Az előző írás tárgyát képező konferencia szünetében több emberrel beszélgetve, a saját tapasztalataimat is figyelembe véve kijelenthető, hogy az innováció ügyében nem csak Magyarországon, hanem Európa szerte folyamatosan romlik a helyzet. Az un. európai paradoxonnal szokás magyarázni az európai vállalatok a világ élvonalától elmaradó innovációs teljesítményét. Az innováció tehát a kontinensünkön magasnak ítélt K+F teljesítmények ellenére­ messze elmarad az amerikai és a japán eredmények mögött. Magyarország innovációs teljesítménye pedig még az Unióétól is jelentősen leszakadt. A vállalatok az elvárhatónál sokkal kisebb mértékben alkalmazzák a magas szintűnek értékelt európai tudomány eredményeit. Magyarországon nagyon hasonló vélekedésekkel találkozni, amikor a KKV-k innovatív képességei kerülnek szóba.

A 2014. augusztus 15. keltezéssel „Magyarország Partnerségi Megállapodása a 2014-­2020-as fejlesztési időszakra” címmel készült anyag ezzel kapcsolatban a következőt mondja:

„A magyar innovációs rendszer egyik gyenge pontja, hogy a kis- és középvállalkozásoknak mindössze 13%-a végez önálló innovációs tevékenységet, miközben az uniós átlag 30% körül mozog (IUS, 2011). Noha az utóbbi időben ígéretes fejlődés indult el a technológiai start-up-oknál, többek között olyan uniós támogatási programok hatására is, mint a JEREMIE, a valódi áttörés, egy teljes startup ökoszisztéma kiépülése még várat magára. Egyre jobban látható viszont, hogy a KKV szektor alacsony innovációs aktivitása, valamint gyenge képessége arra, hogy bekapcsolódjon a technológia-intenzív globális termelési hálózatokba és innovációs értékláncokba, mára a gazdasági növekedés egyik legnagyobb akadályává vált.”

Az idézet ugyan valós tényeket említ, de az okok és a lényeg megnevezésével adós marad. A szóhasználat viszont olyan okokat sejtet a háttérben, ami egyszerűen nem felel meg a valóságnak. A magyar KKV-k többsége nem azért nem foglalkozik innovációval, mert "gyenge a képessége". A számos ok közül első helyen kell említeni azt a túlméretes bürokráciát, amelynek letörésébe eddig valamennyi kormány bicskája beletörött (ha ugyan megpróbálta csökkenteni), ami elvon minden fejlesztési forrást. Erre kiváló bizonyíték az innovációs járulék bevezetése, majd néhány év után ezen pénzek adók módjára való beszedése, valamint a korábbi években igénybe vett adókedvezmények utólagos behajtásának anomáliái.

Másrészt sajnos nem olyan a gazdasági környezet, hogy a cégek többsége hosszú távon gondolkodhatna. Napi túlélési gondokkal küzdenek. A szavak szintjén a KKV-k támogatása, az innováció, a képzés, stb. fontosságáról születnek ugyan politikusi szónoklatok, amikor pedig a végrehajtásra kerülne a sor, a banánköztársaságok szintjére süllyedt jelenségekkel találkozhatunk.

A fenti idézet azonban az alábbi módon folytatódik:

„Mindez azt is jelenti, hogy a KKV-knál kedvezőbb KFI jellemzőkkel bíró nagyvállalkozások célzott KFI fejlesztései az innovációs értékláncokon keresztül sokat tehetnek a KKV szektor erőteljesebb KFI aktivitásáért is. Magyarországon így a nagyvállalati KFI támogatások is indokoltak lehetnek, különösen, ha hozzájárulnak a KKV-k integrálásához az érték- és innovációs láncokba.”

Amennyiben a szerzők szerint a nagyvállalatok kedvezőbb adottságokkal rendelkeznek a KFI terén, akkor joggal merül fel a kérdés, hogy miért indokolt ezen jobb helyzetben lévők támogatása? A támogatás szándékát illetően is vannak kétségeim. Az értékláncokba való integrálás vajon nem egy „beszállítói szerepbe” való záródást eredményez hosszú távon?

