letra_1.jpg

  Ma már Európa szerte egyre többen az innovációtól várják a recesszióból való kilábalást, a gazdaság új alapokon történő fellendülését.

Politikai szempontból korrekt álláspont szerint a magyar társadalom, azon belül a nemzetgazdaság mielőbb a tudáson és az innováción alapuló, új minőséget képviselő fejlődési pályára kell kerüljön. Mégsem mondhatjuk, hogy mindenki ismerné az innováció kifejezés jelentését, sajnos még kevésbé igaz, hogy a mindennapjainkat mélyen áthatná az innovatív gondolkodás.

  Sokan már ma is tudásalapú társadalomról beszélnek, mintha megvalósult volna ez az idilli állapot. Világjelenségnek tekinthető, hogy széles tömegek élete válik egyre kényelmesebbé, ezzel párhuzamosan lett egyre inkább jellemzővé a szellemi ellustulás. Történik mindez annak ellenére, hogy mind többeknek van lehetősége tanulásra, szabadidejében művelődésre. A tudás szempontjából is egy olyan társadalmon belüli szakadék van kialakulóban, amelynek következményei ma még beláthatatlanok. Az átlag fogyasztóvá lett emberek többsége nem ismeri a matematika, a fizika, és más tudományterületek alaptételeit sem. A tömegmédiában mindenre leegyszerűsített, kész megoldást lehet kapni, amit könnyebb elhinni, mint az élet nagy kérdésein gondolkodni, a felmerülő feladatokat önállóan megoldani.

A műszaki – természettudományi területeken óriási fejlődés következett be, aminek eredményeképpen jobb körülmények között élhetünk ma, mégis jól felismerhető a szellemi elszegényedés folyamata. Itt is igaz, hogy a mennyiségi növekedés nem okvetlenül vált ki minőségi javulást. Sommás ítéletként kimondhatjuk, hogy a szavak szintjén felmagasztalt tudás valójában leértékelődött, s vele együtt veszítette el régi szerepét az értékteremtő munka is.

  A ma divatos megközelítés szerint a feudalizmusban a föld, az újkori társadalmakban az ipar volt a növekedés záloga, míg a jelenkor és a jövő fejlődésének egyre inkább a felhalmozott ismeret és az ez alapján működő innovatív kreativitás válik a gazdaság növekedésének alapvető tényezőjévé.

  Az innovatív gondolkodás -meggyőződésünk szerint- arról ismerszik meg, hogy a felmerült probléma megoldásához vezető út első lépéseként világosan, tárgyilagosan, objektív mérce alapján meghatározzuk a meghaladni kívánt helyzetet. Majd feltárjuk mindazokat az okokat és összefüggéseket, amelyek ennek a helyzetnek a kialakulásához vezettek. Ezt követően nyílik esély arra, hogy a megfelelő megoldásokat megkeressük és megtaláljuk.

  A fentiekben leírtak alapján igyekszünk több olyan innovációval összefüggő kérdést felvetni és a magunk szemlélete alapján megválaszolni a következő cikkekben, amelyeket a címben megfogalmazottaknak megfelelően súlyos tévedéseknek tartunk.

A főbb témaköröket az alábbiak jelentik majd cikkeinkben:

  • Az innováció cél vagy inkább csupán eszköz?

  A valódi innováció minden ellenkező tévhittel szemben már rövid távon sem viszi, hanem hozza a pénzt. A gazdaság szereplői azért fejlesztik termékeiket, szolgáltatásaikat, keresik az új marketing eszközöket, új gyártástechnológiai eljárásokat, mert rövid és hosszú távon egyaránt előnyt remélnek tőle. Az innovatív megoldásnak ugyanis az a fő ismérve, hogy ugyanazokat a jogos emberi szükségleteket elégíti ki magasabb szinten azonos ráfordítás mellett, vagy ugyanazon a szinten teszi lehetővé az értékelőállítást, de lényegesen kisebb ráfordítással.

  • Miért szorul tartósan támogatásra a K+F+I (kutatás-fejlesztés és innováció) szektor Magyarországon?

  A K+F+I szektorban az innovációra költött összegek aránya messze nem marad el olyan mértékben a nemzetközi átlagtól, mint a pénz kiadása nyomán keletkező eredmények. Azaz, a kevés pénz nálunk még kevésbé hatékony módon kerül felhasználásra. Nem magát az innovációs tevékenységet, hanem sokkal inkább annak intézményi hátterét támogatjuk belőle. Sokan mozgolódnak az innováció körül, de rendkívül kevesen művelik azt.

  • Miért szakadozott az innovációs lánc?

  Az innovációs lánc számos ponton megszakadhat az ötlettől a megvalósításig vezető hosszú úton. A hazai gyakorlatban nem alakultak ki az egyes szereplők számára azok az ösztönzők és kényszerek, amelyek az egymásra épülő folyamatok között biztosítanák a megfelelő kapcsolódást. A szakma szabályai szerint az alapkutatásokat alkalmazott kutatásoknak, kísérleti fejlesztési lépéseknek kellene követnie, amelyek eredményét általában egy hasonlóképpen hosszú és rögös úton megvalósuló üzleti hasznosítás kellene zárja. A hazai állami támogatási és pályázati rendszer sem rendszerszintű megoldásokban, hanem parciális szempontok megfogalmazásában gondolkodik. Kiváló példája ennek a „Lendület program” is, amelynél már a pályázatban meg kellett volna jelenjenek a hasznosíthatóságra vonatkozó, hazánk társadalmi és gazdasági érdekeit szem előtt tartó szempontok. Ma az eredményt az jelenti szinte minden résztvevő kutatócsoportnál, hogy a tervek szerinti eszközbeszerzések rendben megtörténtek, a megfelelő szintű impaktfaktorú publikációk megszülettek. Az eredmények hasznosításának kérdése legfeljebb önszorgalomból merült fel, de ennek intézményes formája még várat magára.

