapság a kisvállalkozások innovációja valóban a túlélésért folytatott harcban merül ki. Ennek lényeges elemei az adóelkerülés, adóoptimalizálás, magyarul számla nélkül dolgozva, feketén foglalkoztatva.
Régebben se volt sokkal jobb a helyzet, de akkor legalább nem próbálták kétharmaddal sulykolni, hogy mennyivel jobb a helyzet. A munkák nagy részét csak korrupcióval lehet megszerezni és megtartani.
Aki sikeres vállalkozást csinál nagyban, és mondjuk nem barátja a Pártnak, annál előbb-utóbb megjelenik valaki, aki olcsó áron megvenné a vállalkozását. Ha nem adja, akkor hirtelen ellenőrök hada jelenik meg nála és addig csesztetik, amíg önként meg nem válik tőle. Ha meg sehogy se sikerül tönkre tenni, akkor kap egy államosítást.

tanácsos 2014.07.04. 16:15:47

Évek óta csökken a hazai bejelentések száma. A kkv-k által benyújtott része pedig a nullához közelít. :(
A trendet figyelve ez előre látható volt.
Az elmúlt negyven évben csak egyszer volt olyan adótörvény, ami valóban segítette az innovatív vállalkozókat. Két évig élt!
Szerintem további 6-8 év alatt jelentős emelkedést mutatott volna az iparjogvédelmi eljárások száma, és ma a "miért sikeres a magyar innováció" bloghoz írnék kommentet...
Kétkezi innovátorként szereztem némi tapasztalatot a "kisipari innováció" területén. Ha nem lesz valódi változás, ennek a jelentése is átalakul, mint a vállalkozói tisztesség, az adott szó, az igazság, és a többi ósdi fogalomé.

Reith János 2014.07.08. 16:59:39

A hozzászólások többsége szerint nincs minden a legnagyobb rendben az innováció körül, s ez így a természetes. Sajnos azonban ez nem csupán szubjektív érzés, hanem számos területen jó mérőszámokkal alátámasztott tény. Így például csökken a hazai szabadalmak száma, de még ennél is nagyobb baj, hogy a hazai hasznosulás esélye is romlik. Ugyancsak csökkenőben van a közép- és felsőfokú képzés színvonala, amit nemzetközi felmérések eredményei erősítenek meg. Ha nem is romlana a helyzet egy-egy területen, még mindig joggal gondolhatnák sokan úgy, hogy nem elégedettek az alacsony mértékű javulással sem.

A fejlődésnek, a fejlődést elősegíteni hivatott innovációnak arra a fajta gondolkodásmódra van szüksége, amely igyekszik őszintén, világosan, tárgyilagosan leírni azt a mindenkori helyzetet, amelyet meghaladni kíván. Ha valamivel elégedettek vagyunk, kevés a motiváció a megváltoztatására. Amennyiben azonban többet és jobbat szeretnénk valamiből, akkor előbb-utóbb meg is fogjuk találni a módját annak, hogy ezt elérjük.

A helyzeten, ha változtatni kell, akkor máris el kell kezdeni ehhez szövetségeseket keresni. Nem a marslakók alakították ki ezen állapotokat, s megváltoztatni sem ők fogják, s nem is nekik áll ez érdekében.
süti beállítások módosítása