Sokszor voltan kénytelen a sajtóból és tankönyvekből szerzett műveltséggel rendelkező vitapartnereimmel szemben a hazai gazdaság szereplőit a fentihez hasonló felszínes és igaztalan vádakkal szemben megvédeni. Vélhetően még sokszor el kell mondanom, s különböző helyeken le kell írnom, hogyan is kell a megkérdőjelezhetetlennek látszó statisztikai tényeket helyesen értelmezni. Amikor a nagyvállalatok, s a hazai kisvállalkozások hatékonyságát, hozzáadott érték termelését statisztikai adatokkal össze szokták hasonlítani, egyszerű példákkal világítom meg számukra a valós helyzetet.

A mezőgazdaság területén jól mutatja az alábbi aktualizált adatsor az értéktermelés anomáliáit: 2015-ös évi szezonban a dinnye felvásárlási ára 23-28 Ft/kg volt. A boltokban ennek az összegnek a négyszeresével találkozhatott a vásárló. Felmerül a kérdés, hogy a dinnye előállításának a folyamata az áruház polcáig való szállítással, amit jellemzően KKV szintű termelők végeznek, a GDP előállítási folyamatban valóban ilyen kis értéket képvisel? Nem inkább az alábbi módon kellene fogalmazni?: A KKV-k a túlélésük érdekében a GDP előállításában a nehéz és kockázatos feladatokat kénytelenek magukra vállalni, amiért a kiszolgáltatott helyzetüknél fogva csak alacsony jövedelmet tudnak realizálni. A statisztikákban pedig ez úgy jelenik meg, mintha alacsony hatékonysággal dolgoznának, alacsony hozzáadott értéket lennének csak képesek előállítani. Pedig csupán arról van szó, hogy kiszolgáltatott helyzetük miatt a ténylegesen előállított érték csak kis hányadát tudják realizálni, amit aztán a statisztikákban úgy magyaráznak a teljes valóságot nem ismerők, hogy alacsony hatékonysággal dolgoznak a KKV-k.

Kiválóan mutatja a torz szemléletet az alábbi ipari területről származó másik példa is, amihez hasonlókkal szinte minden nap találkozom:

A boltokban kaphatók különböző tömegben gyártott termékek (pl. postaládák), ami valamilyen okból nem felel meg a vevőnek, például mert nem szerelhető fel a régi tönkrement helyére a mérete miatt. Érthető okból szeretne tehát magának csináltatni egy egyedi postaládát, s ezzel az igényével elmegy egy KKV-hoz, mert a multi cégek ilyen igényekkel általában foglalkozni sem hajlandók. Amikor pedig egy egyedi postaládára magasabb árat kap, mint a hasonló bolti termék ára, akkor nem akarja megérteni. Gyakran hallom, hogy nagyon drágán dolgoznak a KKV-k, bezzeg a multik olcsón és jó minőségű terméket állítanak elő. S ennek nyilván az az oka, hogy a termelésük hatékonysága magasabb. A logikai következtetés azonban teljességgel hibás. Nagyon nem mindegy, hogy egy adott termék megtervezése, legyártása esetén minden kapcsolódó költség hány darab terméken osztódik el. Ha valamiből egyetlen, vagy nagyon alacsony számú példányt kell készíteni, akkor azon ugyanúgy el kell végezni az előkészítési műveleteket, aminek költsége van. Kijelenthetjük tehát, hogy az egyedi, vagy kis sorozatban gyártott postaláda nem azonos a tömeggyártásból származó termékkel. Alapvetően más minőséget képvisel. Ez egyébként a mezőgazdasági termékek esetében is igaz.

Divat ma a hazai KKV-k gyenge innovációs potenciáljáról, alacsony hatékonyságáról beszélni éppen abban a közszférában, amely működésének hatékonysága nagyságrendekkel marad el a KKV-k mögött. A közszférában jellemző munkamorálról a fiatal gyakornokoktól sok érdekeset lehet hallani.

Ha az innováció feltételeit megteremteni komolyan gondoljuk, megítélésem szerint sürgősen el kellene felejteni mind a nagyvállalati, mind pedig a KKV-k támogatását. Esetleg ugyanezen támogatási összegek felhasználásával helyette olyan megrendelésekkel kellene a gazdaság minden szereplőjét ellátni, amelyek kikényszerítik az innovációt. Az államnak élen kellene járnia az olyan igények megfogalmazásában és megrendelésében, amelyek innovatív megoldásokkal valósulhatnak meg. Ezzel szemben a magyar valóság ma az, hogy éppen az állam szolgálatában álló hatóságok és hivatalok azok, amelyek a leginkább akadályozói a változásoknak, az általános fejlődésnek.

