szakértői_anomáliák_ítélet_helyszíni_vizsg_nelkül.jpg

Az eddigi tapasztalatok alapján jól látszik, hogy a k+f tevékenység előzetes és utólagos minősítését illetően valóban jelentős anomáliák alakultak ki, amelyek miatt szükségessé vált a vonatkozó törvényi helyeken módosítások elvégzése. Az előző írásomban (Szakértői vélemény felülvizsgálati kérelme) az egyik változásról és annak következményeiről volt szó. A másik jelentős változás az, hogy a kutatás-fejlesztésről és a technológiai innovációról szóló 2004. évi CXXXIV. törvény 30/G.§-a a következő bekezdéssel egészült ki:

 

Az (1) és a (3) bekezdés szerinti eljárásban a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a feltett kérdések és benyújtott iratok alapján alakítja ki a szakértői véleményt, a tények megállapítására nem végez külön bizonyítást és nem tart helyszíni szemlét. Szükség esetén azonban a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala további adatok szolgáltatását kérheti a megkereső bíróságtól vagy hatóságtól.”

 

Vélhetően az SZTNH lobbitevékenységének köszönhetően sikerült elérni azt, hogy az egyes k+f projektek minősítésével megbízott szakértőknek a munkájuk során nem kell kimenniük a helyszínre. Az eddigiekben is ezt a gyakorlatot követte a Hivatal.

 

Előzetes minősítések esetében, amikor minden előzmény nélkül kezdődik egy k+f projekt, ez még elfogadható is volna. Az természetesen már egy másik kérdés, hogy szabad-e, érdemes-e minden előzmény nélkül egy ilyen munkát elkezdeni. Az esetek túlnyomó többségében az a jellemző, hogy több olyan előzmény is van a leendő projekt helyszínén, amely igen sokat adhat hozzá a szakvélemény megalapozásához. Még inkább így van ez a már lezajlott projektek esetében.

 

Tapasztalataink szerint k+f projektek utólagos minősítése esetén nagyon sokat von le a szakvélemény értékéből tehát az, hogy csupán olyan iratok alapján történik meg a minősítés, amelyek nem a Hivatal által célirányosan feltett kérdésekre adott válaszokat tartalmazzák. Az utólagos minősítési eljárás tehát kizárólag a benyújtott, ugyanakkor semmilyen jogszabályban nem szabályozott szerkezetű dokumentáció alapján zajlik. Mint a korábbi írások alapján is jól látható volt, még a feltett kérdésekre adott válaszok alapján megfogalmazott szakvélemények esetében is indokolt egy jogintézmény bevezetése a döntés megváltoztatására. Ezzel szemben az utólagos vizsgálatok esetében eddig még erre sem volt lehetőség.

 

Sem a korábbi években, sem a mai napig nem született szabály arra, hogy a k+f projekteket hogyan kellene dokumentálni. Ennek pedig vélhetően az a logikus magyarázata -amit mértékadó helyeken olvasni is lehet, s ami az innovációs törvény betűjéből és szelleméből is következik-, hogy a k+f munka lényege nem a dokumentáció, hanem maga az a tevékenység, amelyet aztán érdemes valamilyen formában dokumentálni, vagy éppen ezt megtenni sem szabad. Az idevonatkozó törvény kifejezetten lehetővé is teszi a kutatók számára, hogy eredményeiket írásban ne foglalják össze, eredményeiket ne tegyék közzé.

 

Az innovációs törvény a k+f tevékenységet szabályozza, ami messze nem azonos valamifajta írásmű elkészítésével. Sajnos mind az adóhatóság, mind pedig az SZTNH szakértelmét a kérdésben jól jellemzi az a tény, hogy ezen hivatalok viszont így kezelik. Mi mással volna magyarázható az, hogy egy írásművön akarják számon kérni azokat a követelményeket, amelyek magára a tevékenységre vonatkozóan fogalmazódnak meg? Egy jó példával ez olyan, mint ha egy szállítási szolgáltatásról készült szállítólevél alapján kívánnák a szolgáltatás tartalmát és színvonalát minősíteni.

 

A fő tevékenységnek tekinthető k+f munka és az ennek nem kötelező érvényű, csekély részét képviselő dokumentáció készítés összemosása sajnos nem csak a két fent említett hivatal esetében történik meg, hanem még az éppen most készülő tudománypolitikai stratégiában is ennek jeleit láthatjuk.

