img_opinions.jpg

A BME-n a közelmúltban megtörtént az alapszakok felülvizsgálata, a tanárok, a diákok és az ipari partnerek körében végzett felmérések kiértékelése. Az egyes eldöntendő kérdésekre adott válaszokból sok érdekes és számszerűen is megjeleníthető tapasztalat olvasható ki. Talán még ennél is tanulságosabbak azonban azok a szöveges megjegyzések, amelyekkel a hozzászólók fontosnak ítélték kiegészíteni a mondandójukat.

A felmérés során a hallgatók és az oktatók által felvetett problémák megoldása érdekében indokolt volna egy átfogóbb elemzés elkészítése. Ugyanakkor egy félig-meddig kívülállónak tekinthető mérnök szemével úgy látom, hogy a kritikai észrevételek javát adó részproblémák mellett további olyan fontos kérdések maradtak megválaszolatlanul, amelyekre a felmérés nem terjedt ki, de a képzés színvonalának fejlesztése érdekében foglalkozni kellene velük.

A felmérésből származó alábbi idézetek kiválóan fogalmazzák meg azokat az oktatók és a hallgatók által felvetett problémákat és ezekre megoldást jelentő tennivalókat, amelyek döntő hányada az éppen most készülő felsőoktatási stratégia helyzetértékelésében is megtalálható.

„Nagyon fontos a hallgatók gyakorlati tapasztalatszerzését elősegíteni......”

A több részből összeállított értékelésben sok helyen köszön vissza az a gondolat, amely a gyakorlati orientáció erősödését kéri, követeli. A gépészmérnöki szakmát a törvény gyakorlatigényes szakterületeként definiálja, amit a felsőfokú képzésnek is akceptálnia szükséges. Az orvosi szakma is ősidők óta gyakorlatigényes, amire okkal büszkék az orvostan hallgatók.

„Ezáltal a sok elméleti illetve táblával-krétával előadott ismeret kézzelfoghatóvá válik.....”

A gyakorlati orientációnak az elméleti képzésben olyan módon kell megjelennie, hogy az adott absztrakt elméleti ismeret a hallgatók számára valóban kézzelfoghatóvá, s ebből fakadóan sokkal könnyebben megérthetővé és megtanulhatóvá váljék.

 „a hallgatókat ezáltal motiválni tudjuk......”

A tapasztalatok azt mutatják, hogy az ismeretanyag gyakorlatban hasznosítható módon való felvezetése nem csak a tanulást könnyíti meg, hanem motiváló hatása is van. Ezt fogalmazzák meg a következő hozzászólások is:

„Több önálló gyakorlati projektfeladatra lenne szükség, ami motiválja a hallgatókat.” „Egy egyedi valós mérnöki probléma megoldása több tudást ad, mint 10 kreditnyi előadás.”

„.... ismeretek is jobban hasznosulnak, ha a hallgató érti, hogy mire kell azokat használnia.”

Az oktatás hatékonyságát rontja az is, ha a tananyag felépítése nem kellően átgondolt.

„Túl sokszor tanítják meg ugyanazt.......”

A tananyagot újra kellene gondolni, ugyanis az elmúlt években a bekövetkezett tartalomváltozások egyszerre okoztak felesleges átlapolásokat, de ami még ennél is nagyobb baj, áthidalhatatlan szakadékokat.

„ A hallgatók MSc melletti munkavégzése erősen a tanulás rovására megy,....... „

A hallgatók MSc melletti munkavégzése megítélésem szerint csak akkor megy a tanulás rovására, ha nem a tanultakkal összhangban lévő munkavégzésről beszélünk. Az MSc időszakában már sokkal könnyebb olyan mérnöki feladatokat találni a hallgatók számára, amely inkább segíti, mint hátráltatná őket a tananyagban való haladásban.

„...több személyes feladat célszerű.

Kétségtelen tény, hogy az egyes hallgatók tudásszintje, érdeklődési köre között óriási különbségek vannak. A képzés hatékonyságát nagymértékben javítja az, ha személyre szabott feladatok megoldásával történik meg a tananyaghoz való kapcsolódás.

„Ez miatt a tudás nem tud elmélyülni és általánosan tapasztalható, hogy csak felületes, nem összefüggő ismeretekkel rendelkeznek.”

A magam tapasztalata is az, hogy az egyetemen sokkal inkább információk, adatok nagy mennyiségben való átadására és számonkérésére alakultak ki módszerek, mint a lényeges összefüggések bemutatására és megértetésére. A vizsgára történő gyors tanulás általában ugyanilyen  gyorsan elillanó tudást eredményez. Márpedig a mérnöknek valós problémák megoldása során kreatív módon alkalmazható tudásra van szüksége. A vizsgán kiváló „visszhangként” teljesítő hallgató többnyire nem azokról a képességekről kell számot adjon, amelyek az alkotó mérnöki munkában való részvétel feltételét jelentik.