Az európai paradoxon fennállását különböző statisztikák igazolják. A tudományos teljesítmény szokásos mérőszámai nem mutatnak hátrányt a világ élen járó országaihoz képest, ugyanakkor tudomány eredményeit hasznosítani hivatott K+F eredmények vonatkozásában, például a szabadalmak számában már jelentős lemaradás figyelhető meg. Különösen aggasztó tény, hogy a hangzatos célok és elhatározások ellenére az elmúlt évtizedben helyzet nem javul, sőt a különbség még ma is tovább növekszik. Magyarországon a szabadalmak múlt évi statisztikái 50 éves mélypontot mutatnak. Erről bővebben az alábbi linken találhatók beszédes adatok:

http://szabadalom.blog.hu/2015/04/03/magyar-szabadalom-melypont

Az innováció ügye tehát Európa szerte a szónoklatok szintjén kiemelt jelentőséggel bíró terület, amikor pedig az érdekében folyó lépéseket elemezzük, a rövid távú gondolkodás győzelmét láthatjuk mindenütt. A válságban lévő gazdaságokban a rövidlátó politika általában a hosszútávon ígéretes területekről von el forrásokat. Azért szokás a tudomány, a kutatás-fejlesztés, az oktatás, az egészségügy területéről pénzeket kivonni, mert ennek hatásai nem azonnal jelentkeznek. Hosszabb távon ez a forráskivonás már súlyos következményekkel jár, s egy nagyon nehezen megfordítható folyamatként terheli meg a társadalmat. A múltban elkövetett hibák miatt most ilyen helyzetben van Európa, s ezen belül Magyarország is. A bénultság és zavarodottság állapotának az illusztrálására jobb példát nem is találhatnánk, mint amit a migrációs helyzet eredményezett. Naponta kaphatunk erről egyre elszomorítóbb képeket a médián keresztül.

Az innováció feltételei között első helyen általában mindenkinek a pénz szokott eszébe jutni. A közvélekedés szerint első sorban ez hiányzik ma is ahhoz, hogy eredményesebb lehessen az innováció. A magam részéről azonban nagyon örülnék, ha csupán a pénz hiánya volna a fő akadály. A pénz sokkal könnyebben pótolható, mint az innováció lényegét adó magas szintű, kreativitással párosuló tudás. Ha valaki eddig nem tanult meg valamely magas szintű tevékenységet professzionális módon művelni, bármennyit fizethetnek neki, attól még nem fog egyik napról a másikra megtanulni sem hegedülni, sem pedig kutató-fejlesztő munkát végezni. A hosszú évek alatt, kemény munkával elsajátítható képességek és készségek területén meglévő lemaradást nem lehet napok, hetek és hónapok alatt sem behozni, mint ahogy azt nagyon gyakran felelőtlen véleményformálóktól hallani.

Magyarországon tovább tetézi a bajt, hogy az „ agyelszívás” folyamata a mai napig működik, s erre rakódnak még rá azok az abnormális jelenségek, amelyekről ezen a blogon is sok szó esett már. Sok olyan területe van az életünknek itt Európában, amelyet illetően valóban a 24. órában vagyunk. Az innováció ügyét is kénytelen vagyok ide sorolni. Ha nagyon rövid időn belül nem történnek hathatós következményekkel járó lépések, akkor egyre több jól felismerhető párhuzamot lesz alkalmunk vonni a jelen történései és a római birodalom bukásának időszaka között.

Keserű tapasztalataim ellenére fontosnak tartom, hogy a fenti kérdésekről széles körű vita folyhasson. Bízom abban, hogy sokan vagyunk, s egyre többen leszünk Magyarországon és Európában is, akik számára nem csak az „élj a mának”, hanem „a holnap iránti felelősség” fogalma is jelent valamit.

dr. Reith János

A bejegyzés trackback címe:

http://innovacio.blog.hu/api/trackback/id/tr737789354

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.