 

A stratégiai írásban szó szerint az alábbiakat olvashatjuk:

 

A doktoranduszok nem (mindig) részesülnek igazi témavezetésben. Emellett a három év általában kevésnek bizonyul az értekezés megírására.” (48. oldal) Egy tudománypolitikai stratégiában nagyon rosszul mutat ez az idézet, amelyet a hazai viszonyokat ismerve, akár egy freudi elszólásnak is tekinthetünk.

 

Azt gondolná a valóban k+f-vel foglalkozó szakember, hogy a három év nem az értekezés megírására, hanem a tudományos munkának az elvégzésére, majd valóban csak néhány hónap az elvégzett munka értekezés formájában való megírására szolgál. Ez a mondat arra enged következtetni, hogy a doktoranduszképzésben is áthelyeződött a hangsúly az érdemi k+f munkáról az írásmű elkészítésére. Sajnos így nincs mit csodálkozni azon, hogy az innovációs járulék jogszerű igénybevétele ügyében zajló vitákban lényegében laikusok is azt gondolják, hogy a k+f munka nem más, mint egy valamifajta írásmű elkészítése, ami formája és tartalma szerint természetesen már lehet doktori dolgozat, tanulmány, cikk, kutatási jelentés, s számos más műfajú dolog. Minden tudományterületre érvényes azonban, hogy nem az írásmű elkészítésére áll rendelkezésre a három éves időszak. Sokkal inkább arra, hogy kemény kutató munkával előálljon az az eredmény, amelyet aztán legfeljebb néhány hónapban mérhető idő alatt írásos formába kell rendezzen a kutatást végző tudós, vagy tudós jelölt.

 

A kutatásról készülő írásmű elkészítése általában a töredéke időt veszi igénybe annak, mint amennyi idő magának a publikálásra érdemes eredménynek az előállításához szükséges. Ameddig ez a szemlélet nem válik triviálissá a tudóstársadalom és a laikus közvélemény előtt, addig valóban csak a publikációk lesznek a tudományos munka értékének a becslésére alkalmas mutatók.

 

Amennyiben tudjuk, hogy a k+f munka maga és annak dokumentálása két különböző dolog, akkor viszont érthetetlen, hogy a k+f projektek megítélésénél a szakértő miért csak a dokumentumokat vizsgálja. A fent idézett törvényi változás következtében a jövőben ezeket az egyébként is korlátozott érvényű minősítési eljárásokat a hivatal törvényi felhatalmazással helyszíni vizsgálatok nélkül végezheti. Nagyon nincs ez így jól.

 

Rendkívül tanulságos ugyanakkor az a formál-logikai következtetés is, amelyeket a szakértők a vizsgálatok során le szoktak vonni. Amennyiben a rendelkezésükre álló dokumentumokban nem találják meggyőző bizonyítékát annak, hogy a vizsgált projektben érdemi k+f munka elvégzésére került volna sor, akkor arra a logikusnak egyáltalán nem nevezhető álláspontra jutnak, hogy nem is történt az adott esetben k+f munka.

 

Nem azt rögzítik tehát, hogy nem találták a dokumentumokban a k+f munkának a meggyőző bizonyítékait, vagy hogy a k+f munkának a dokumentálása valamilyen okból nem történt meg, s kizáró vélemény kimondásához további vizsgálatok volnának szükségesek. Ezt az eljárást egy jó jogi analógiával jellemezve: ha a peranyagban nincsenek egyértelmű bizonyítékok a vádlott ártatlanságára, akkor ebből az egyértelmű bűnössége következik.

 

A szakértői munka színvonalát illetően már eddig is sokaknak megvolt a megalapozottan lesújtó véleménye. A jövőre vonatkozóan törvényesített gyakorlat még kevesebb eszköz birtokában még inkább elértékteleníti a szakértői munkát, holott éppen ennek az ellenkezőjére volna szükség.