„További probléma, hogy az alapozó ismeretek nem alapozzák meg a szakmai tananyagot.”

„Célszerű lenne a száraz ismeretközlésen túl megmutatni ezek későbbi gyakorlati hasznát. Ez a megjegyzés a matematikai ismeretekre kiemelten vonatkozik, de ugyanúgy érvényes az egyéb természettudományos és gazdasági ismeretekre is.”

Mindkét megjegyzés az alapozó tárgyakat illetően fontos módszertani változásért kiált.

Az alapozó tárgyak célja már a nevéből fakadóan is a szakmai tárgyak számára szükséges eszközök elsajátíttatása, begyakoroltatása. Ha a hallgatók, vagy oktatók úgy gondolják, hogy ez az alapozás nem megfelelő, akkor ezen nagyon sürgősen változtatni kell. Garantáltan megtalálhatók azok a jó gyakorlati példák, amelyek egy-egy természettudományos tantárgyban oktatott fejezet létjogosultságát igazolják a hallgatók számára. Amennyiben azonban nem találni ilyen példát, akkor valóban joggal merülhet fel mindenkiben a kérdés, hogy az adott elméleti ismeret szerepeltetésének a tananyagban mi értelme van.

„Mivel a hallgatók egyre nagyobb nyomást gyakorolnak a tanszékekre, hogy csökkentsük a számonkérés mennyiségét, szigorúságát, minőségét, sok tanszék enged a nyommásnak, s egyre kevésbé lehet számítani arra, hogy amit a hallgatók papíron megtanultak, azt valóban tudják.”

A képzési színvonal folyamatos romlásának kérdésében szinte mindenki egyetért. Nyilvánvalóan számos okkal magyarázható a visszafejlődés. Vélhetően a sok ok között az egyik az, hogy a hallgatók nyomást gyakorolnak a tanszékekre. A valódi probléma azonban az, hogy a téves szerepfelfogásból fakadóan ezt megtehetik. Beszédes tény, hogy a nyomásgyakorlás nem a még több és színvonalasabb képzés érdekében történik.

„A laboratóriumi kapacitás növelése szükséges lenne.”

A laboratóriumi kapacitás növelése egy érdekes megállapítás, különösen ha azt látjuk, hogy az egyetemek laboratóriumaiban lévő eszközök kihasználtságának milyen alacsony a szintje. A megfogalmazott cél sokkal inkább laboratóriumi gyakorlatok számának és hasznosságának a növelésén lenne. A laboratóriumi kapacitás növelése akkor volna indokolt, ha a folyamatos leterheltség jelentené a problémát.

„...valóban használható humán és gazdasági ismereteket nem adnak.”

A humán és a gazdasági ismereteket közvetíteni hivatott tárgyak esetében még súlyosabb gondok látszanak. Nagy baj az, ha a hallgatók használhatatlan ismeretnek tekintik az e tárgyból tanultakat. Szinte kizárt, hogy csupán a hallgatók téves helyzetértékelésében, hozzáállásában volna a hiba. Talán nem magyarázták el, meggyőzően nem igazolták a hallgatók számára azt, hogy az adott tárgy keretében megtanultak mire lesznek használhatók az iskola elvégzése után.

„Az egész BME-re jellemző az egyes karok közötti együttműködés szinte teljes hiánya.”

Ez azért okoz nagy problémát, mert az egyre bonyolultabbá váló világunkban az egyre komplexebb megoldásokat igénylő műszaki alkotások több szakmaterület együttműködését követeli meg. Az egyes szakmák közötti együttműködés pedig olyan szakemberek képzését teszi szükségessé, akik képesek vegyes összetételű csapatokban egymással dolgozni.

„A karon belüli együttműködés sem problémamentes, esetleges.”

Sajnos magam is meg tudom erősíteni, hogy nem csak karokon belül, hanem ennél kisebb szervezeti egységekben sem mindig zökkenőmentes az együttműködés. Egy műszaki egyetemen, ahol a rendszerszemléletű oktatás kellene jelentse az egyik legnagyobb erényt, megengedhetetlen az, hogy a napi működésből hiányozzanak a rendszerszintű megoldások a zavarok elkerülésére.

„A Kar gyakorlatában túl sok a tanszéki munka, a feladat ipari jellegű legyen, céghez kapcsolódjon, csak különleges esetben (TDK, kutatási, stb.) legyen tanszéken készíthető.”

A jelenlegi helyzetet kiválóan leírja ez a megjegyzés. Ennek alapvetően az az oka, hogy mind az egyetemeken, mind pedig a munkaadók részéről a korábbi évtizedekben elindult egy „bezárkózási” folyamat, aminek mára egy egészségtelen mértékű elszigetelődés az eredménye. A kívánatos intenzitású és kiterjedésű együttműködés hiányára vezethető vissza tehát az az állapot, amely a diplomaterv feladatok és a szakdolgozatok kiírása, konzultációja és bírálata területén megjelenik.

