adóhatóság....jpg

Józan paraszti és kutatói ésszel sem lehet már komolyan venni azokat a jogi és szakmai érveléseket, amelyeket az adóhatóság a jegyzőkönyveiben, határozataiban előráncigál annak érdekében, hogy az éppen vizsgált adóalanyait az innovációs járulékkedvezmény igénybevétele miatt megbüntethesse. Mint tudjuk, az innováció korlátlan lehetőségeket képes teremteni. Az adóhatóság kényszerűen megismerkedve az innováció fogalmával és tartalmával, kialakította a maga fogalomértelmezését, s egyre innovatívabbá vált. Így mind a jog, mind pedig valamennyi tudományterületen a kreativitás szellemében a dolgokat újraértelmezi, azokat új környezetbe helyezi. S valóban, ennek köszönhetően számára semmi sem lehetetlen. Ma már ott tartunk, hogy azon korábbi vizsgálatok eredményeit is felülellenőrzi, s új megállapításokat tesz, amelyeket annak idején rendben lévőnek fogadott el.

Újabban az innovációs járulékkedvezményét kihasználó cégek utólagos vizsgálata során az adóhatóság többnyire azt állapítja meg, hogy az adóalany jogtalanul vette azt igénybe, mert a vonatkozó törvényt nem szó szerint kell értelmezni. Hogy ne essek ugyanabba a hibába, mint amivel gondom van, így az adóhatóságot szó szerint idézve, az alábbiakat írja:

„A helyes jogkövetkeztetésre nem a hivatkozott jogszabályhely szűken történő értelmezésével, szó szerinti adaptálásával juthatunk, hanem annak kiterjesztő olvasatával.”

A „kiterjesztő olvasat” kérdésről a jogelméletben több megjegyzéssel találkozhatunk, amelyek közül érdemes idézni: Blutman László: „Bírói jogalkalmazás és szöveghű értelmezés” című írásából:

A kiterjesztő értelmezés alkalmazására történő egyszerű hivatkozás mentesíti a döntéshozót az alól, hogy gondosan meghúzza a vizsgált szó vagy kifejezés szemantikai határait, behatárolja a szokásos értelmét, összevesse azt a tényállásban megállapított tényekkel és indokolja az általános értelem és a konkrét tények összefüggéseit.

A kiterjesztő értelmezés azt a képzetet kelti, hogy a bíró továbbra is a jogszöveg keretein belül marad, pedig éppen a jogszövegtől (annak szokásos értelmétől) való elszakadást leplezi. Mivel nem látszanak a kiterjesztő értelmezésnek mint kifejezésnek a fogalmi határai (tehát az, hogy hol ér véget az értelmezés), így mindent mindenre „ki lehet terjeszteni”.

Az ilyen jellegű érvelésekkel az a probléma, hogy a kiterjesztő értelmezés sokszor nem „értelmezés”, hanem csak „kiterjesztés”. Méghozzá a jogvédelem kiterjesztése a jogszöveggel szemben, az annak azonosítható nyelvi értelméből le nem vezethető jogi helyzetekre. Ezt egyszerűen contra legem jogalkalmazásnak nevezhetjük.

(II) A jogalkotói szándékra (törvényhozói akaratra) hivatkozás olyan érvelési fordulat, amelynél a jogalkalmazó nem feltétlenül vizsgálgatja a szöveget és annak fogalmi határait, hanem egyszerűen egy konstruált, általa megállapított jogalkotói szándékra alapozza döntését akár a jogszöveg egyébként azonosítható értelmével szemben is (szubjektív értelmezés).

Azonban a jogalkotói szándékra, törvényhozói akaratra hivatkozás – különösen a kollektív jogalkotás vonatkozásában – kétszeresen is fiktív: fiktív egy egységes jogalkotói akarat léte tekintetében, és fiktív egy ilyen akarat tartalma tekintetében is. Ez igaz még abban az esetben is, ha a bíró a jogszabály értelmezése során alapos elemzéssel akar levonni következtetést egy ilyen akaratra és annak tartalmára. Azonban a végeredmény szükségképpen merőben spekulatív feltételezés. Ahogy Szászy-Schwarz írja: „A törvényhozó lelkébe az értelmező bele nem tekinthet és ezért minden értelmezésnek be kell érni azzal, hogy a törvényhozó szubjektív akarata helyett a törvénynek objektív értelmét napfényre hozza.”

Hiába hivatkozik az adóalany arra, hogy ő a törvényben leírtakat mindenben maradéktalanul betartotta, s kutatás-fejlesztésre feljogosított szervezettől rendelte meg azt a munkát, amelyet az innovációs törvény számára kedvezményez. Hiába győződött meg arról is, hogy a kutatást elvállaló szereplők mindegyike a munkához szükséges személyi és tárgyi feltételekkel egyaránt rendelkezett. Az adóhatóság számára az sem jelent semmit, hogy a munkát elvégezték, s annak ellenértékét a megbízó ki is fizette.

Az adóalanynak el kell fogadnia, hogy a sem formális, sem érdemi kompetenciával nem rendelkező adóhatóság jobban tudja, mi tekinthető kutatás-fejlesztésnek, mint azok a kutatók, akik a munkát végezték. Ehhez nem kell mást tennie, mint kijelentenie, hogy a korábbi években elvégzett munka nem felel meg az innovációs törvény előírásainak. S amennyiben az ügyfélnek nyomos ellenérvei vannak, úgy egyszerűen arra hivatkozik, hogy nem a szó szerinti, hanem a kiterjesztő értelmezést kellett volna figyelembe venni.

