Az általunk elvégzett kutatás-fejlesztési projektek utólagos minősítése során – megítélésünk szerint – a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala súlyos hibákat követett el. Miután a cégünk kezdeményezte párbeszédre elutasító választ kaptunk, kénytelenek voltunk igazunk keresése érdekében bírósághoz fordulni.

A kereseti kérelmünkben igyekeztünk összegyűjteni minden olyan hibát és hiányosságot, amit valójában nem is nekünk, hanem a Hivatalt szakértőként kirendelő adóhatóságnak, peres eljárások esetén pedig a bíróságoknak kellett volna észrevennie.

Cégünket jelentős anyagi és erkölcsi kár érte azáltal, hogy az SZTNH úgy mondott ítéletet K+F projektjeinkről, hogy eleve nem is volt tisztában azzal, hogy azok a munkák miről szólnak. Márpedig a Hivatal számára a törvények kiváló útmutatást, számunkra pedig megfelelő garanciákat nyújtottak volna arra, hogy nem születik megalapozatlan szakvélemény. Az SZTNH kirendelése során ugyanis mindenki előtt egyértelmű kellene legyen, hogy a vonatkozó törvényeket minden érintett szereplő ismeri, s aszerint is jár el.

A szakvéleményében a Hivatal meg is erősíti mindezt, ugyanis a következőt írja:

„Az SZTNH a találmányok szabadalmi oltalmáról szóló 1995. évi XXXIII. törvény 115/G §-a és a kutatás-fejlesztésről és a technológiai innovációról szóló 2004. évi CXXXIV. törvény) a továbbiakban Innovációs tv.) 30/G. §-a által meghatározott feladatkörben és eljárás rendben -figyelemmel a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvénynek, valamint az igazságügyi szakértői tevékenységről szóló törvénynek a szakértői eljárással kapcsolatban irányadó rendelkezéseire- továbbá a tényállásra irányadó – alábbiakban idézett rendelkezései alapján alakította ki.”

Cégünk azonban a szakvélemények kézhezvétele után azzal szembesült, hogy az eljárásra vonatkozó önmeghatározás ellenére a Hivatal nagyon fontos formai és tartalmi követelményeket, az idézett törvényben leírtakkal ellentétben, nem tartott be. A bíróságra beadott keresetünkben a károkozás alapját ezen törvényi követelmények be nem tartása képezte.

Igencsak meglepődtünk akkor, amikor a Hivatal jogtanácsosa a kereseti ellenkérelmében az alábbiakat jelentette ki írásban:

„Figyelemmel arra, hogy az SZTNH az idézett törvényi rendelkezések alapján nem igazságügyi szakértői intézményként végzi a k+f tevékenységgel kapcsolatos szakértői munkáját, nem vonatkoznak rá a hiánypótlásban írt jogszabályi előírások.” Magyarázatként annyit azért itt el kell mondjak, hogy cégünk a keresetéhez hiánypótlást kellett benyújtson annak érdekében, hogy a bíróság által elvárt kérdésekre adott válaszok formájában világítsuk meg ezt az egyszerűnek valóban nem tekinthető esetet.

A lényeg tehát az, hogy az SZTNH jogtanácsosa által leírtak és a fent idézett „egyenszöveget” tartalmazó szakvélemények ellentmondásban vannak egymással. Ugyanígy ellentmondásban van a szakértők eljárása a szakvéleményben magában leírtakkal. Vagyis a szakértők a jogtanácsos által elmondottak szerint úgy járnak el a mindennapokban, mint akikre valóban nem érvényesek a szakértőkre általában vonatkozó előírások.

Cégünk nem csak az igazságügyi szakértőkre vonatkozó törvényeket szerette volna számon kérni, hanem a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló rendelkezések betartását is. Ezzel kapcsolatban az SZTNH jogtanácsosa a következő megfogalmazással élve jelentette ki, hogy rájuk azok a rendelkezések sem vonatkoznak:

„Nyomatékosan hangsúlyozom, hogy az SZTNH minden esetben a jogszabályok szövegének és szellemének megfelelően, a rá vonatkozó rendelkezések maradéktalan betartásával járt el. Ugyanakkor a Ket. hivatkozott rendelkezése ismételten a közigazgatási hatóság kötelezettségét rögzíti, emiatt újból szeretném leszögezni, hogy SZTNH jelen ügyben nem hatóságként, hanem szakértőként járt el, ezért ez a kötelezettség nem őt terheli.”

Ennek azonban megint csak ellentmond a szakértői vélemény felvezető részéből fent idézett mondat.

Miután tehát minden fontos és releváns jogszabály reájuk való érvényességét kizárja az SZTNH jogtanácsosa, magabiztosan jelenti ki a következőket:

„Mindezek alapján nyomatékosan kiemelem, hogy megállapítható, hogy nincs olyan jogszabályban előírt kötelezettség, amelynek az SZTNH jelen perben érintett szakértői tevékenysége során ne felelt volna meg.”

Ha jogtanácsos úr elolvasta volna a saját maguk által alkalmazott szakvéleményi formadokumentumot, akkor azt az apró hiányosságot azért talán mégis el kellett volna ismernie, hogy akkor viszont megalapozatlanul hivatkoztak a két törvényi helyre, s ezzel félrevezették mindazokat, akik azt kézbe kapták.

A bíróság feladata lesz eldönteni, hogy az SZTNH-ra vonatkoznak-e a vitatott törvényi előírások, avagy sem. Az számunkra mindenesetre nagyon biztató kezdet, hogy az SZTNH nem azt állítja, hogy ő bizony betartotta a törvényi előírásokat, hanem arra hivatkozik, reá azok nem is vonatkoznak.

Ha el is fogadjuk egy pillanatig azt, hogy a védekezésben lehet némi igazság, akkor még súlyosabb kérdések merülnek fel. Az SZTNH által „hatályon kívül helyezett” szabályok számos olyan garanciális elemet voltak hivatottak rendezni, amelyek így az eljárás rendszeréből elvesztek. Sehol nem találjuk viszont ezek pótlását.

Egyszerű magyar állampolgárként egy ilyesfajta felelősségelhárító hivatali mentalitás után joggal kérdezi meg az ember: ezen hivatalok ilyen hozzáállású dolgozóira miért is kell az adóinkat befizetni?

dr. Reith János

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.