 

dr. Reith János

A bejegyzés trackback címe:

https://innovacio.blog.hu/api/trackback/id/tr345643494

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tsülög_Te_ló 2013.11.19. 09:48:33

Magyarországon az összes eljárásjogi jogszabály a bizonyítási eljárásban többféle bizonyítási eszközt megenged a bizonyítandó tény megismerése/bizonyítása érdekében. Hogy a fenébe lehet, hogy itt kizárják szinte az összes bizonyítási eljárást és kizárólag az okirat marad? Nem akaródzik dolgozniuk? Esetleg találnának kutatás-fejlesztési tevékenységre utaló bizonyítékot? Fennáll ennek a veszélye! Legyetek résen!

zamatos turbolya 2013.11.19. 14:58:38

Ami még nagyobb gáz, hogy a "szakértő" névtelen marad az eljárás során. Azaz aki megkapja a szakvéleményt, nem tudhatja meg belőle, hogy ki bírálta, s a bírálónak milyen kompetenciája van az adott kérdésben.
Az SZTNH ráadásul gyakran alkalmaz külsős szakértőket. Adott esetben simán megtörténhet, hogy egy pályázathoz beszerzendő k+f minősítést egy másik pályázó érdekeltségi körébe tartozó szakértő bírál el, nyilván nem pozitívan. A kérelmező meg nézhet hülyén maga elé, s nem érti, hogy miért született az az eredmény, amit kézhez kapott.
A jogállamiságnak a csírája sincs benne az SZTNH eljárásában sem az előzetes, sem az utólagos minősítések esetén.

Reith János 2013.11.19. 15:31:06

Magyarország valóban nagyon kicsi, főleg ha egy-egy szűkebb szakmaterületet nézünk, szinte mindenki ismeri az adott piac többi szereplőit. Talán nem is az a legnagyobb baj, hogy a szakértő nem kell adja a nevét a munkájához, hanem sokkal nagyobb probléma az, hogy nincsen semmiféle garancia arra, hogy valóban kompetens személyt bíznak meg a szakértői vélemény elkészítésével. Továbbá nincs lehetősége az elmarasztalt félnek arra, hogy az utólagos minősítés esetén a szakértői véleményt megkérdőjelezze, s a Hivatalt új eljárásra kényszerítse.

Sajnos nem a névtelenséget kell tekintsem abból a szempontból sem a legnagyobb problémának, hogy esetleg éppen egy ellenérdekelt szakértőhöz kerülhet a projektünk. Sokkal nagyobb baj az, hogy a szakértők egy részének az emberi tartását, a Hivatal belső ellenőrzési rendszerét nem tarthatjuk elegendőnek arra, hogy a végén elfogulatlan, szakmai szempontból kifogástalan határozat szülessen.

A jog természetesen sok helyzetre kínálhat jó megoldást, de mindent csupán jogi eszközökkel szabályozni nem lehet, s nem is érdemes. Az innovációnál maradva, a legfontosabb tehát az volna, hogy a szakmaiság és a tisztesség felül tudjon kerekedni azokon a kicsinyes rövid távú érdekeken, amelyek sajnos túlzottan gyakran húzódnak meg a háttérben, s csak ritkán kerülnek a felszínre. A magam részéről jobban hiszek a megelőzésben, mint az utólagos leleplezések erejében. Ezért igyekszem inkább az általános tanulságokat megfogalmazni, mint a konkrét ügyek konkrét szereplőit kiszerkeszteni.

zamatos turbolya 2013.11.19. 15:58:54

Köszönöm a szerző észrevételeit. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy a pályázati rendszer eleve a szakmaiság és a tisztesség ellen dolgozik. A probléma az, hogy nem úgy működik a dolog, hogy van egy ötletem, amit meg akarok valósítani és keresek hozzá pályázatot, hanem amilyen pályázat van, olyan tevékenységet imitálok a pályázat előírásainak megfelelően.
A nyomor felülírja a szakmaiságot és a tisztességet, vagy ahogyan a cikkében fogalmaz: a rövidtávú, kicsinyes érdekek győznek a hosszútávú, szakmailag és erkölcsileg megkérdőjelezhetetlen döntések fölött.

Reith János 2013.11.19. 16:26:26

Sajnos nem vitatkozhatok azzal, hogy „a nyomor felülírja a szakmaiságot és a tisztességet”, a kelleténél is sokkal gyakrabban. Jómagam is ebben az országban élek, így csak megerősíteni tudom ezt. Irigylésre méltónak kell tartani ma már mindazon emberek helyzetét, akik megengedhetik maguknak azt a luxust, hogy mindig és mindenben megőrizhessék tartásukat, ragaszkodhassanak elveikhez. Ugyanakkor nem szabad elfogadnunk természetes dolognak azt, hogy ez most így van, s ez mindig így is marad. Sokkal többet kellene tenni ez ellen, mint ami ma ez ügyben történik.