A nagyon innovatív, de még inkább kreatív adóellenőr így tehát kioktathatja a céget arról, hogy a törvényt „kiterjesztő” módon kellett volna értelmeznie. Ennek alátámasztásaként behivatkozza a vizsgált időszakhoz képest évekkel később megjelenő törvény miniszteri indoklását, amely ezt a „kiterjesztő” értelmezést szerinte megadja. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy ez a később születő törvény többszöri elolvasás után számomra továbbra sem igazán azt a „kiterjesztő” tartalmat hordozza, mint amilyet az adóellenőr tulajdonít neki. Biztosan velem van probléma, mert ezen hivatkozott miniszteri indoklás is csak a magam földhöz ragadt szó szerinti értelmezésével tudom ellátni, s nem látom bele annak kiterjesztő olvasatát.

Az adóalanyoknak tehát alapvetően két hibát nem szabad elkövetniük:

 

  1. A törvényeket szó szerint értelmezni,

  2. A jövőben esetlegesen megszülető, „kiterjesztő” értelmezést megadó törvényeket is előre látniuk és helyesen értelmezniük kell tudni.

Aki pedig erre nem képes, annak nincs joga a kutatás-fejlesztés előmozdítására hivatott adókedvezményt igénybe venni. S ha ezt mégis megteszi, akkor komoly büntetésekre számíthat.

Csak az olyan maradi gondolkodású kutatónak okoz gondot ennek az újdonságértékű megoldásnak az elfogadása, aki még hisz a logika több ezer éves szabályaiban, a természeti törvényekben és a jogban feltételezett rendben. Arról már szintén nem is érdemes itt szót ejteni, hogy milyen szempontok alapján jelenti ki az adóhatóság, hogy az egyetemi professzorok, magasan kvalifikált ipari szakemberek által elvégzett munka nem tekinthető kutatás-fejlesztési tevékenységnek. Az elmúlt években roppant érdekes érvelések gyűltek össze, amelyek feldolgozása egy nagyon tanulságos elméleti munka tárgya lehet.

Az innovatív adóhatóság ezzel a nagyon rövid és forradalmian új módszerével egyszerre több olyan korlátot is lebontott, amely csak feleslegesen akadályozta működését. Innentől fogva nincsen számára lehetetlen. Eljutottunk oda, hogy nem csak a joganyagot, hanem akár minden másfajta szöveget újra lehet értelmezni. S még az is kiderülhet a végén, hogy mindennek az ellenkezője igaz, mint ahogy azt eddig balgán hittük. Lelki szemeim előtt látom azt a jövőt, amelyben mindenki a maga vélt, vagy valós érdekei alapján azt olvashat ki egy adott szövegből, amit jónak lát. Vagy lehet, hogy ez már a jelen?

Ez a fajta érvelés segít a szelekció mechanizmusa segítségével létrehozni a jövőbe látó ügyfelet is. Ugyanis egy 2003-ban hozott törvény szövegének alkalmazásakor 2007-ben az adóalanynak képesnek kellett volna lennie egy 4 évvel később, azaz 2011-ben megszülető törvény miniszteri indoklását előre látni, s azt ráadásul kiterjesztőleg értelmezni, majd az eredeti 2003. évi törvénnyel az összefüggést felismerni. Miután a törvényhozók sem tudták, hogy 2011-ben majd új megfogalmazásokra lesz szükség, így az idő egyirányú folytonosságának következtében a 2003. évi törvénybe semmilyen módon nem hivatkozták be a csak 2011-ben megszülető törvényi helyet. Ezek szerint a politikusok sem képesek a jövőbe látni, pedig nekik alapvetően ez lenne a feladatuk. Még szerencse, hogy az adóhatóság nem vizsgálja őket és bünteti meg felkészületlenségükért.

Ha tehát egy adóalany nem akar büntetést fizetni, akkor jól teszi, ha jövőkutatókat bíz meg inkább, mint más, a cége tevékenységével kapcsolatban lévő témához értő kutatókat. A termék és technológia fejlesztéshez egyébként is jobban ért adóhatóság. Amiről az adóalanyok azt hitték, hogy kutatás-fejlesztés, az az adóhatóság szerint csupán rutin tevékenység. Vélhetően ezt azért merik az adóellenőrök kijelenteni, mert bármikor simán megoldanák azokat a tudományos igényű feladatokat, ami a kutatóknak általában gondot okoz, s nem is mindig boldogulnak velük.

Kétségtelen tény, hogy aki az időben olyan szabadon képes ide-oda lépegetni, aki egy adott törvényi szöveget képes kiterjesztő olvasatában újraértelmezni, annak közönséges problémának tetszik minden olyan kérdés, amely a tudós társadalomnak komoly fejtörést szokott okozni. A magam részéről régóta tanulmányozom azokat a gyöngyszemeket, amelyekkel eddig az adóhatósági vizsgálatokban találkoztam. Kivárom a kiváló alkalmat arra, hogy ezeket a hazai, majd a jogi lehetőségek kimerülése után az EU-s bíróságokkal megoszthassam. Bízom abban, hogy még nem avult el az a régi bölcsesség, hogy „az nevet, aki utoljára nevet”.

 Dr. Reith János

A bejegyzés trackback címe:

https://innovacio.blog.hu/api/trackback/id/tr336102326

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.