  • Mi az összefüggés az innováció és a kutatás-fejlesztés között?

  Az innovációnak nem az egyetlen, de a legfontosabb és korunkban leghatékonyabb forrása a kutatás-fejlesztés. A K+F munka eredménye pedig nem a kilóra mérhető tanulmányok és kutatói jelentések, hanem azok az új ismeretek, amelyek felhasználásával a hozzáértő szakemberek újabb és újabb embert szolgáló alkotásokat hozhatnak létre.

  A legnagyobb hibája ma az innovációra vonatkozó szabályozásnak és gyakorlatnak az, hogy kizárólag annak részfolyamataival, a kutatás-fejlesztéssel és a technológiai innovációval foglalkozik. Mint az életben bárhol másutt, ha a teljes folyamatnak kiragadjuk egy részletét, és csak azt kívánjuk optimalizálni, akkor nem szabad csodálkoznunk azon, ha összességében nem érjük el a kívánt célt, azaz a gazdaság innováció általi megerősödését. Ha felismerjük az innovációs lánc szakadásmentességének jelentőségét, és a teljes innovációs folyamatot próbáljuk ösztönözni, akkor a jelenleginél egyértelműbb és világosabb megfogalmazásokra van szükség. Ma még arra kell energiát és időt pazarolnunk, hogy azon vitatkozunk, mi minősül kutatás-fejlesztésnek és mi nem, ki használta fel jogosan innovációs járulékát és ki nem. A kreativitás ma abban nyilvánul meg, hogy az egyre szűkülő forrásoknak ki milyen módon szerzi meg a számára túléléshez szükséges hányadát. Ahelyett, hogy a számos elkezdődött innovatív folyamat végighaladt volna a maga természetes útján, s előbb-utóbb egy jól működő, erős gazdaságot eredményezhetett volna.

  • Hogyan lehetne megteremteni az innováció alapjait?

  Az alapok megteremtéséhez a jó minőségű, magas színvonalú oktatás az előfeltétel. Az alap- és középfokú képzésben az elmúlt néhány évtizedben sajnos nem a legkedvezőbb folyamatok játszódtak le, így a felsőoktatás is az ide bekerülők felkészültségének a folyamatos visszaesésére panaszkodik. A munkaadók hasonlóképpen azzal a problémával szembesülnek, hogy a szakképzés különböző szintjeiről kikerülő fiatal szakemberek egyre kevésbé teljesítik az elvárásokat. Itt alapvetően szakmaszerkezeti, színvonal-, és szemléletbeli kifogásokkal találkozunk egyre gyakrabban.

  A versenyszféra szemszögéből az az elvárás, hogy mielőbb szülessen meg egy olyan felelős megoldás, amely az eddigieknél lényegesen magasabb színvonalú, sokkal gazdaságosabban működő rendszert eredményez.

  A fentieket nem összefoglalva, sokkal inkább a címben megfogalmazott tévedésekre utalva kijelenthetjük, hogy sajnos nap mint nap találkozunk azzal, hogy helyi és országos szinten óriási tartalékok vannak kihasználatlanul és mértéktelen pazarlás történik több erőforrást illetően is. A szervezetlenség, a tomboló dilettantizmus jelei bukkannak fel mindenfelé.

  A versenyszférában a kutatás-fejlesztés, a gyártás és a termékforgalmazás területén megszerzett tapasztalataink alapján meggyőződéssel valljuk hogy valóban az innováció, a folytonos megújulás hozhatja ki az országot abból a válságból, amelybe magunkat az ostobaság számos formája miatt sodortuk. Nem hiszünk ugyanakkor abban, hogy a való élettől idegen, tankönyvízű okoskodások, többnyire belvárosi irodákban készülő agyszülemények fogják felszínre hozni a működőképes megoldásokat. Olyan innovatív módszerekre, s ez alapján végzett munkára van szükség, amelyek segítségével ténylegesen előállíthatók a nagyon is valós emberi szükségleteket kielégíteni hivatott javak. Az irodai tervező asztalon elméletben még sok minden kiválóan működik, a valóság azonban a jól feltett kérdésekre többnyire más válaszokat ad. Az utóbbi évtizedekben egyre elméletiesebbé lett képzési rendszerünknek köszönhetően gyors ütemben nőtt azok száma, akik jó esetben is csak elméletben képesek a problémákat megoldani. Márpedig az elméleti megoldása egy-egy problémának akkor hasznos igazán, ha annak a gyakorlatban való alkalmazása is működőképes.

  A fentiekhez hasonlóan számos jogos kérdés vethető fel, amelyek megválaszolása közelebb vihet bennünket azokhoz a megoldásokhoz, amelyeket nem csak Magyarország, hanem a most válságban lévő fejlett világ is keres. A válság elhúzódása pedig arra enged következtetni, hogy ezeket a megoldásokat még nem sikerült megtalálni.

 

dr. Reith János

dr. Kovács Zoltán

Rákos András

Szabó-Ambrus Tamás




						

A bejegyzés trackback címe:

http://innovacio.blog.hu/api/trackback/id/tr615547113

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.