Egyetértek azzal is, hogy az ember ne legyen naiv és bátortalan se. Ha úgy gondolja, hogy méltatlanul támadás, vagy kár érte, akkor igyekezzen megkeresni a maga igazát. Úgy gondolom, hogy ez a fajta mentalitás viszi előre a világot.

A pályázati rendszer hibáit sok helyen és sokszor tettem szóvá. Valóban túl kellene már lépni azon, hogy "ingyen" pénzekért méltatlan játszmák folynak a háttérben. Az új szabályok alapján a K+F minősítések is szerepet kaptak a pályázati rendszerben.

zamatos turbolya 2013.11.19. 17:04:30

A legnagyobb bajnak azt látom, hogy míg mindenki igyekszik jogokat formálni a k+f területén, addig a kötelességektől szabadulni igyekeznek a szereplők. Van Nemzetgazdasági Minisztériumunk, Nemzeti Fejlesztési Minisztériumunk, Nemzeti Innovációs HIvatalunk, Nemzeti Adó- és Vámhivatalunk, Szellemi Tulajdon Nemzeti HIvatalunk, mind-mind beleszólni kíván a k+f ágazat működésébe, ugyanakkor felelősséget egyik sem vállal. Ez történik most az SZTNH életében is: menekülnek a felelősségtől, s ezt még törvénybe is iktatják.

A pályázatok kiírói nem vállalják annak a felelősségét, hogy eldöntsék, valami k+f e, vagy sem, az SZTNH nem vállalja fel, hogy teljeskörűen vizsgálódik, s a döntése szakmai alapokon születik. A NAV nem vállalja fel, hogy alaposan végezze a vizsgálatokat, s azokat büntesse, akik valóban vétkesek (lásd jelenleg napvilágot látott ügy) a Minisztériumok nem vállalják fel, hogy rendet rakjanak ebben a kuplerájban.

Mindenki csak a hasznot szeretne húzni a maga területén - munka és felelősségvállalás nélkül.

Reith János 2013.11.19. 17:30:03

Semmi bajom nincs azzal, ha az emberek hasznot szeretnének mindenből húzni. Az viszont már elfogadhatatlan a számomra, ha cserébe ezért nem kívánnak semmit tenni. Ebből az általános problémából kiindulva vélhetően igaz, hogy a legsikeresebb innováció az lesz, ha sikerül a jogok és kötelességek összhangjának a megteremtését szolgáló megoldást egyre több területen is megtalálni.

zamatos turbolya 2013.11.19. 19:59:11

Ezen a ponton merül fel egyébként a hivatal - egyén felelősségének kérdése. Meddig lehet ráfogni a hivatalra, a hivatali lojalitásra, köztisztviselői létre a saját helyzetünk fonákságait, illetve hol jön el az a pont, amikor a kisember kinyitja a száját és megálljt parancsol a gépezetnek.

Nagyon jól mutatja a helyzetet Horváth András, ex-adóellenőr ügye: index.hu/gazdasag/2013/11/12/horvath_andras_nav/

Jó lenne megérteni a hivatalok homályába burkolózó többi ellenőr, szakértő észjárását, akikkel egyébként ha magánszemélyként beszélget az ember, nagyon világosan látják a helyzetet és a saját hivataluk problémáit is.

Reith János 2013.11.20. 08:47:49

A kettős erkölcsnek hazánkban és a világban is sajnos sokkal szélesebb körű az elterjedtsége, mint azt az ember remélné és gondolná. Lassan eljutunk oda, vagy talán már ott is tartunk, hogy az tekinthető szellemileg gyengének, aki csak egyetlen erkölcsi mérce szerint képes gondolkodni. A jelenkori viszonyok között ugyanis az lehet eredményes, akinek van egy erkölcsi mércéje a külvilág felé, s van egy ettől gyökeresen különböző másik, amely szerint intézi a dolgait. Ez utóbbinál többnyire az értékek helyett a rövid távú érdekek jelennek meg mérlegelési szempontként. A kívülálló részéről ez gyakran úgy is megfogalmazódik, hogy más az erkölcsi mércéje ezen embereknek saját magukkal, s más mindenki mással szemben.

Tsülög_Te_ló 2013.11.20. 11:46:04

Ezek szerint az SZTNH-nál akár a portás is adhat szakértői véleményt????? Vannak még csodák.

zamatos turbolya 2013.11.20. 19:24:43

@Tsülög_Te_ló: akár adhatna is... Senki sem tudná meg, hogy ő volt.