„(Nem a hallgató, hanem az ipar érdekeinek felel meg elsősorban.)”

A duális képzéssel kapcsolatban kerül megfogalmazásra a fenti zárójelbe tett megjegyzés. A zárójel célja nem világos számomra, de a témakör fontosságára tekintettel mindenképpen reagálnom szükséges. Ha már érdekellentétről beszélünk, akkor sokkal inkább igaz az, hogy már az egyes hallgatók között is igen nagy érdekellentétek vannak. S tegyük hozzá, hogy még az egyes  hallgatóknak is van egy rövid távú és egy hosszú távú érdeke, amelyek nincsenek sokszor egymással sem összhangban. A hallgató hosszú távú érdeke ugyanis az, ami a munkaadó érdeke is, hogy képes legyen a termelő, értékteremtő munkában részt venni. A rövid távú érdek pedig többnyire az, hogy az iskolai követelményeket sikerüljön minél kisebb energiaráfordítás árán teljesíteni.

„Nem azt kellene tanítani a szakon, amihez a tisztelt kollégák értenek, hanem amire a hallgatóknak szükségük lesz, amikor elhagyják az Egyetemet...”

A hozzászólásban szereplő kritika sajnos sokszor megalapozott, s nem is lehet eléggé komolyan venni. A tananyagok alapos felülvizsgálata vélhetően sok ilyen típusú anomáliát hozna felszínre. Nem az egyes oktatók hibája ez feltétlenül, sokkal inkább rendszerszintű hibáról beszélhetünk ez esetben is.

„Szeretni és támogatni kellene a hallgatókat, s nem az idegösszeomlás szélére sodorni őket a viselkedésünkkel és a követelményeinkkel.”

A hallgatók érdeke az, hogy valós és megalapozott követelményekkel szembesítsék őket, a támogatásuk leghatékonyabb formája ekkor valósul meg. Tapasztalataim szerint egyénenként nagyon változó az, hogy milyen módon szerethetők a hallgatók, és az előrehaladásban milyen módon támogathatók.

A fentiekben a teljeskörűségre való törekvés jegyében ugyan, de terjedelmi okokból csak kivonatosan idézett hozzászólások nagyon informatívak. Kiváló muníciót adnak a mérnökképzés fejlesztését célzó feladatok egy részének a meghatározásához. A megoldandó feladatok másik nagy csoportja azokból a hozzászólásokból vezethető le, amelyek a megkérdezett vállalkozások véleményéből következtethetők ki. Ez azonban már egy következő írás elkészítését indokolja.

dr. Reith János

A bejegyzés trackback címe:

http://innovacio.blog.hu/api/trackback/id/tr517113747

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Gerilgfx 2015.01.27. 04:46:27

az ilyen szervezzünk irodát jambikus pentameterben jellegű tantárgyakat be kellene rekeszteni a ,,tanárokkal'' együtt.

csak azért tanítani valamit a fű alatt egy szakon, hogy munkát adjunk állami pénzből valami tudálékos rokoningyenélőnek, nagyobb kárt okoz még annál is, mintha esetleg egy fontosabb tárgy kimaradna.

magyarországon kezd nevetségessé válni a felsőoktatás.

erdélyben pl egyes egyetemeken számítástechnika szakon SZUPERSKALÁR MIPS PROCESSZORT KELL TERVEZNI hardverismeret órán. az a házifeladat. akinek elindul rajt a tesztprogram, az kettesről indul.

persze azok, akiket a mi ,,egyetemeinken'' idomítanak, valószínűleg sem azt nem tudják, mi az a mips, sem azt, hogy mi az a szuperskalár, de a legtöbben még egy windowst sem tudnak feltelepíteni.

ami magyarországon felsőoktatás címszó alatt folyik az elmúlt 1-2 évtizedben, az a tudomány megcsúfolása, arconköpése, és szájonfosása.

a tanárok kb 80%-át azonnal ki kell(ene) baszni. teljesen felesleges, hogy mindenféle ismerős hülyegyerek, aki bemagolt valami baromságot jambikus pentameterben, tanárnak kiadva magát egy egyetemen szakértsen havi 600ezerért érdemi hozzáértés, szakértelem, szaktudás, felmutatott értékek, valódi piaci tapasztalat, tanítási képességek nélkül.

nem volt ilyen tragikus a helyzet, mint most. a bme-n pl ha jól tudom, két évtizeddel ezelőtt még olyan feladatok voltak, hogy fiam, tervezz egy ISA hangkártyát, és játsz le rajta egy wav fájlt. akinek szól, az kettesről indul. na, az számítástechnikai tudás, az mérnöki ismeret, programozóképesség, ami valóban méltó arra, hogy diplomával reprezentáljuk.

