dldh.hu 2016.02.03. 10:02

Folytatom

Az innováció blogot 2013-ban azzal az elhatározással indítottuk útjára, hogy egy folyamatosan bővülő kör szerzősége és hozzászólásai mellett kialakulhasson egy olyan eszmecsere, amely a hazai innováció ügyét szolgája. A hazai innováció sanyarú helyzete sajnos nem új jelenség, ezért bőségesen volt idő összegyűjteni azokat a tapasztalatokat, amelyeket érdemesnek láttunk az ezen terület iránt érdeklődőkkel megosztani.

 Mindenki jól ismeri azt a mondást, amely szerint utólag könnyű okosnak lenni.

Vannak azonban tipikusan olyan esetek, amikor nem csak utólag, hanem előzetesen is megmondható, hogy egy-egy feltételrendszer kialakulása, kialakítása esetén mi fog bekövetkezni igen nagy valószínűséggel. A tudomány célja is az, hogy olyan módon legyen képes leírni a természeti és társadalmi jelenségeket, hogy az általa feltárt összefüggések alapján a jövőre vonatkozó „jóslások” is elvégezhetők legyenek.

Az origón Zubor Zalán tollából 2015.09.24.-i napon „A szakértőket is meghökkentette a PISA-teszt eredménye” címmel született írásából megtudhatjuk, hogy „Harmincnégyből a harmincadik helyen végeztek a magyar diákok az internetes szövegértést mérő teszten 2012-ben, sokan bele sem kezdtek a feladatokba. Az élen ismét csupa ázsiai ország végzett.” A cikk online változata az alábbi linken olvasható:

http://www.origo.hu/gazdasag/20150924-pisa-teszt-magyar-eredmenyek-digitalis-szovegertes.html

Az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség 2015. szeptember 22.-i napon sajtó- és szakmai tájékoztatót tartott, amelyen több fontos információt osztott meg a résztvevőkkel.

Az innováció tárgyában megtartott konferenciáról tudósítást adó írásban már röviden szó esett arról, hogy több sarkosan megfogalmazott véleményt volt alkalmam megismerni. Ilyennek tekinthető a jelen írás címét adó megfogalmazás is.

A felsőoktatás állami finanszírozása körül sok vita van ma is, ugyanis Varga Mihály miniszter szerint a hamarosan a kormány elé kerülő stratégia a jövőben az egyetemek és főiskolák finanszírozását minőségi szempontok alapján határozná meg. A rendszerváltás előtt intézményfinanszírozás volt hazánkban a jellemző, az 1989-90-es átmenetet követően a mai napig alapvetően a hallgatói létszámokkal arányos normatív szabályozás van életben. A rendszerváltást követően oktatáspolitikai döntés született arról, hogy a felsőoktatásban résztvevők létszámának a jelentős növelésére van szükség. A felsőoktatási intézmények többsége azonban nem volt érdekelt abban, hogy a hallgatói létszámokat növelje. A hallgatói létszámhoz igazodó normatív finanszírozás bevezetése ösztönzőként hatott, a felsőoktatási létszámok kibővítése, a képzési struktúra átalakítása viszonylag gyorsan megtörtént.

A politikai szereplők többsége jól betanult, politikailag korrekt szövegek alkalmazásával kiváló szónoklatokat képes előadni a megújulás fontosságáról. Amikor azonban a végrehajtásra, az elvek gyakorlatban való alkalmazására kerülne a sor, sok ellentmondás kerül a felszínre.

 

Az innovációs konferenciák szüneteiben „szakmabeliekkel” történt beszélgetések alapján kijelenthetem: nem vagyok egyedül azzal a véleményemmel, hogy ma Magyarországon sokkal több a megélhetési innovátor, mint a valódi. Ez a felismerés már eléggé régen megszületett sokakban, de ennek a helyzetnek a megváltoztatására sajnos nem történtek átütő erejű lépések. Mérések sem készültek az állítás igazolására, vagy éppen cáfolatára, de a magam szubjektív megítélése szerint a számos egyedi eset tapasztalataiból egy folyamatosan romló helyzet képe bontakozik ki.

Nagyon elkeserítő az innováció iránt minden nehézség ellenére elkötelezett emberektől azt hallani, hogy életképes innovatív ötletek hasznosításával idehaza felesleges is kísérletezni. Tanulságos történetek tucatjai forognak közszájon arról, hogy milyen módon sikerült egy-egy világraszóló eredményt ellehetetleníteni. Hasonlóképpen hosszú a listája azoknak a magyar vonatkozású felfedezéseknek, találmányoknak, amelyek ugyan itthon születtek meg, de már nem idehaza hasznosultak. A kezdeti gáncsoskodások után a feltalálók úgy döntöttek, hogy a világ más részén próbálnak szerencsét. Az utólagos, sokat szelídült vélemények szerint idehaza többnyire csak ostoba, irigy, s csak akadályok építésére képes emberekbe és intézményekbe ütköztek annak idején.

Az előző írás tárgyát képező konferencia szünetében több emberrel beszélgetve, a saját tapasztalataimat is figyelembe véve kijelenthető, hogy az innováció ügyében nem csak Magyarországon, hanem Európa szerte folyamatosan romlik a helyzet. Az un. európai paradoxonnal szokás magyarázni az európai vállalatok a világ élvonalától elmaradó innovációs teljesítményét. Az innováció tehát a kontinensünkön magasnak ítélt K+F teljesítmények ellenére­ messze elmarad az amerikai és a japán eredmények mögött. Magyarország innovációs teljesítménye pedig még az Unióétól is jelentősen leszakadt. A vállalatok az elvárhatónál sokkal kisebb mértékben alkalmazzák a magas szintűnek értékelt európai tudomány eredményeit. Magyarországon nagyon hasonló vélekedésekkel találkozni, amikor a KKV-k innovatív képességei kerülnek szóba.