magastud_alacsony_eletszinv_kep.jpg

  A hazai tudománypolitika tervezését és megvalósulását figyelemmel kísérve egy sor ellentmondást, súlyos szemléleti anomáliát, tévedést találhatunk. Vélhetően ezeknek is jelentős szerepe van abban, hogy minden szóbeli szándék ellenére a helyzetünk az utóbbi évtizedekben nem javul.

  Nap mint nap azt halljuk, hogy Magyarország a tudás területén nagyhatalom. Amikor az ezt alátámasztani hivatott érveket keressük, sajnos sokkal inkább a múltban, mint a jelenben találhatjuk meg azokat. A rendszerváltás után is azzal igyekeztünk hazánkba csábítani a külföldi tőkét, hogy itt igen jól képzett és egyben olcsó munkaerő várja őket. Ezt látszólag sikerült is egy ideig igazolni, aminek nagyon súlyos össztársadalmi következményei lettek. A magyar munkaerő alacsony bérszínvonala miatt a munkaadók szinte minden munkakörben egy szinttel magasabb végzettségű szakembereket kezdtek el foglalkoztatni. Ennek következtében az iskolázottság legalacsonyabb fokán állók ki is szorultak a munkaerőpiacról. A magas iskolázottsági szintet követelő munkahelyek nagy számban szűntek meg, így például a tudományos pályákon is radikális létszám és színvonal csökkenés következett be.

  Egy egészséges és harmonikus fejlődés esetén, egy valóban innovatív környezetben ennek éppen az ellenkezője történik. A magas műszaki színvonalon működő gazdaságban az alacsonyabb képzettségű munkaerő is képes a társadalmilag szükséges javakat előállítani. A magasan képzett munkaerő pedig a kutatás-fejlesztés számára felszabadul.

Az elmúlt húsz év elfogulatlan és önkritikus értékelése alapján azt kell mondjuk, hogy tudománypolitikai szempontból is súlyos hibákat követtünk el. Megpróbáltunk a világ számára magunkról egy mítoszt felépíteni, ami azzal ártott a legtöbbet, hogy azt magunk is elhittük. Még nagyobb baj, hogy a mai napig nem akarunk szabadulni tőle.

  Mondjuk ki végre őszintén:

  A magyar tudomány jelenlegi fejlettsége több területen is messze elmarad attól, amit mi róla nem csupán gondolunk, hanem a hivatalos kommünikékben hangoztatunk. Minden beavatott jól tudja, hogy önámítás számba menő hazugságok azok az értékelések, amelyek hazánk tudományát élvonalbelinek állítják be.

  Az intézményes oktatás mindegyi
k területét nagymértékben lerontottuk. Így ma már nem beszélhetünk sem szakképzésről, sem pedig magas szintű felsőoktatásról. Ahol esetleg még ennek a nyomai fellelhetők, az az üdítő kivétel.

  A gazdaságban végbement kiárusítás következtében elvesztettük ellenőrzésünket a saját létfeltételeinket biztosító javak többsége felett. Nem elég, hogy a múltbeli örökségünket kiárusítottuk, de a hitelezhetőség határáig a jövőt is elzálogosítottuk. Az érintett tudományok képviselői pedig nem hogy nem akadályozták meg ezt a folyamatot, hanem sokszor még asszisztáltak is hozzá. A tudomány területe reprezentatív mintája a magyar társadalomnak. Lényegében ugyanazok a problémák jelentkeznek itt is, mint a társadalmi létformák bármelyikében.

  Hosszan sorolhatók azok a súlyos hibák, amelyeket az ország ez elmúlt két évtizedben elkövetett, s amelyekben a tudományok felelőssége is fellelhető. Nem tekinthető jó megoldásnak, ha továbbra is jól hangzó magyarázatokat keresünk ezeknek az ellentmondásoknak a feloldására, ahelyett, hogy a problémákat nevén neveznénk, s a megoldásukra tennénk lépéseket.

  Kénytelen vagyok azt állítani, hogy egy ország tudománya annyit ér, amennyi abból az ott élő közösség számára hasznosul. Meddő az a tudomány, amely tartósan nem képes új értéket előállítani. Az ellentmondás tehát nem ott húzódik, hogy magas szintű tudományunk ellenére alacsony fejlettségű szinten van a gazdaságunk és a társadalmi létünk valamennyi területe. Sokkal inkább sajnos az ellentmondás a valóság és az általunk elképzelt körülmények között feszül. Felépítettünk magunknak egy vonzó virtuális világot, amelyhez láthatóan ragaszkodni fogunk mindaddig, amíg a tényleges valóság ki nem józanít bennünket. A nemrégiben bekövetkezett totális válság talán segít ennek a felismerési folyamatnak a felgyorsításában.

  Minél előbb ismerjük fel a jelenlegi helyzet tarthatatlanságát, minél előbb kezdjük meg a realitás talaján meghatározni a teendőket, annál korábban van esélyünk az elszegényedéssel járó leszakadási folyamatból, egy gyarapodást eredményező, felzárkózási irányba váltani.

dr. Reith János

A bejegyzés trackback címe:

https://innovacio.blog.hu/api/trackback/id/tr265561670

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HorváthÁ 2013.10.17. 08:13:35

Jó cikk, főleg azoknak, akik tudnak olvasni a sorok között!
Azoknak kicsit kényelmetlen is lehet olvasni....

Ugyanakkor sokszor túl általános kijelentéseket tesz.

zamatos turbolya 2013.10.17. 14:56:06

Ideje lenne a tudomány jeles képviselői részéről is egy olyan coming out-nak, mint amit egy-két értelmesebb focistánk bevállalt az utóbbi napokban.
Nem tisztem, de éppen ez a sztori (foci) védi meg a cikkírót: az általános kijelentései ezen a területen is igazak:-)
Egyébként valószínűleg még ezer olyan terület van kishazánkban, ahol ki kellene/lehetne mondani: a király meztelen.

zamatos turbolya 2013.10.17. 15:00:05

A legújabb hírek szerint amúgy megint alakult egy testület, ami a hazai tudománypolitikáért, kutatásfejlesztésért és innovációért felel. Eknöke a miniszterelnök, tagjai a kormányból kerülnek ki, illetve még egy tagja van, vajon ki? Az Akadémia elnöke. Ők osztják a pénzt és értékelik az eredményeket. Hogy az előbbi bejegyzésnél maradjak: ÖNGÓL! Nyilván az akadémia megint megkapja majd a nagy pénzeket, cserébe elmondja, hogy milyen szuper kormányunk van - és továbbra sem csinál semmit. Mi pedig csodálkozunk, hogy nem nő a GDP, pedig milyen frankó tudősaink vannak!