a hálózati rétegek ritmikus eléneklése, az irodák szervezése, a 20 évvel ezelőtt megjelent x86 processzorok listaszerű felsorolása - ráadásul úgy, hogy ezeket a hallgató másnapra el is felejti, annyira gecire nincs semmi köze sem az informatikához, sem a geekséghez, vagy úgy alle cuzammen ehhez az egészhez, az nem tudomány, hanem egy nagy rakás szar, egy fos, egy emberiségellenes bűncselekmény.

persze ez a fajta élősdi viselkedés jellemző az egész patkány magyar államra, erre idomítják az embereket, érdemi munka nélküli üldögelésre állami hivatalokban, szakértgetésre a multi pincéjében, valódi ismeretek nélkül szolgálva a termék létrehozását, aztán a többiek meg szolgálják őket szarrádolgozva magukat.

nem csak az egyetemeket kell megreformálni, hanem az egész magyar államot, és ez a közalkalmazottak 90%-ának azonnali kirúgásával, az adó tizedelésével kell, hogy kezdődjön.

nem tolerálhatjuk már tovább ezt a mélysötét patkánykodást, ami körülvesz minket.

Reith János 2015.02.03. 14:40:05

@Gerilgfx:

A hozzászólás tartalmával igen, a megfogalmazás stílusával nem nagyon tudok azonosulni. Éppen az akadályozza -sok más mellett- a kulturált és eredményes párbeszédet, hogy mindegyik oldalnak van mit a másik oldal fejére olvasni.

Kétségtelen tény, hogy Magyarországon elfogadhatatlanul sok helyen, így a felsőoktatás területén is rengeteg abnormális jelenséggel találkozik az ember. A rokoni kapcsolatok miatt valóban gyakori következmény a „tudálékos ingyenélők” nagy számban való előfordulása.

A hazai egyetemeken folyó képzés színvonalának az esése ma már elfogadott tényként kezelhető. Bár tegyük tárgyilagosan hozzá, hogy ez a folyamat nem a közelmúltban kezdődött. A saját tapasztalataim alapján bátran kijelenthetem, hogy sajnos már a 80-as években is mutatkoztak ennek a színvonalesésnek a jelei. A ma aktív és vezető szerepet betöltő tanárok többsége is ebben az időszakban szerezte a diplomáját, kezdte el pályafutását.

Nem ismerek olyan statisztikát, amely megbízhatóan megmondaná, hogy a tanárok hány százalékát kellene lecserélni a romló trend megfordítása érdekében. Azzal azonban maximálisan egyet kell értenem, hogy valódi szakmai teljesítmények, szakmai tapasztalat nélkül eredményesen tanítani nem lehet.

A humán tárgyak esetében sem tekinthető elfogadhatónak az, ha pusztán lexikális tudást adnak át, s kérnek számon a hallgatókon. A természettudományi területeken ez még inkább érvényes. Az ismeretek kreatív módon való felhasználása az, ami az értékteremtési folyamatban való részvételre felkészít. Éppen ezért nem elég az, ha egy előre kidolgozott menetrendet tartalmazó sillabusz szerint kell egy ISA hangkártyát megtervezni. További olyan követelmények támasztása is fontos, amely a tanultak továbbgondolását, valódi problémák megoldását igényli.

Egyetértek azzal is, hogy nem csupán hiba, hanem egyenesen bűn az, ha a képzésben rejlő lehetőségeket nem használjuk ki.

Jómagam is sokakat ismerek, akik nem tudták megszokni az állami szféra sok területén érvényes „érdemi munka nélküli üldögélést”, s miután nem bírták cérnával a semmittevést, az értelmetlen „munkavégzést”, elmenekültek onnan. A felsőoktatásban is sajnos tetten érhetők azok a negatív folyamatok, amelyeket a közszféra fő jellemzőjének szokás tartani.

A blogon szereplő írások célja éppen az, hogy szóvá tegye azokat a problémákat, amelyek innovatív módon való megoldása nélkül érdemi változás nagyon nem várható az országban. Mint a közvélemény alakulása is mutatja, már a helyzetértékelés is komoly feszültségek forrása tud lenni, pedig az milyen messze van az a megoldási javaslatok kidolgozásától, majd az elhatározások végrehajtásától.

A innovacio.blog.hu/2015/01/17/atuto_ereju_valtozast_igero_felsooktatasi_strategia címmel néhány hete írtam a kedvező irányú változást megcélzó felsőoktatási stratégiáról. Abban kellene együttműködjünk, hogy olyan tartalommal sikerüljön ezt a stratégiai tervet megtölteni, ami garanciát jelenthet arra, hogy 15-20 év múlva megalapozottan ne írhasson senki még csak hasonlót se.