A magyar gazdaság helyzetértékelése, a múltban elkövetett hibák és jelenbeli lehetőségek elemzése után viszonylag könnyű megfogalmazni azokat a javaslatokat, amelyek az ott megnevezett komplex problémák megoldását célozzák.

A hazai tulajdonú KKV-k vezetőinek szemszögéből egyszerűen levezethetők azok a javaslatok, amelyek az egész ország, s nem kizárólag a KKV-k érdekeit szolgálnák. Az első számú javaslatom a következőképpen hangzik: „Befektetők idecsábítása helyett megrendelések megszerzése”.

 Ezt a véleményemet már több szakmai körben elmondtam, s meg kell vallanom, nagyon vegyes fogadtatásban volt része. A fő ellenérv minden esetben az volt, hogy Magyarország egy nagyon szegény és technológiai tekintetben is igen elmaradott ország. Emellett hiányoznak a korszerűnek nevezett menedzsment technológiák. Magyarországnak a rendszerváltást követően esélye sem volt önállóan, nyugati segítség nélkül kilábalni abból az adósságválságból, ami a szocialista berendezkedés összeomlásához vezetett.

A magam részéről ezt az önlesajnáló véleményt több okból sem osztom. Egyrészt az akkori Magyarországnak még kisebb adósságállománya volt (66,3 % GDP arányosan), mint van ma (80 % közelében ingadozó), ugyanakkor pedig a nemzeti vagyon jelentős része is elúszott, s még csak azt sem mondhatjuk, hogy ennek fejében az elmúlt húsz-huszonöt évben igen jól éltünk volna. Az alternatíva nélkülinek mondott gazdaságpolitikának bőségesen lett volna sokkal kedvezőbb alternatívája, ha a fenti jelmondat szellemében jártunk volna el.

Erre kiváló bizonyíték az a néhány sikeres hazai vállalat és vállalkozás, amely nem hitte el a fenti ellenérveket. Külföldi befektetések idecsábítása nélkül sokkal kedvezőbb módon lehetett volna talpra állni. A hiányzó korszerű technológiát és szakértelmet meg lehetett volna vásárolni. A hiányzó ismeretekkel rendelkező külföldi szakembereket egyszerűbb és olcsóbb lett volna tisztességesen megfizetni, s a változások irányítására igénybe venni, mint a magyar gazdaság meghatározó részét a piacokkal együtt szinte ellenszolgáltatás nélkül átengedni.

Az utóbbi időben örvendetes módon már történnek kísérletek azon felelősök megnevezésére, akik a maguk hasznára működtek közre a közvagyon kiárusításában.

A második javaslatom: „komplex termék gyártása a beszállítóvá válás helyett”. Külföldön minden kezdő vállalati szakember tudja, hogy az igazán nyereséges tevékenység a komplex, magas hozzáadott értékű termékek előállításában van. A beszállítói- és a bérmunka szerep csak nagyon kivételes esetekben képes magas profitot eredményezni. A sajátos magyarországi viszonyok között ezt általában olyan munkaigényes termeléssel lehet elérni, ahol a bérek alacsony szinten tartása jelenti a megoldást.

Meggyőződésem, hogy a mai napig megtalálhatók Magyarországon azok a csírák, amelyek egy sokkal egészségesebb és jövedelmezőbb gazdaság alapjait jelenthetnék, mint az a beszállítói szerepfelfogás, amely már eddig is kellő mennyiségű tapasztalatot eredményezett.

A komplex termék, a magas hozzáadott érték nem kizárólag azokon a termelési területeken lehetséges, amelyekhez az idetelepülő külföldi vállalatok betanított munkásokat és beszállítókat keresnek. Hagyományokkal, érdemi előzményekkel rendelkező olyan termelő területek voltak és vannak egyre csökkenő számban még ma is az országban, amelyekkel itthon maradó profit volna termelhető. Ehhez pedig nem volna másra szükség, mint a fent említett kishitű, közgazdasági  tárgyú téveszmék feladására, s a történelem viharaiban meghajlott gerinc kiegyenesítésére.

Kiváló példaként említhető a jó hazai adottságokkal rendelkező területekre a fizetős felsőoktatás, az egészségturizmus, a bio élelmiszerek előállítása és feldolgozása, a gyógynövény termelés, stb. Ma több olyan hungarikumnak nevezhető termék előállítása és exportja is indokolt volna, amely a magyar gazdaság jelenleginél sokkal nagyobb önállóságát, függetlenségét és fejlődőképességét biztosíthatná. Emellett talán tekinthető olyan mértékben komplexnek az ezeken a területeken előállítandó termék, mint egy-egy bérmunkában elkészült beszállítandó alkatrész.

A szemléletváltás mellett nagyon fontos volna a teljes gazdasági és jogi környezet megváltoztatása is. Röviden fogalmazva: „korlátok helyett gyorsító pályák építése” szükséges. Több olyan konkrét példát sorolhatunk, amelyek arra szolgálnak kiváló bizonyítékként, hogy az EU-s normákra való hivatkozással sokszor akartunk pápábbak lenni a pápánál. Erre jó példa az élelmiszeriparban a HACCP utolsó kisboltban való bevezetésének előírása. A magyar gazdaságot ma számos teher nyomja. Még ma is rengeteg irracionális bürokratikus eljárás eredményez felesleges munkaidő veszteséget és anyagi megterhelést. Sok sikeres lobbi működik ebben az országban, amely az ép ésszel felfoghatatlan szabályokat, „léhűtőket” foglalkoztató hivatalokat eredményezett több területen is.

A korlátok lebontásával párhuzamosan tehát el kellene kezdeni azokat a gyorsító pályákat felépíteni, amelyek a magyar gazdaságot a kívánatos irányokba vezetik. A rendszerváltást követő kísérletezgetésben sok zsákutcát és perifériára vezető utat jártunk be. Nagyon itt volna az ideje az új irányok kijelölésének és az ezeken való elindulásnak.

dr. Reith János

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.